Évek óta folyik a küzdelem: világszerte nem, vagy rosszul működnek a régi üzleti modellek. Nyomtatott lapot egyre kevesebbet vásárolnak az emberek, szeriőz, közéleti tartalmakat még kevésbé fogyasztanak a tömegek. A weben a cikkekért legfeljebb a Financial Timesnek fizetnek, de ott sem eleget. Előfizetők toborzása vagy éppen adománygyűjtés lehet a megoldás? Efféle témákat is körbejártak ismert szakmabeliek itthonról és külföldről is a siófoki Media Hungary konferencia másnapján.
Ebben a témában a szlovák Thomas Bella (Dannik N) és Dudás Gergely ex-indexes főszerkesztő előadásai voltak figyelemreméltóak. Ők számunkra, újságírók számára, igen-igen fontos, húsba vágó témát feszegettek: jelesül, hogy miből és hogyan tudunk megélni, ki, miért és mennyit fizet a tartalomért, amelyből a mi fizetésünket is ki tudják termelni a kiadók.
A legérdekesebb adat, amit Dudás Gergely mutatott, az egy viszonylag ismert szám, de így kiugratva elgondolkodtató volt: 2007 és 2017 közt 14-ről közel 77 milliárd forintra nőtt az online reklámköltés, ami öt és félszeres növekedés, miközben ugyanezen idő alatt a kumulált infláció mindössze 31 százalékos volt! Magyarán reálértéken is bő négyszer annyi hirdetési pénz áramlik az online piacra, mint a válság előtti utolsó, 2007-es évben. Persze-persze, ennek bő fele ma már közvetlenül a Facebook és a Google vállalatokat gazdagítja (igaz, hogy Google hirdetés már 2007-ben is volt), ám akkor is, legalább dupla akkora ma a hazai online reklámtorta. Miért szenved mégis évek óta a tartalomgyártás, miért panaszkodnak egyre hangosabban a közéleti tartalmak előállítói? – tette fel a kérdést Dudás. Az említett nemzetközi cégek mellett a reklámadó, az állami hirdetések torzító hatása is jelen van, de a szakember szerint a fő gond a „forgalmi bajok” néven azonosítható. Úgy látja, hogy a közéleti témák szerepe jelentősen csökken a médiafogyasztáson belül. A médiatulajdonosok azzal szoktak védekezni, hogy a tartalomgyártás drága, és hogy a személyi költségek elviszik a kiadói bevételek 60-70 százalékát.
Dudás Gergely azonban nem volt rest, megnézte néhány nagy hazai, főként közéleti hírekkel foglalkozó kiadóvállalat nyilvános mérlegeit, eredménykimutatásait. Ezek szerint a jellemző személyi ráfordítások az éves árbevétel egyharmada alatt alakultak a már nyilvános tavalyelőtti cégbírósági mérlegadatok szerint. Ennél azonban sokkal nagyobb gondnak látja Dudás, hogy a nagy hazai tartalomszájtok elsődlegesen inkább a szórakoztatási igények kielégítése felé mentek-mennek el. Az úgynevezett hírportáljaink szerkesztőségeiben a közéleti témákkal foglalkozó szerzők aránya csupán 30 százalék körüli. Mi következik ebből? Mit mutat ez? Azt, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen csökken a közéleti hírszolgáltatók szerepe. Ezt a folyamatot pedig akár adományokból, akár klasszikus árbevételből legalább lassítani kellene – legalábbis ez volt Dudás előadásának végkicsengése.
Jól kiegészítette a hazai helyzet bemutatását Thomas Bella, aki egy különösen hányattatott sorsú szlovák portál és print lap, a Denník N (dennikn.sk) kiadójának vezetője. A kollégák alma materét, az SME.sk lapot négy éve egy helyi pénzember vette meg, amikor is a félszáz kolléga távozott a régi orgánumtól. Ezután teljes szerkesztőségi autonómia és fele-részbeni újságírói tulajdonlás mellett megpróbáltak a saját lábukra állni. A történet üzleti része is igen-igen tanulságos volt; lényege, hogy bevételeik 83 százaléka ma előfizetőktől (vagy másképp: támogatóktól) jön. Aki azonban ellenérték nélküli adomány-támogatás jelleggel fizet, annak is előfizetésre váltják az adományát, mert ez is egyfajta ösztönző akár az adományozásra, akár a szerkesztőség számára, az utóbbiaknak mérhető, megfogható mutató.
Igen lényeges, hogy a Denník N-nél a kollégák minden reggel, még az aznapi lapindító értekezlet előtt megkapják e-mailben, hogy mely hírek, írások voltak a leglátogatottabbak. De nem csak kattintásszámot látnak, hanem a cikkek mellett ott van konkrétan, euróban kifejezve egy-egy népszerű írás mennyi előfizetőt, azaz ténylegesen hány eurónyi bevételt hozott a csapatnak, a lapnak. Ezzel a pozitív motivációval az évek alatt sikerült elérni, hogy az olvasók igényeire jobban rezonáló írások szülessenek. Ráadásul a közel félszázas szerkesztőséget is el tudják már tartani: 2017-ben már szinte nullára sikerült kihozni ezt a modellt, így a havi 4-9 eurós online előfizetői díjakból a 25 ezer aktív előfizetőjük eltartja a független, közéleti orgánumot, amelynek néha tematikus jelleggel nyomtatott verziója is van. Igaz mindehhez havi 800 ezer látogató kell, de az előfizetésre való meggyőzés aránya még így is eléggé jónak mondható. Hogy mi lesz a szeriőz sajtó sorsa-szerepe, vagy épp üzleti modellje a régióban? Egyelőre ez kialakulóban van, de úgy tűnik, hogy mégis lehet pénzt kérni az erős, jó online tartalomért. Ha sokat nem is, csak – ahogy a nemzetközi kutatások mutatják – hetente egy korsó egy sör árát, akkor is, ha kellően sok olvasót lehet meggyőzni egy tartalom értékéről, fontosságáról, akkor működhet az online hírmodell. (Ezt a „heti egy korsó sör szabályt” még Szabó Dániel, a Napi.hu munkatársa jegyezte meg a témában.)
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
