Urbán Zsolt újabb 3 évig az MRSZ elnöke

Urbán Zsolt újabb 3 évig az MRSZ elnöke
Elnököt, Elnökséget és Felügyelő Bizottságot választott a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) tisztújító közgyűlése december 3-án koraeste.

Urbán Zsoltot, a HD Groupügyvezető igazgatóját másodszor választotta elnökéül azidén 40 éves MRSZ közgyűlése a Magyar Állami Operaházban tartott tisztújító közgyűlésén. Az MRSZ tagsága megválasztotta továbbá az elkövetkezendő három éves ciklusra a 24 fős Elnökség tagjait és a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. A tisztújítást megelőzően az MRSZ „Tiszteletbeli Örökös Tag" címet adományozott Dr. Pócsik Ilonának, Dr. Skriba Juditnak és Merényi Évának. A szövetség Tiszteletbeli Örökös tagjainak száma így immár öt főre emelkedett.


Az MRSZ új tisztségviselői

Urbán Zsoltot a 201 szavazattal rendelkező MRSZ közgyűlés mintegy 197 szavazattal választotta meg. Az „újrázó” elnökhangsúlyozta "Amikor 2012 decemberében, éppen három éve először szavaztak nekem bizalmat, nem számítottam arra, hogy az elmúlt két évtized két legnagyobb léptékű iparági változásával találom szemben magam az MRSZ élén: a reklámadó és bónusz szabályozás kihívásaival. 2012-ben azt a célt tűztem magam elé, hogy a magyar reklám a gazdaságunk fontos és megkerülhetetlen mozgatórugója legyen. Ma büszkén mondhatom, hogy a reklámipar érdekében való szövetségi munkánk a jogalkotónál, az iparági kérdésekben való számos fórumon való fellépésünk meghozta eredményét, és a szakmai véleményvezér szerepünk megkérdőjelezhetetlen az iparágban. Köszönöm a 2016-2018-as ciklusra megszavazott bizalmat. Az elkövetkezendő három évben is szeretném folytatni a megkezdett munkát, így célom, hogy a szövetség az iparággal összefogva még több eredmény érjen el a hatékony média piaci működési feltételeinek megteremtéséért: 1) akiszámítható, a piac egészséges működését támogató szabályozásért, 2) a magas szintű önszabályozásért és 3) a felek – állami és piaci szereplők – közti párbeszéd egyensúlyáért.”

 

Az Elnökségbe– az elnökön túl - a három szektor (megbízó, média és szolgáltató) hat-hat képviselője, és az MRSZ-benműködő tagozatokból jelölést kapott öt képviselő került a Magyar Reklámszövetség elnökségébe. A három szektor legtöbb szavazatot kapott elnökségi tagja tölti be az alelnöki pozíciókat: Grósz Judit, Microsoft Magyarország Kft.(megbízói szektor), Novák Péter Hasznaltauto.hu (média szektor), Gulyás János MEC Interaction Hungary Kft.(szolgáltatói szektor).


A Magyar Reklámszövetség frissen megválasztott elnöksége:

· Urbán Zsolt (HD Group) elnök

 

Megbízói szektor:

· Bánhegyi Zsófia, Magyar Telekom Nyrt.

· Baráth Péter, Vodafone Magyarország Zrt.

· Grósz Judit, Microsoft Magyarország Kft.

· Kádár Tamás, Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.

· Nagy Bálint, egyéni tag (IBS)

· Szollár Domokos, Mol Nyrt.

 

Médiaszektor:

· Csikesz Erika, TV2 Média Csoport Kft.

· Heal Edina, Google Számítástechnikai Szolgáltató Kft.

· Hivatal Péter, MTG Metro Gratis Kft.

· Novák Péter, Hasznaltauto.hu (Schibsted Media Group)

· Steff József, Central Mediacsoport Zrt.

· Vidus Gabriella, M-RTL Televízió Zrt.

 

Szolgáltatói szektor:

· Aczél László, Young & Rubicam Budapest Kft.

· Gulyás János, MEC Interaction Hungary Kft.

· Kovács Zoltán, Dentsu Aegis Network Hungary Kft.

· Liptay Gabriella , egyéni tag

· Mezriczky László, Ispiro Consulting Kft.

· Pőcze Balázs, MITO

 

Elnökségbe került tagozati képviselők (5 fő):

· Dr. Bacher Gusztáv, Jogi Tagozat (Szecskay Ügyvédi Iroda)

· Barnóth Zoltán, IAB (M Csoport Magyarország)

· Kardos Gábor, IAB (Magyar Jeti Zrt.)

· Vörös Csilla, Kutatói Tagozat - (Nielsen Közönségmérés Kft.)

· Ziegler Gábor, IAB (CEMP Sales House Kft.)

 

Az MRSZ Felügyelő Bizottságának megválasztott tagjai:

· Dr. Megyer Örs, egyéni tag (ÖRT, Admirror)

· Somlói Zsolt, Mindshare Médiaügynökség Kft.

· Dr. Turkovics Monika, Magyar Állami Operaház


Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!