Tudtuk, hogy az internettel kezdeni kell valamit – interjú Simó Györggyel

Tudtuk, hogy az internettel kezdeni kell valamit – interjú Simó Györggyel
A Narancsban azért azt nagyon szerette az ember, hogy a magyar újságírás nyelvezetének a megújítói között lehetett – emlékszik vissza a kezdetekre Simó György a mediatortenet.hu-nak adott nagyinterjújában, ahol többek között kijelentette: mindig is az volt az ambícióm, hogy ha csinálok valamit, akkor az legalább országos jelentőségű legyen.

Az interjút Bellai László és Vorák Anita készítette 2015. november 26-án és december 4-én. A teljes interjú a www.mediatortenet.hu portálon jelent meg, itt olvasható.

- Első kérdésünk mindenkihez az, hogy vissza tud-e emlékezni arra, hogy mikor, milyen formában és közegben találkozott először az internettel és mit gondolt róla, hogy mire lesz jó?
- 1991-ről ’92-re virradóra voltam Amerikában, ott találkoztam vele először. Ha ezelőtt is találkoztam vele, az a Narancsban lehetett. A world wide webet ’93-ban találták fel, úgy hogy nem volt ez még domináns itthon. Szociológiára jártam akkor, és kaptam egy ösztöndíjat a Csepeli-Örkény párostól New York-ba. Az egyetemnek volt egy laborja, ahol word perfect volt, egész Amerikában word perfect volt egyébként, ott vettem is egy Toshiba laptopot, ami szerintem még nem nagyon zümmögött modemmel, de aztán itthon már használtam otthonról a netet is. E-mail biztosan volt, azon küldtem haza a cikkeimet a Narancsnak. (Nem olyan régen dolgoztam a Narancsnak, fél éve.) De nyilván a szociológián is volt e-mail, tehát már az egyetemen megvolt az első találkozás az internettel, aztán később intenzívebben Amerikában. Amikor hazajöttünk, ’92-ben, huszonöt éves voltam. Pár évvel későbbről az a kép már előttem van, hogy az otthoni számítógépen, a dial up-on jön le a meztelen nő, nagyon lassan.

Amikor hazajöttem, akkor már intenzíven, regulárisan dolgoztam a Narancsban, ott folyamatosan használtuk, de hogy mi az internet mint médium, azzal akkor találkoztunk, amikor eljöttünk a Narancstól, amikor volt a nagy skizma. Heten felálltunk, és ebből néhányan György Péter szárnyai alatt, meg tőle függetlenül is, elkezdtünk egy tanácsadó bizniszt gründolni. Szekfű András, aki a Szekfű Balázs faterja, akart egy magyar Wired magazint, a Weyer biztos emlékszik a címére is…

- Magyar net, vagy magyar.net, vagy valami ilyesmi.
- Az volt, igen. Nádorival csináltuk, meg a (Weyer) Balázzsal, meg Pohlyval (Pohly Ferenc). Ez volt a magja annak, ami felé később mentünk. Vicces, de ez egy print lap volt. A Postabanknak is csináltunk egy dolgozatot, próbáltunk megélni hirtelen, hogy legyen miből unikumozni meg dartsozni – mert azért akkoriban ez volt a főtevékenység –, meg tilosozni. De a Wireddel elkezdtünk ott nagyon foglalkozni.

Én akkoriban azt hazudtam magamban, hogy majd médiaszociológus leszek, csak egyelőre újságíró vagyok, és azért vagyok újságíró, mert az alternatív médiumok szociológiájával foglalkozom. Száraznak tűnt számomra az összes olyan szakmunka, amelyik csak írt a médiáról, de nem csinálta. Ahol újságírókról írtak, attól én iszonyatosan ideges lettem, nem volt benne empátia, érzelmi intelligencia. Akkor még nem tudtam magamról, hogy én valójában csak a gyakorlatban tudok intellektus lenni meg tanulni, és nem az akadémián. Azt mondtam, hogy csinálom is, hogy kipróbáljam. Ezért dolgoztam folyamatosan, de mindig alternatív médiumoknál, ezért voltam a Tilosnál is én a házi Lukács György. Mert a szervezés mellett az ideológiát is alakítani akartam: a Tilos Rádió mint alternatív média, a közösségi rádiózás törvényi háttere, a Tilos és a Narancs mint a közösségi média típusa, ezekre mind úgy tekintettem, mint a kutatásom tárgyaira. És akkor egyszer csak rájöttem, hogy az internet is ilyen alternatív médium, azzal a twisttel, hogy ebből óriási dolog is lehet. Ebben több van, mint egy fanzine-ban vagy egy rétegrádióban.

Az én ambícióm mindig az volt, hogy amit csinálok, az nagyra nőjjön. Ezek olyan mondatok, amiket én akkoriban is mondtam. Nekem mindig az volt az ambícióm, hogy amit csinálok, az legalább országos jelentőségű legyen. A Narancsban azért azt nagyon szerette az ember, hogy a magyar újságírás nyelvezetének a megújítói között lehetett. Ha egy narancsos beslattyogott valahova, akkor mi voltunk a vadnyugati nehéz fiúk. Hírhedtek voltunk. A Tilos is országos ügy lett hamar, a Parlamentben tárgyalgattunk a közösségi rádiók törvényi helyzetéről. Országos brand volt, de az elérése, a a reach-e sose volt nagy ezeknek a médiumoknak. A Narancstól és a Tilostól való eltávolodásom oka ez is volt, hogy a többiek egy része nem akart mindig nagyobbra nőni, én meg ugye azért is jutottam el a biznisznek különféle bugyraiba, mert ott ez természetes. Ilyen értelemben én kapitalista vagyok, azt gondolom, hogy mindennek növekednie kell ahhoz, hogy izgalmas maradjon. Az internetről meg az látszott, hogy ha ez növekedni fog és megtartja az alternatív jellegét, minden, amit az újfajta és progresszív médiumokról tudok, az belesűrűsödik ebbe a cuccba. És ez azért nagyon izgalmas volt. A Tilos volt az első valóban interaktív természetű rádió – az online médium is az.

- Weyer Balázs úgy emlékszik, hogy amikor eljöttetek a Narancsból és együtt akartatok csinálni valamit, egy újságot, akkor az rögtön felmerült, hogy ezt az interneten kellene megvalósítani, mert ott nincs nyomdaköltség.
- Szerintem mi pénzt akartunk keresni valahogy, és mind a kettőt ugyanolyan jópofának tartottuk. De az, hogy az internettel kell valamit kezdeni, az megvolt. Az előképekről is nyilván tudtunk valamit, mert amikor odakerültünk, ’96-97-ben a Telekomhoz, akkor már viszonyultunk az Internettóhoz, és Szakadát (István) meg a CD-ROM-jai már ott voltak a környéken. És még egy előkép volt, amit Balázs meg Nádori (Péter) nem csináltak, de én igen: a C3. A C3-ba, amit a Soros szponzorált, Csejdy Andrással mentem. Kétféle továbbélése volt a narancsos újságírói munkának, az egyik a Filmvilág, ahova az Andrással írtunk, a másik meg ezek a projektek. Néhány hónapig dolgoztam a Filmvilágnál, és ez alatt az idő alatt az András kapcsolatrendszerén keresztül jött a C3-as lehetőség. Online rádiót akartak indítani. Pararádió volt a neve, később nagyon sokáig működött. Olyanok voltak ott, mint a Jinx, a Bitumen meg az Antal Gergő, aki pornófilmek remek standfotósa lett.

- Aki a Macho Médiát csinálta…
- Igen, ő. Tüdős András volt az egésznek az informatikai főnöke, aki később majd megjelenik a T-Online-nál mint IT-vezető. Én akkor intenzíven foglalkoztam azzal, hogy milyen alternatív lehetőségeket hozhat ez a médium. A Wired mellett ez volt a másik hatás, és aztán ezek értek össze, amikor kaptunk egy megbízást a Telekomtól. Akkor már komolyan néztük az Internettót, tehát ez már biztos benne volt a levegőben, és talán magunk is gondolkoztunk azon, hogy valami ilyesmit kéne csinálni. De ez még a CD-ROM ideje, az internet az még nagyon kis karcsúcska.

Érezte az ember, hogy itt valami nagyon nagy dolog van, nagyon sokat olvastam erről, és valahol nagyon szisztematikusan…. Később, amikor a szakdolgozatomat is meg kellett írni – ez ’97-ben volt –, összesöpörtem mindent, amit tudtam: „Az internet mint a nyilvánosság új formája”, azt hiszem ez volt a címe, tehát arról írtam, amit csináltam. György Péter hál’istennek kiverte belőlem ezt a dolgozatot. Ha nem diplomázom le, akkor itt meg is állhatnánk ezzel az interjúval. Ez fontos elem volt, amikor a telekomos alkalmazásba kerülés felmerült, akkor praktikus volt, hogy az embernek legyen diplomája.

Nagyon sokat olvastam akkoriban az Electronic Frontier Foundation-ről, Kevin Mitnick-ről, Douglas Rushkofftól, a Wiredből – az a Wired az nem ugyanaz a Wired, mint amit ma olvasunk. Az akkor olyan volt, mint amikor egy science-fiction regény megnyit vadiúj hitelességi kapukat, ilyen velünk élő science-fiction volt. A hackerekről sokat olvastam és az internet utópikus ígéretéről is, hogy ez hogy fogja megváltoztatni a dolgokat. Ez volt az a muníció, amivel belementünk a dolgokba, és hát ugye már volt Yahoo meg minden, ezeket már tanulmányoztuk, amikor a Telekomnak írtunk.

- Hogy jött ez a megbízás?
- Azt György Péter szerezte, aki mentorált bennünket.

- Ennek a körülményeire hogy emlékszel? Kikkel futottatok ott össze a Telekomban? Ők mennyire értették ezt a nyelvet?
- György Péter akkor már párbeszédben volt a Telekom felsővezetésével, kicsit az Elekkel, Straubbal, de többnyire Tölösi Péterrel, a logisztikai vezetővel, aki a Telekom vezérhelyettese volt. Ez a Postából akkor még csak néhány éve kiszabadult intézmény volt, egyre erősödő identitással, ambicionálva a nemzeti intézmény, magyar telefontársaság képet, és ezt a Tölösi nagyon határozottan képviselte. Nyitott szellemű ember volt, aki azt akarta, hogy ez a vállalat, most hogy kiszabadult és a saját lábára állt, a progresszió intézménye legyen. Nagyon elkötelezett faszi volt. György Péternek meg zseniális érzéke van sok mindenhez, meggyőzéshez, inspirációhoz – emberek megsértéséhez is, de szerintem ezt ő is tudja –, és ahhoz is, hogy a világról gondolkozó tudós attitűddel és elképesztő szenvedéllyel kapcsolatot teremtsen az üzleti vezetőkkel: „Te csak itt ülsz, ezen a hatalmas erőn, és nem csinálsz vele semmit? Csinálj valami hasznosat!”

Péter akkor már hónapok óta tárgyalt a Telekom vezetőivel. Ő is azt látta az internetben, hogy ez egy olyan erő, ami nem egyszerűen intellektuális érdekesség, több annál. Azt mondta, hogy a Telekom hagyományos mérnökkultúrája a következő években olyan kihívásokkal fog szembesülni, hogy itt újságírók meg médiaemberek fognak dolgozni, és ő ezt egyszerre lehetőségként és culture clash-kéntt látta, erre figyelmeztette a MATÁV vezetőit. Egyfajta Kasszandraként ment a Telekomhoz, és meggyőzte őket, hogy az internettel foglalkozni kell. Ez egy nagyon legitim dolog volt, a Telekom magától még nagyon nem tartott itt. Elég furcsa ez mai szemmel. Péter azt mondta nekik: „erre oda kell figyeljetek, én ismerem nemzedékünk legjobb magyar újságíróit…” – akik éppen a kocsmában dartsoztak a Tilos rádiós adás után, és rendkívül idétlennek tűntek mind maguk, mind a világ előtt. Úgy pozicionált minket, hogy mi vagyunk azok, akik egyedül tisztaszívűek, modernek és kompromisszummentesek. Én például a Narancsnál amerikai típusú kampányújságírást próbáltam meghonosítani – az Origónál ez vissza fog jönni egyébként. Egyebek között volt egy olyan missziónk is, hogy az amerikaias, nyugatias tényújságírást Magyarországon elterjesztjük.

Mi alapvetően a Tölösivel tárgyaltunk. Írtunk neki valamilyen dolgozatocskát először, azután kérdezték, hogy mi kell nekünk? Ebben a Nádori alkudott, arcátlanul eredményesen. De hát ő volt a főszerkesztő-helyettes a Narancsnál, hozzá volt szokva ahhoz, hogy ilyenkor infrastruktúrát kér, stb. Én inkább emberek szervezője voltam, a Tilos Rádió szervezője, mindig szoftosabb voltam ebben a tekintetben. De a Péter azt mondta, hogy kérünk két irodát, számítógépeket, kávéfőzőt, nem tudom micsodát, és akkor megírjuk, amit tudunk. Beköltöztünk a Dob utcába, ahova később az Origo is visszatér majd egyébként. A minisztériummal szemben volt egy Telekom épület, a Dob utcában. És ott volt egy nyári, kéthónapos megbízásunk. Irodánk volt, két szobánk, és az idő nagy részében a Lara Croft frissen kijött online letöltéseivel játszottunk – ingyen le lehetett tölteni két szintet a Lara Croftból. Különösen a csapat egyik fele. A közös nevező azért megvolt, én nem tudtam annyit játszani a Lara Crofttal, viszont a folyosói fociban szerintem egyenértékűként vettem részt. Amit a telekomosok annyira nem értettek, hogy ezek ott fönt egy teniszlabdával miért fociznak ilyen vadul egy irodai folyosón. Aztán a végén kiizzadtuk magunkból a dolgozatot.

A végére teljesült minden határidő, mindent összeraktunk. Elkezdtünk benézni a Yahoo-ba, az America Online-ba, mindenbe, ami volt, és összehordtunk hetet-havat. Éreztük, tudtuk, bár mélységében fogalmunk nem volt róla, hogy pontosan mi, de van valami, amivel foglalkoznunk kell – és egy olyan cégnek is mint a Telekom. Ezt a minitanulmányt leadtuk Tölösinek. Emlékszem, hogy onnan mentem valami külföldi útra, tehát rövidnadrágban, hawaii ingben voltam. A páternoszterben föl a Krisztina körút 6-8-ban: a harmadik szintjen volt a Posta, akkor még nem volt Telekom-székház. Ment a páternoszter, a harmadik szinten még a Posta volt, az nem volt kifestve, az állami volt, a negyedik szint meg ki volt festve, új irodák, az már amerikai meg német kézben volt. Akkor bementünk nekem nem is volt öltönyöm, de az ember nem foglalkozott ilyenekkel, tényleg egy normális csávó volt, valószínűleg röhögött magában…