Egy kereskedelmi hálózatot irányító vezető keresett meg. A következő volt a coaching beszélgetés fókusza:

-  Az egyik munkatársam régóta átver, megbízhatatlanul teljesít, és megszeg minden fontos megállapodást.

-  Mióta történik ez?

-  Több mint két éve…

-  Miért jó Önnek, hogy kihasználják?

-  Egyáltalán nem jó, csak nem tudom mit tehetnék?

-  …Nem gondolt még arra, hogy megszünteti a kártékony együttműködést, és levonja a konzekvenciákat? Sokan szívják még a vérét?

-   Azt hiszem erről szól az életem… Az előző férjemtől elmenekültem, mert folyamatosan kihasznált…

-  … Hol és kitől tanulta meg, hogy csak akkor érdemli meg az élethez való jogot, csak akkor méltó a pillanatnyi boldogságra, ha kihasználják és élősködnek magán?

-  Tulajdonképpen az anyám kiskorom óta rettegésben tart (sohasem voltam elég jó neki, mindig éreztette velem az alkalmatlanságom és folyton kontrollált…), és most amikor nálunk van, a gyerekeimet is folyamatosan megalázza…

-  Azt hiszem néhány döntő beszélgetés vár önre.

A változáshoz nagy levegővétel, és elszánás kell, de mindenekelőtt annak a tudatosítása, hogy valami nincs rendben, valahol kiszökik az energia, elillan az erő. A fájdalom nem természetes, az alárendeltség érzése nem magától értetődő, a kiszolgáltatottság nem velejárója az életnek.

Álommanó ül a vállamon
Sokan álomban élik az életüket és annyira hozzászoktak a fájdalomhoz, az elnyomáshoz, az alárendelődéshez, hogy amikor szűnni kezd, rögtön nyugtalanítani kezdi őket annak a hiánya. Lehetséges hozzászokni a rosszhoz, a félelemhez, a megaláztatáshoz? Sajnos igen, minden rossz és kellemetlenség megszokható, minden fájdalom elviselhető és az idő múlásával beletompul az életünkbe. Először talán zavaró és kényelmetlen, egy idő után a test redőibe záródik, átalakul, és megszokottá válik. Az ébredés olyan, mint kilépni kora hajnalban a téli hidegbe.

Először belénk hasít a friss, éles, metsző szél, és csak később jelentkezik a jóleső szabadság érzése.

Sokszor úgy érezzük, hogy jobb a meleg szobában bóbiskolni, vagy átaludni egy egész életet, mint vállalni a kilépés bizonytalanságát, az ébredés kockázatát. Amikor elgémberedik alvás közben a vállunk, vagy elzsibbad a karunk, fájnak az első mozdulatok, és arra gondolunk, jobb lenne moccanás nélkül benne maradni az enyhe zsibbadásban. A változáshoz vezető első lépés annak a felismerése, hogy valami nincs rendben velem, valami nyomja a lelkem, a testem. A második az elhatározás, az elszánás, és végül az első gyakorlati lépés megtétele, a többit az utunkba sodorja a szél.

Tapasztalatom szerint, amikor a változáshoz szükséges szándék ereje megjelenik bennünk, akkor megérkezik a megerősítés is. Jön egy megérzés, a kezünkbe kerül egy felemelő könyv, találkozunk valakivel, aki továbblendít, elindít, fényt gyújt. Amikor elhiszem neki, hogy amit mond és képvisel, ugyanaz, mint amire mindig is vágytam, akkor elindul valami átalakulás. Ilyen egyszerű az egész. És amikor az első szabad lépések után a környezetünk rémülten próbál visszarántani magához, óvni a változástól, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jó úton járunk.

Sárvári György az idei Evolution Konferencia második napján tart előadást "Miért kell megvárni, hogy fájjon? A rövidlátás veszedelmei." címmel.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!