2,5 millia fél nap alatt!

2,5 millia fél nap alatt!
Rápörgött az internet népe a magyar dizájnbútorra. Bicikli alkatrészekből készült asztali lámpával tör nemzetközi sikerre az Industrial Kid az Indiegogo oldalon pár napja.

Néhány óra leforgása alatt több mint 8,5 ezer dollárt (kb. 2,4 millió forintot) gyűjtött össze internetes közösségi kampánnyal az Industrial Kid nevű magyar startup. A cég biciklialkatrészekből készít dizájnos, egyedi asztali lámpákat, a mostani pénzgyűjtő akcióval pedig a sorozatgyártás beindítása, illetve a nemzetközi piacok meghódítása a cél.

A „bringalámpát” egy hónapon keresztül bárki megvásárolhatja az Indiegogo nevű internetes oldalon. Mint sok más startup, az Industrial Kid is hobbiként indult 2013-ban, amikor Belső Péter dizájner iskolakezdő kislányának megtervezte az első asztali lámpát biciklialkatrészekből.

A kedvtelés azóta vállalkozássá fejlődött, aminek most a sorozatgyártás beindítása és a nemzetközi piacok meghódítása a célja. A startup ezért az Indiegogo oldalon indított közösségi finanszírozási kampányt, melynek célja, hogy az internet népe egy hónap alatt 20 ezer dollárért vásároljon elő a vidám, színes, teljesen egyedi kialakítású asztali lámpákból. A kampány kiválóan startolt, hiszen néhány óra leforgása alatt, már közel a kitűzött cél felét, több mint 8 ezer dollárt sikerült összegyűjteni.

Lámpa, ami tükrözi az egyéniségünket

A bringalámpa különlegessége nemcsak a teljesen egyedi ötletben és kialakításban rejlik, hanem abban is, hogy a vásárló saját maga határozhatja meg az alkatrészek színét, így a lakásához, vagy a saját egyéniségéhez teljesen passzoló bútort kaphat. „Rövidtávú célunk, hogy létrehozzuk a különböző stílusú (országúti, vintage stb.) bringalámpák nagy választékát.

A tervezőoldal fejlesztésével mindenki megtervezheti online a saját stílusához illő lámpát a kedvenc színösszeállításában. A hosszú távú célunk pedig a termékskála bővítése, fali és mennyezeti világítást is tervezünk. Ha a design-koncepciónk találkozik megrendelőink alkotás iránti vágyával, sikerül valami egészen újat létrehozni, és közben mindannyian jól szórakozunk. Ez a mi termékfejlesztési stratégiánk” – fogalmazott Belső Péter, az Industrial Kid vezetője.

A startup pénzgyűjtő kampánya a

https://www.indiegogo.com/projects/bike-me-home-desk-lamps-inspired-by-bicycles#/

címen érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!