A legjobb magyar startupokat várja a Telenor Accelerate program

A legjobb magyar startupokat várja a Telenor Accelerate program
A tavalyi sikeres programot követően a Telenor Magyarország másodszor is meghirdeti startupokat támogató akcelerátor pályázatát.

A www.telenor.hu/accelerate oldalon szeptember 4-ig jelentkezhetnek a vállalkozások, amelyek közül három vehet részt az intenzív fejlesztőprogramban. A nyertes startupok szakértő mentorokhoz, tapasztalt felsővezetőkhöz, pénzügyi forrásokhoz, befektetőkhöz, valamint a Telenor Csoport nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához hozzáférve nyerhetnek a fejlődésükhöz szükséges lendületet és befektetést.

A 2016-ban indított Telenor Accelerate volt az első vállalati akcelerátor program Magyarországon. Tavaly öt nyertes startupot választottak ki, amelyek részt vehettek a workshopokból és mentoring-foglalkozásokból álló fejlesztésen. A szolgáltató 5-10 millió forint azonnali befektetést is biztosított az eSports Horizon, a Musicating, a Moow (Zoi), a Tickething, valamint a Zyntern számára, amelyek a Telenor ügyfélkörében rejlő marketinglehetőségeket is kiaknázhatták.

Az idei programban három nyertes céget hirdetnek, amelyek öt hónapos intenzív képzésen vesznek részt a törökbálinti Telenor Házban, illetve a Kaptárban, ahol co-working irodát is biztosítanak számukra. A februárig tartó workshopokon service design, lean és agilis módszertan, UI/UX, digitális marketing, growth hacking, fund raising és pitching ismereteket sajátíthatnak el a vállalkozások. A 2017-ben ismét meghirdetett programban is vállalták a mentori szerepet a magyar befektetői társadalom legtapasztaltabb résztvevői: Pistyur Veronika (Bridge Budapest), Oszkó Péter (Oxo Group), Varga Zoltán (Central Invest), Várkonyi Balázs (Extreme Digital), Vinnai Balázs (Misys Digital Channels) és hatodik mentorként csatlakozott hozzájuk Simó György (Day One Capital). A Telenor mellett a program támogatója a Microsoft és a Samsung is. A résztvevő startupok tagjai a Telenor Hello Data tarifacsomag mellé, Samsung S8 készülékeket és Microsoft Bizspark felhőszolgáltatást is kapnak.

„Hiszek benne, hogy a magyar startupok innovatív ereje és kreativitása, valamint a Telenor globális tapasztalata valós nemzetközi sikert hozhat a legjobb pályázóknak. Az a célunk, hogy elősegítsük Magyarország digitális fejlődését. Ezért fogunk össze a legizgalmasabb startupokkal, hogy új fejlesztéseket, ötleteket vezethessenek be a piacra és szolgáltatásaik eljussanak ügyfeleink és partnereink széles köréhez.” – nyilatkozta Alexandra Reich, a Telenor Magyarország vezérigazgatója a Telenor Accelerate új pályázatának indulása kapcsán.