A legnagyobb amerikai befektetők színe előtt

A legnagyobb amerikai befektetők színe előtt
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és a Magyar Nemzeti Kereskedőház egy hazai startup számára biztosítja a rangos eseményen való részvételt, de lesznek más magyarok is kint.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház nemrégiben indította útjára InnoTrade elnevezésű startup programját, amelynek keretében innovatív induló vállalkozások neves nemzetközi rendezvényeken való megjelenését, kiállítását támogatja.

A Select USA nevű kezdeményezés egy, az amerikai kormányzat támogatásával egész évben zajló program, amely az amerikai befektetési lehetőségekről nyújt részletes információkat. A kezdeményezés keretében kerül megrendezésre 2016. június 19. és 21. között Washingtonban a Select USA Summit, amelyen magas rangú állami vezetők mellett az USA tagállamai és azok gazdaságfejlesztő szervezetei, valamint számos neves befektető és tanácsadó cég vesz majd részt.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége vezetésével - első alkalommal - egy szűkkörű magyar delegáció is képviselteti majd magát az eseményen. A 10 napos program keretében a résztvevő hazai vállalkozások több államot érintő tanulmányúton vesznek részt, illetve találkozókat is szerveznek részükre azokkal a gazdaságfejlesztő szervezetekkel, befektetést elősegítő cégekkel, amelyek a cégek profilja alapján hozzájárulhatnak a sikeres külpiaci tevékenységükhöz.

Egy magyar startup a Magyar Nemzeti Kereskedőház támogatásával utazhat ki az eseményre. Az érdeklődők a rendezvény honlapján, a www.selectusasummit.us weboldalon tudnak regisztrálni az eseményre, ezt követően pedig a http://www.innotradeprogram.hu/kapcsolat.html menüpontján keresztül e-mail-ben szükséges jelezni egy bemutatkozó onepager elküldésével egyetemben a részvételi szándékot.

Jelentkezési határidő: 2016. március 1.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!