Az életre hívását követő első hét órában mintegy 3000 előfizetőt és 750 000 frankot (20 millió forint) gyűjtött be a frissen induló svájci, oknyomozó újságírással, a tagság átláthatóságával, és mélyinterjúk ígéretével kampányoló Republik magazin – hívja fel a figyelmet a Nieman Lab cikke. Tizenhárom hónappal és sok ezer plusz előfizetővel később már elmondható, hogy a fenti ígéreteket nem puszta marketingfogásnak szánták. Ráadásul a komoly anyagok publikálása mellett arra is gondjuk volt, hogy új megközelítéseken keresztül ápolják a kapcsolatot olvasóikkal. Ilyen lett például a virtuális vacsorák intézménye, melynek keretében az elvégzett munka hatásait beszélik át a befektetőkkel, vagyis az olvasókkal.

Demokrácia és üzleti siker

„Ha nincs demokrácia és nem rendelkezel igazán jó információkkal, amiket idézhetsz, gondban vagy” – mondta el Susanne Sugimoto, a Republik igazgatója. Szerinte az ingyenesen elérhető bulvárlap, a 20 perc, amit „a fél ország olvas”, üzleti sikersztori, de semmiképpen nem számít eredményesnek a minőségi újságírás szempontjából.

A Republik alapítócsapata éveken át különböző üzleti terveket, szerkesztői elveket, célokat vett górcső alá, aztán a hagyományos médiaiparban tapasztalható nagyarányú leépítések fenyegetésének hatására ötleteik megvalósítására szánták magukat. Constantin Seibt, az ismert svájci újságíró, akit kétszer is az év riportereként tüntettek ki, és Christof Moser újságíró, egyetemi tanár egyszer csak besokalltak, otthagyták a munkahelyüket, hogy teljes szellemi kapacitásukat a Republiknak szentelhessék – mondta el Sugimoto.

A stáb igen sikeresnek bizonyult a közösségi finanszírozás beindítása területén, rengeteg honfitársukat sikerült meggyőzniük, hogy támogatók vagy tagok legyenek (3,4 millió frankot kalapoztak össze öt hét alatt), ugyanakkor a lendületet fent is kell tartani. Jelenleg a svájciaknak mindösszesen 11 százaléka fizet az online hírekért – hívja fel a figyelmet az írás. Annak érdekében pedig, hogy a lap jövőre nullszaldós legyen 25 ezer tagot kell toborozniuk, ami nem is tűnik lehetetlennek, hisz 21 ezernél tartanak. A taggá válás egyébként évi 240 frankba kerül, ami 65 ezer forintnak felel meg, de gyorsan tegyük hozzá, hogy 85 ezer frankot talicskázik haza az átlagos svájci évente, ami 23 millió forint környékén mozog.

Nem a cikkekért fizetnek

„Úgy véljük, az emberek már nem a cikkekért fizetnek, hanem azért, hogy részévé váljanak a közösségnek” – mutatott rá Olivia Kühni, a Republik egyik munkatársa.

Az olvasó az egyetlen főnök

A Republik szellemiségének sarokköve a nyilvános politikai, gazdasági és társadalmi vitákra épül – írja a cikk. Ehhez azt kell biztosítani, hogy az támogatók-kiadók előbb valóban figyelmesen olvassák el az anyagokat és csak utána szálljanak be a vitába. A magazin alapító kiáltványában jól összefoglalják a Republik ars poeticáját: „Az a dolgunk, hogy normális életet éljünk (családdal, munkával, hobbival), miközben átküzdjük magunkat a világ zaján. A Republikot hirdetések nélkül működtetjük, az olvasóink az egyetlen vásárlóink és végeredményében a főnökeink.”

Ugye eddig elég szép a sztori, meg milyen jó, hogy ezt így kitalálták és megvalósították, ám óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a közösségi finanszírozáson alapuló újságírás mennyire fenntartható? A Republik alapítói is izgathatja a kérdés, ugyanis még a magazin születését megelőzően létrehoztak egy Project R névre hallgató nonprofit szervezetet, melynek épp az a feladata, hogy segédkezzen több hasonló gazdasági elven futó sajtótermék életre hívásában.

Nem rajongók kellenek

A jelenleg 34 munkatárssal (köztük külsősök) működő szerkesztőségnek már az első lépései is nehézségekbe ütköztek, de az olvasók támogatásai segítettek könnyíteni a terheken. „Kezdetben volt olyan problémánk, hogy mindenki a tökéletes cikket, életének főművét akarta megírni” – emlékszik vissza Kühni. Ezzel csak az volt a baj, hogy a megfelelési kényszer hatására jelentkező állandó stresszes épp a normális munkavégzést lehetetlenítette el. Nem beszélve arról, hogy a túlzottan pozitív olvasói hozzáállás is kételyeket ébresztett sokakban, mivel egy ilyen projektnek elsősorban kritikus, de támogató olvasókra és nem rajongókra van szüksége. „Mára ez megváltozott – az emberek továbbra is támogatnak, de emellett már sokszor építő jellegű és részletes kritikákat fogalmaznak meg. Ténylegesen hozzájárulva ezzel a magazin minőségéhez” – tette hozzá.

Robotok és LSD

Kühnit, aki egy csendesebb havonta megjelenő magazintól jött át a Republikhoz (napi 1-3 anyagot jelentetnek meg) berántotta a feldolgozhatóság többrétűsége. Például párhuzamosan dolgozik szoftverfejlesztő mérnökökkel karöltve egy olyan anyagon, mely az automatizált világ jövőjét igyekszik bemutatni, emellett pedig egy háromrészes cikksorozatot ír az LSD múltjáról, jelenéről és jövőjéről. „Két újságíróval és egy vegyésszel dolgozunk együtt, meg van még valaki a vizuális részlegtől. Igyekszünk összerakni egy interdiszciplináris csapatot, hogy minél több szemszögből tudjuk vizsgálni a témát. Azt hiszem ez nagyon különbözik attól, ahogy az újságírás régen működött.”

Vitaparti az olvasókkal

Kühni a legjobban az olvasókkal folytatott megbeszéléseket, vitákat szereti. Egy cikk publikálását követően a Republik megad egy idősávot, amiben az újságíró elérhető lesz és válaszol a cikkével kapcsolatos felvetésekre, kritikákra, ha úgy tetszik, digitális fogadóórát tart. Egy ilyen vitában 25-400 közötti ember szokott részt venni – írják.

„Nem csak kicsapunk egy kommentmezőt, hanem ténylegesen részt is veszünk a diszkussziókban. Persze nem lehet ezt örökké csinálni, inkább amolyan vacsoraparti jellege van a dolognak” – mondta Kühni. Ilyenkor általában a forrásairól faggatják, illetve ha előfordult, rámutattak a lehetséges tárgyi tévedésekre, de olyan is előfordult már, hogy későbbi cikkek alapjai születtek meg ezeken a beszélgetéseken.

A kötelező vidéki mutyibomba

„Egy nagyobb tényfeltáró cikkük egy olyan turizmusból élő kisvárosról szól, ahol elharapózott a fehérgalléros bűnözés, magyarán a mutyi. Ennek hatására nőtt a lap hitelessége a központi, városlakó olvasótáboron túl is, ráadásul azt is elérték, hogy egy jelölt emiatt kihulljon a választásokon. Sokat foglalkoztunk külpolitikával és írtunk pár politikai és elemző cikket is. De amink nem volt eddig, az egy igazi, bombasztikus vidéki anyag. Ezzel bizonyítottuk, hogy mi nem azok a haladó, belvárosi népek vagyunk, akiknek csak a szája jár, hanem ha kell, oda is kimegyünk, ahol a mindennapi emberek élik életüket” – mondta el Kühni. (Érdemes megjegyezni, hogy A kartell című cikk fejlécén az olvasható: „Köszönjük kíváncsiságát! Ezt a cikkünket a 21 441 nagylelkű támogatónk tette elérhetővé. Szálljon be Ön is!)

„Úgy hiszem, a titok nyitja a közösség” – zárta rövidre a kérdést Sugimoto.

Hazánkban a Politis volt hasonló kezdeményezés (interjút is készítettünk Dudás Gergellyel), a The Guardian ugyan nem fizetőfallal, de szintén közösségépítéssel válaszolt a hagyományos újságírás átalakulására.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!