Elhunyt Záboji Péter, a startup világ egyik meghatározó szereplője

Elhunyt Záboji Péter, a startup világ egyik meghatározó szereplője
Július 3-án, tragikus hirtelenséggel elment a magyar startupok nemzetközi hírű mentora, segítője, Záboji B. Péter.

A hétvégén a startup világ gyászba borult. Szombaton érkezett meg a hír, hogy a startupos körökben Péter Papának becézett Záboji Péter tragikus hirtelenséggel eltávozott. A halála hatalmas űrt hagy az erősödő magyar startup közösségben, hiszen Péter igazi közösségi szervező volt, aki kiválóan használta idős kora ellenére is a különböző média eszközöket.

2006 óta dolgozott a magyar startup élet felvirágoztatásán és alapítványával a tehetségek sikerén. Munkáját számos siker, nemzetközi elismerés kísérte. 

2014-ben a Magyar Köztársaság Lovag keresztjével ismerték el munkáját, amelyet az utolsó percig csillapíthatatlan lelkesedéssel végzett. Igazi mentor, nagy formátumú tanító volt, akit bosszantott a toporgás, az eredménytelen és idő pazarló látszat munka. Valódi eredményekre várt és mindenhol türelmetlenül az igazi változásokat sürgette. A vállalkozó létformát igyekezett itthon is értelmezhetővé tenni, az entrepreneurship igazi evangelistája volt.

Havonta egyszer, évek óta összegyüjtötte a hazai tehetségeket, befektetőket, vállalkozókat, s  ezeken az eseményeken minden a jövőről szólt. Új kapcsolatok születtek, befektetések, üzleti partnerségek. A First Monday fogalommá vált a hazai kapcsolatépítésben, ahová kezdetben csak a kiválasztott kevesek mehettek el, majd mikor ráébredt, hogy mennyi mindenkinek lehet hasznos a rendezvény mindenki előtt megnyitotta a lehetőséget.

Péter sokat dolgozott Budapest satrtup fővárossá nevelésén, sokat nyilatkozott a nemzetközi médiában, segítette azokat, akik nyitottnak látszottak a változásokra. Tanácsot adott, oktatott és rengeteget szerepelt. Stílusával megtörte a konvenciókat és kérlelhetelenül harcolt a sikereket béklyózó szabályok és bürokrácia ellen. Könyvet írt, előadott és folyamatosan tanított mindenkit arra, amiben hitt.

Sajnos többé nem láthatjuk a pódiumokon, zsűrikben színes egyéniségét, de az életének az üzenete egyértelmű. Használd a tehetséged és légy sikeres!  Nagyon fog hiányozni a mindenről sztorizó, örökifjú lénye, a lovagias személyes varázsa, és a magyar tehetségekbe vetett hite. 

Nyugodj Békében Péter,...

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!