Tóth Marci: amikor a bajnok vízilabdázó elfoglalja a konyhát

Tóth Marci: amikor a bajnok vízilabdázó elfoglalja a konyhát
Ha valaki megpróbál visszahúzni, már csak azért is kétszeres erővel küzdök - summázhatnánk Tóth Marci életfilozófiáját. A bajnok vízilabdázó szemeit még a tokiói olimpiára veti, de komoly tudatossággal készül a civil életre is. A kiváló sportoló motivációját elnézve biztosnak tűnik, hogy ahogy a vízben, úgy a gasztronómia ezerízű világában is megállja majd a helyét. Lippai Roland interjúja a digitalhungary.hu-n.

- Egy bajnok vízilabdázó mit keres egy gasztro-műsorban?
- Itt ugye egészen 2014-ig kell visszamennünk, hiszen akkor szerepeltem a Konyhafőnökben. És hogy mit kerestem ott? Mindig is nagyon szerettem a konyhában tüsténkedni, főzni, alkotni. Ez nálunk - mivel nagy családból származom - hagyomány is, a családi készülődés mindig is nagy volt az ünnepek előtt. Ebben mindig részt vettem a testvéreimmel, innen indult a főzés iránti szeretetem is.

- Divatosan szólva: ez került a puttonyodba.

Mondhatjuk így is, ez egy otthonról hozott dolog, de ebben annak is szerepe volt, hogy amikor külföldre szerződtem, egyedül éltem, s a magam ura akartam lenni, nem akartam éttermekbe járni. A főzési technikáimat - legyen szó Olaszországról vagy éppen Máltáról - otthon sajátítottam el és egyre inkább azt éreztem, hogy mennyire szeretek főzni és a környezetem szerint tudok is. Amikor 2014-ben a budapesti EB-n szerepeltem a válogatottal, akkor jött a felkérés a műsorra - ami jó alkalom volt arra is, hogy a másik, nem a vízilabdázó énem is megmutassam. Nem bántam meg, hogy igent mondtam, és örülök annak, hogy egy másik oldalamat is meg tudtam mutatni. Most már többről is van szó, mint hobbi, ez már inkább szenvedély… de egyelőre komolyabb szándék még nincsen e mögött, hiszen a vízilabda még jó pár évig biztosan a fő tevékenységem marad.

- Akkor közted és a gasztronómia között egy lassan érlelődő szerelemről van szó. Egyébként meddig tervezhet egy 32 éves vízilabdázó?
- A vízilabdában olimpiai ciklusokban gondolkodnak, a következő olimpia pedig 2020-ban lesz Tokióban. Azon a szinten, ahol én sportolok - a csapatom benne van a magyar top 4-ben és a bajnokok ligája főtábláján vagyunk - Tokióig tervezhetek. Ez persze nem azt jelenti, hogy benne leszek a válogatottban, hanem, hogy addig azt tekintem az elsődleges célnak és minden más tevékenységre csak a szünetekben, a szabadidőmben szánok időt. Az első a vízilabda: ha pihennem kell, akkor pihenek.

- Első a regeneráció.

- Pontosan: nem történik olyasmi, hogy van egy szabadnapom és elmegyek egy konyhára dolgozni.

- De volt már erre példa
.
- Akkor nyári szabadságon voltam és úgy gondoltam, hogy belefér.

- Viszont egyszer már lecsúsztál egy válogatott szereplésről. Azt hogyan élted meg és milyen munkát kellett elvégezned ahhoz, hogy kellően motivált legyél Tokióra is?
- 2016 nyara a formámat tekintve az eddigi pályafutásom legerősebb nyara volt. Tiszta a lelkiismeretem, hiszen mindent megtettem azért, hogy bekerüljek az olimpiai csapatba. Nem sikerült, viszont büszkeséggel tölt el, hogy 14. emberként ott lehettem a csapattal az olimpián és az első meccsig a csapat rendelkezésére álltam. Mindenki elégedett volt velem. Így visszanézve, már túltettem magam a helyzeten, de az utána következő ősz-tél nagyon nehéz volt. Fel kellett dolgoznom, hogy kimaradtam, hiszen ha valaki profin kezd el sportolni, akkor a játékosnak a legnagyobb célja az olimpiai szereplés s nekem ez a lehetőség nagyon közel volt. Ahogy telt az idő, úgy éreztem, hogy még közelebb is volt, mint amilyennek akkor gondoltam. Emiatt volt bennem keserűség, ami rányomta a bélyegét a teljesítményemre is.

- Sportpszichológus segített neked ekkor?

- Nem titkolom, hogy szakember is segített abban, hogy ezt a helyzetet könnyebben fel tudjam dolgozni. Hiszek abban: ha az ember kimondja a problémáit, akkor azokat könnyebben fel tudja dolgozni. Nem a múlttal, hanem a jövővel kell foglalkozni.

- Ez egy intenzív időszak volt?
- Nem igazán, néhány hónapról volt szó, heti egyszeri beszélgetéssel. Egyébként nem csak 2016 nyarával foglalkoztunk, minél mélyebbre ástunk, egyre inkább feljöttek még dolgok, amiket csak úgy tudtam elengedni, ha kimondtam azokat.

- Egy ilyen szituációban az ember mennyire számíthat a csapattársaira?

- Úgy gondolom, hogy egyedül voltam. Nagyon furcsán is nézett volna ki, ha valaki, aki már biztosan ott van az olimpián, azzal jön, hogy “csináld Marci tiszta erődből, mert szüksége van rád a csapatnak!”. Aki ismer, az tudja: amikor beugrom a vízbe, akkor száz százalékig oda teszem magam. Akkor is a legjobb tudásom szerint teljesítettem, amikor kiderült, hogy a 14. vagyok. Az igaz, hogy többször is elhangzott a csapattársaktól, hogy emelik a kalapjukat előttem. Tehát tőlük és az edzőtől is kaptam pozitív visszajelzést.

- Viszont az élsport az élet más területein nagy lemondással jár, amit nem mindig könnyű elviselni. Erősnek érzed magad?
- Az évek során lelkileg megerősödtem. A sport tényleg sok lemondással jár és az is jó, ha az ember ragaszkodik a “beosztott” bioritmusához. De a sport által nagyon sok olyan dolgot is kapunk, amit fel tudunk használni a civil életben is, illetve beutazzuk szinte a fél világot is. A legnagyobb büszkeséggel az tölt el, hogy 2014-ben szerepelhettem a budapesti EB-n. Azt átélni, hogy milyen érzés hétezer ember előtt Európa Bajnokság döntőjében játszani, nem is kell kommentálni.

- Most közeleg Tokió, itt van, mint középtávú cél, de előbb utóbb váltanod kell. Mit viszel magaddal?
- A pályafutásom során soha nem azt mondák, hogy a “Tóth Marci egy istenadta tehetség és majd mindent elér”. Én a szorgalmamnak és a sport iránti alázatosságomnak köszönhetek majdnem mindent. Tehát, ezt az évek során egyre erősödő szorgalmat és alázatot viszem magammal a civil életbe. Azt látom, hogy ha valaki szorgalmas, kitartó és hisz valamiben, akkor eléri a célját. Ha én belekezdek valamibe - legyen az egy vállalkozás vagy akár egy étterem - akkor abba tényleg beleteszem a szívem-lelkem. Mindez persze nem azt jeleni, hogy például ne lennének rossz edzéseim.

- Vannak rossz napjaid neked is.
- Igen, én is ember vagyok de tényleg igaz: hiszek abban, hogy szívvel-lélekkel kell küzdeni.

- Ez a hozzáállás mennyire elég ahhoz, hogy valaki a jelenkor Magyarországán érvényesülni tudjon?
- Jó kérdés, hiszen lehet arról olvasni, hogy milyen sok fiatal megy külföldre a megélhetés miatt és milyen kevesen jönnek vissza. Egységes felfogás kell ahhoz, hogy valaki úgy gondolkozzon, mint én. Ám ezzel együtt is azt gondolom, hogy az ember meg tudja találni a helyét Magyarországon is, nyilván, akiknek kiforrott kapcsolatrendszerük van, előnyt élveznek és ezt szerintem nem ciki kihasználni. Nehéz egyről a kettőre jutni, de nem lehetetlen. Sokan mondták nekem is korábban, hogy nem fogok kijutni az olimpiára, de mégis ott voltam, igaz, csak 14. játékosként.

Fotó: Tóth Marci hivatalos Facebook oldala

- Azért a “csakot” tegyük nagyon idézőjelbe.
- Oké, tegyük. Elmondatom magamról, hogy 2016-ban a 14. legjobb magyar vízilabdázó voltam. Persze ez relatív, hiszen van akinek ez semmit sem jelent, más pedig nagyon cserélt volna velem.- "Neked ez nem fog sikerülni" - megérintenek az ilyen mondatok?
- Nem nagyon foglalkozom ezzel, de azért mélyen ott van bennem egy olyan gondolat, hogy ha majd valamit sikerül elérnem, akkor kit is hívok fel először. Persze csak viccelek! De a lényeg az, hogy amikor ilyen mondatokat hallok, akkor már csak azért is kettőzött erővel küzdök.

- S közben készülsz arra is, hogy az egyik mókuskerékből átszállsz a másikba. Milyen jövőképpel váltasz majd, tisztáztad-e már magadban, hogy a medencéből kiszállva, merre indulsz?
- Ez egzakt módon még nincsen meg. Korábban - mivel elvégeztem a vendéglátóipari főiskolát - arra gondoltam, hogy majd az idegenforgalom területén helyezkedem el. Aztán jött a 2008-as nagy gazdasági és pénzügyi válság, így a főiskola után elvégeztem egy pénzügyi mesterképzést azért, hogy majd amikor lecseng a balhé, akkor mondjuk brókernént dolgozzak.

- Nocsak, csak nem be akartál állni a spekulánsok közé?

- Nem, nem (nevet - a szerk.), de tényleg nagyon érdekelt a pénzügyi terület. Ám emellett egy kicsit mindig ott volt a gasztronómia is, ami az utóbbi időszakban még inkább a szívemhez nőtt és egy ilyen mozgalmas elő három évtized után nehezen tudnám elképzelni, hogy egy irodában ülök és a monitort nézem. Egyébként hosszú idő után volt egy szabad nyaram és elmentem tíz napot dolgozni Nánási Lajoshoz séfhez, hogy tanuljam a szakmát. Pucoltam a hagymát, vágtam a répát, és Lajos rengeteget tanított mellette, s most már látom, hogyan is működik egy étterem. Említhetném még Bernáth József séfet is, akinek szintén sokat köszönhetek ezen a területen, hiszen nyáron több rendezvényen is a keze alá dolgozhattam. Vagyis a gasztro-vonalon képzelem el magam.

- És a korszak is kedvez neked, hiszen most nagyon sok minden a gasztronómiáról szól. Követed, hogy itthon mi történik?

- Igen, van rálátásom s én azt tudom mondani, hogy az elmúlt időszakban nagyon jó dolgok történtek a gasztronómia területén. Elég ha csak a Bocuse d’Or-t említeni, ahol is Széll Tamás megnyerte az európai döntőt majd Lyonban a világdöntőn 4. lett, de sorra nyílnak a kiváló éttermek, s vannak Michelin csillagos helyeink is. De érdemes látni a nehézségeket is: olyan ütemben nyílnak az új helyek, amit nem bír el a hazai munkaerőpiac. Ez komoly kihívás lesz a szektor számára. Az biztos, hogy él a gasztroforradalom baromi jó helyek közül választhatunk, de hogy ez hogyan lesz fenntartható, az már a jövő zenéje.

Fotó: Tóth Marci hivatalos Facebook oldala

- Már Mari néni is blogol. Neked hogy hogy nincsen még blogod?
- Egy blog komoly feladat, de tervezzük azt is. Az én szükségleteimet a Facebook és az Instagram egyelőre kielégíti, de a TMC rámutatott arra is, hogy ennél a két platformnál többre van szükség.

- A TMC hogyan segíti a te karriered?

- A sportéletem ügyeit “viszem én”, a TMC pedig az ezen kívüli - a sajtóról és a gasztronómiáról van szó - életemet egyengeti. Azért kértem segítséget az ügynökségtől, hogy a sportpályafutásom után könnyebb legyen a civil életbe való átmenet. Az a fontos, hogy az emberekben éljen egy olyan Tóth Marci is, aki a gaszto-világban utazik. S itt akár valóban jöhet majd a blog is.

- A közösségi médiával milyen viszonyban vagy?

- Használom persze, de biztos vagyok abban, hogy lehetne jobban is, viszont ez irányban is kapok majd segítséget. Fontosnak tartom, hogy tartsam a kapcsolatot a követőimmel, a konkrét kérdésekre igyekszem válaszolni is.

- Akkor nem egy robot válaszol.
- Dehogy, sőt, próbálom a tartalmakat abba az irányba vinni, ami a követői körömet is egyre jobban érdekli, ez pedig a vízilabda helyett egyre inkább a gasztronómia. Haladok a korral: a Facebook-ot és az Instát is olyan platformnak tartom, ami alkalmas arra, hogy az ember építkezzen. Mindebbe még bele kell rázódnom és nem is ellenőrizgetem a medencéből kiszállva, hogy hány lájkot kapott egy posztom. Attól még, hogy a közösségi média tartalmát más irányba viszem, nekem még mindig a vízilabda az első!

- Van itt egy kis ambivalencia: miközben az élet jelentős része egyre inkább a közösségi médiában zajlik, egyre többen emlegetik a tudatosságot is.
- Jól látod, tényleg ott zajlik. Találok időt a válaszokra, de lehet, hogy egy kérdést csak egy-két nap tolódással tudok megválaszolni. Ez valaki megérti, más pedig nem.

- Hogyan rakod össze a magánéleted? Másképpen: van egyáltalán magánéleted?

- Van magánéletem, ahogy párkapcsolatom is, de erről nem igazán beszélek. A családommal szoros, kifejezetten jó a kapcsolatom, törekszünk arra, tudjunk közösen is időt eltölteni. Családcentrikus ember vagyok. Mindennek megvan a maga ideje.

- Jól menedzseled magad?
- Azt gondolom igen, amire szeretném, arra van időm.

- Ha én profi vízilabdásnak szeretnék állni, hány edzése kellene készülnöm egy héten?

- Most úgy számoltuk, hogy ebben a szezonban több mint hatvan mérkőzésünk lesz, ez a pályafutásom első harmadában koránt sem volt így. Ha hozzáveszem a meccseket is, akkor heti 8-9-szer lent vagyok az uszodában.

- És a regenerálódást hogyan oldod meg?

- Két edzés között nagyon figyelek arra, hogy legyen egy órám sziesztázni, pihenni, vagy akár megnézni egy filmet. A meccsnapok pedig piros betűs ünnepek, ilyenkor nagyon pontosan tartom magam rendszerhez, hiszen fontos, hogy a mérkőzés előtt mennyi idővel kelek fel, mit eszem és hogyan pörgetem fel magam.

- Egy igazán naturális kérdés: néha nem utálod, hogy be kell ugrani a vízbe?

- Tök jó kérdés: előfordul ilyesmi, de olyan nincsen, hogy abbahagynám. Perszer van olyan, hogy ott állsz a medence szélén télen is, és nincs kedve az embernek beugrani a vízbe; de tegyük hozzá, hogy a téli edzések fedett medencében vagy sátorban zajlanak. De amikor jön a mérkőzés, közönség előtt, akkor az mindig feldobja a szürke hétköznapokat.

- Végül is emberek vagytok ti is.

- Így van. És nem úgy kell elképzelni egy csapatot sem, hogy mindenki jóban van mindenkivel, hiszen itt is megvannak az év közbeni konfliktusok. Egy csapat erejét éppen az mutatja meg, hogy ezeken a konfliktusokon, hullámvölgyeken milyen könnyen és milyen kevés veszteséggel tud tovább- és átlendülni.


Lippai Roland

 

Újságíró, szerkesztő, blogger. A Figyelő gazdasági hetilap társadalom rovatát vezette, azt megelőzően közel egy évtizedig a Magyar Nemzet Online újságírója, ...


Címkék: TMC, Risztov Éva