Ez az öt magyar startup a világot is beveheti

Ez az öt magyar startup a világot is beveheti
Egyenként több mint 50 milliós állami és befektetői támogatással lendíti be a hazai startupokat a Baconsult Inkubátor Program. A pályázati szakasz lezárult, 220 ötletből Balogh Péter angyalbefektető és csapata kiválasztotta azt a második ötöt is, amelyek megvalósításában segíteni fogják a cégeket. A második szakaszba bekerült cégek a lakásvásárlást, a munkavállalók jóllétét, a magabiztos üzletkötést és a cukorbetegek hétköznapjait segítik szolgáltatásaikkal.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán félmilliárd forintos támogatáshoz jutott BaConsult Kft. kiválasztotta azt a 10 innovatív mikrovállalkozást, amelyek az állami támogatás és a magántőke mellett stratégiai tanácsadást, jogi és pénzügyi segítséget kapnak a következő maximum másfél évben. 2017 augusztusa óta több mint 220 ötlettel jelentkeztek az Inkubátor Programba, az első öt kiválasztott februári bejelentése után most kiderült, kik kerültek be a második körbe.

„Főleg olyan csapatok keltették fel az érdeklődésünket, amelyek eddig kiestek az átlagos befektetők látóköréből”- indokolta választásaikat Balogh Péter, a Baconsult alapítója. „Ez azért is lehet, mert minket inkább az alapítók érdekelnek, és nem a számok, a siker ugyanis elsősorban az ő tapasztalatukon és képességeiken múlik. Örülünk neki, hogy sikerült olyan öltetekkel találkoznunk, amelyek létező emberi igényekre reagálnak, és hisszük, hogy hamar beépülnek majd a hétköznapokba” – tette hozzá az angyalbefektető.

A kiválasztás első szakaszában a gyerekeket játékosan programozni tanító Codium, a szülő – gyermek kommunikációt támogató digitális megoldás, a Plukkido, a programozókat képző Green Fox Academy, a kereső optimalizálással foglakozó PrefixBox, valamint az orvosokat és pácienseket összekötő mobilalkalmazást fejlesztő MediCall került be a programba. A most kiválasztott cégek a lakásvásárlást, a munkában töltött idő minőségét, az üzletkötési kultúrát, a fiatalok munkavállalási lehetőségeit és a cukorbetegek hétköznapjait szeretnék pozitív irányba megváltoztatni.

Árminimum.hu – vége a lakáskeresési kálváriának

Jelenleg egy ingatlanra vonatkozóan átlagosan 13 hirdetés lelhető fel az interneten. Ugyanazt a lakást három, de akár 33 hirdetésben is megtalálhatjuk különböző árakon. Az árkülönbség egyazon ingatlan legdrágább és legolcsóbb hirdetése között átlagosan 4 millió forint. Az Árminimum.hu fejlesztői ebben a kavalkádban teremtenek rendet és teszik átláthatóvá a piacot. A böngészőbe beépülő bővítmény egy kattintásra összegyűjti az összes elérhető képet, leírást és hirdetést egyazon ingatlanról és megmutatja, hogy ki kínálja azt a legolcsóbban. A fejlesztők célja, hogy mind az ingatlanvásárlók, mind pedig az ingatlanszakma számára átláthatóvá és tisztává tegyék az ingatlanpiacot.

The Worklife Company – életbarát szolgáltatások a munkahelyen

A munkatársak jólléte egyre fontosabb a magyar vállalatoknak - ezt ismerte fel a The Worklife Company. Kezdetben csak irodai masszázs-szolgáltatást nyújtottak, de mára egy háromoldalú piacteret hoztak létre, amelyben a munkáltatókat, munkavállalókat és gondosan kiválasztott szolgáltatókat kapcsolnak össze egy automatizált platformon. Számos „irodai wellbeing” szolgáltatásból választhatunk, például gyermekmegőrzőt, jógaórát, stílus-tanácsadást szerveznek, de még cipő és ruhajavító szolgáltatást is intéznek a munkavállalóknak, amit akár két meeting között is igénybe lehet venni. Küldetésük, hogy támogassák a kultúraváltást a munkahelyeken, amiben a törődés és az empátia kiemelt helyet kap a munkavállaló-munkaadó kapcsolatában. Céljuk, hogy vezető wellbeing platformként jelen legyenek az összes gazdaságilag jelentős európai nagyvárosban.

DiabTrend – egy applikáció a cukorbetegek hétköznapjaiért

A magyar lakosság, több mint 10 százaléka küzd a cukorbetegség valamelyik típusával. A DiabTrend okostelefonra letölthető alkalmazásával és saját fejlesztésű algoritmusával az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők életének megkönnyítését tűzték ki célul. A jelenleg tesztelés alatt álló naplózó alkalmazás lényege, hogy az első tíz nap alatt a bevitt adatok (vércukorszint értékek, alvásidő, sporttevékenység stb.) alapján az alkalmazás „megtanulja” a felhasználó szervezetének egyedi viselkedését, majd az algoritmus folyamatos, személyre szabott vércukorszint előrejelzést ad. Így az érintettek jobb rálátást kapnak vércukor-szabályozásukra, nyugodtabban és egészségesebben élhetnek. Az applikáció várhatóan 2019 januárjától lesz elérhető.

BIX (Bizalmi Index) – fő a bizalom, a vállalkozások esetében is

A BIX egy professzionális platform, ahol cégek gyűjtenek B2B vásárlói véleményeket. Ezekből a visszajelzésekből egy Bizalmi Index készül, amelynek segítségével a piaci szereplők már kapcsolatfelvétel előtt feltérképezhetik leendő partnerük megbízhatóságát. A BIX küldetése a vállalkozások közötti bizalmi kultúra fejlesztése. Céljuk, hogy közeljövőben 1000 BIX céggel 20 000 vásárlói visszajelzéssel legyenek jelen a piacon.

CodeBerry – itt épül a világ legnagyobb anyanyelvi programozó iskolája

A CodeBerry az Európában és világszinten jelentkező óriási programozó hiányt szeretné megoldani. Egy jól fizető, nagyon jutalmazó és keresett szakmára tanítja meg az erre fogékony embereket: programozni. A technológia és ezzel az informatikai oktatás is rohamszerűen fejlődött az elmúlt években, ezért a CodeBerry-nél játékosan, valós projektek segítségével tanulhatnak a diákok webfejlesztést. Az "iskola" teljesen online, saját anyanyelvű és kezdőkre szabott. Elefántokkal és cicákkal magyaráznak bonyolultnak tűnő fogalmakat, segítenek esküvői honlapot készíteni, és a legelső lépésétől praktikus gyakorlatokkal oktatnak. A tananyag elsajátításában mentorok és egy hatalmas közösség segít. Jelenleg hét országban működnek: Magyarország mellett Romániában, Lengyelországban, Indonéziában, Vietnámban, Brazíliában és Mexikóban. A Baconsult programjától tudástranszfert, a kapcsolati háló és az anyagi lehetőségeik további bővülését várják. Végső soron a céljuk a nemzetközi terjeszkedés és a csapatuk bővítése.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Baconsult, start up