Piacfelügyeleti bírságot kapott a FUSO

A magyar startupok sem mentesek a manipulációtól. A FUSO megalapozatlan információkkal valósított meg tiltott piacbefolyásolást.

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) most lezárt piacfelügyeleti eljárásában azt vizsgálta, hogy a FUSO Ecosystem Nyilvánosan Működő Részvénytársaság által a www.kozzetetelek.hu címen elérhető hivatalosan kijelölt információtárolási rendszerben 2013. október 8. napján 11 óra 18 perckor K119617/2013 számon közzétett szabályozott információ nyilvánosságra hozatalával összefüggésben sérültek-e a tőkepiacról szóló törvény piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó rendelkezései.

A vizsgált rendkívüli tájékoztatás keretében a FUSO Nyrt. nyilvánosságra hozta, hogy a TEVE TÉVÉ Kft. megvásárlása és ezzel összefüggésben a FUSO Nyrt. alaptőkéjének zárt körben történő felemelése mellett döntött. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a zártkörű alaptőke-emelésre oly módon került sor, hogy egy „szakértői értékbecslés” alapján 182,5 millió forintra értékelt TEVE TÉVÉ Kft. tulajdonosai a társaságot apportként a FUSO Nyrt. rendelkezésére bocsátották és ennek fejében szerezték meg a FUSO Nyrt. zárt körben forgalomba hozott törzsrészvényeit.

A piacfelügyeleti eljárás során beszerzett bizonyítékok elemzését követően azonban az MNB
megállapította, hogy a FUSO Nyrt. által az MNB rendelkezésére bocsátott, a TEVE TÉVÉ Kft. értékét 182,5 millió forintban meghatározó „szakértői vélemény” készítője bizonyítható módon, a keltezése pedig nagy valószínűséggel nem felel meg a valóságnak, így az hamisnak tekintendő. 

Figyelemmel arra, hogy az MNB rendelkezésére álló bizonyítékok szerint az apport értékét
felülvizsgáló független könyvvizsgáló az apport értékének vizsgálatakor kizárólag a hamis „szakértői véleményt” vette alapul, az MNB megállapította, hogy a hamis „szakértői véleményre” hangsúlyosan hivatkozó független könyvvizsgáló jelentés és így a FUSO Nyrt. által közzétett szabályozott információ megalapozatlan, félrevezető.

A rendelkezésére álló bizonyítékok összességének elemzése alapján az MNB azt is feltárta, hogy a FUSO Nyrt. képviseletében eljáró igazgatósági tagnak tudatában kellett lennie a „szakértői vélemény” hamis voltának, így az MNB a megalapozatlan, félrevezető információ nyilvánosságra hozatalának szándékosságát állapította meg.

Tekintettel arra, hogy a tőkepiac ilyen típusú manipulációja tiltott piacbefolyásolásnak minősül, az MNB ma közzétett határozatában 10 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a FUSO Nyrt.-t.

Mivel a piacfelügyeleti eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján az ügyben több bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, az MNB büntetőeljárást kezdeményezett a Budapest Rendőr-főkapitányságnál.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!