Influencer marketing: háborús állapotok?

Influencer marketing: háborús állapotok?
Keresztes Tamás főszereplésével készített provokatív hangvételű rövidfilmet az influencermarketingről Istenes Bence és az Adamsky Budapest. A videó egy, a szakmának szóló B2B kampány felütése, a senkit nem kímélő kezdeményezés célja pedig egy párbeszéd elindítása a piaci szereplők körül kialakult „vadkeleti” állapotról.

Az elmúlt néhány évben a globális és hazai marketingszakma egyik legtöbbet hangoztatott kifejezése kétségtelenül az influencer volt. Ez a fogalom pillanatok alatt beépült a szakmai szókincs mellett a köztudatba is, ami talán túl gyors is volt az érintetteknek, gyakorlatilag minden oldalon azonnal kellett volna minőségi influencerkontentet kitalálni, előállítani és a kampányokba integrálni. Talán kevesen vitatják, hogy a szituáció – számos jó és sikeres ötlet mellett – sok kevésbé jó döntést is eredményezett - írja a mediapiac.com.

Ennek a folyamatnak köszönhetően az évek során az influencer-menedzsment-ügynökség-ügyfél reláció is rengeteg gellert kapott, bár ebből sokáig csak keveset lehetett érzékelni. Egészen mostanáig, ugyanis 2018-ra már folyamatosan egyre több kritika éri az influencereket és a körülöttük lévő világot, a trend pedig ott tart, hogy senki nem szeretne lemaradni, viszont az ügyféligények kiszolgálása egyre inkább erőltetett módon történik. Ennek a hullámnak a részeként született meg a „Nem szponzorált tartalom” című áldokumentarista kisfilm is, amit Istenes Bence és az Adamsky Budapest készítettek közösen.

„Biztos sokan meglepődnek rajta, hogy mit keresek én egy ilyen ötlet körül, de szerintem fontos, hogy közösen lépjünk valamerre, kicsit tisztuljon a folyamat, a túloldalról átgondolt igények érkezzenek, és ezeket olyan megvalósítás kövesse, amiben van hozzáadott érték, és fontos legyen a személy. Én is naponta találkozom olyan posztokkal, ahol sem a kitalálásba, sem megvalósításba nem fektettek túl sok energiát. Látszik, hogy csak az volt a cél, hogy egy nagy követőtáborral rendelkező ember falán megjelenjen a termék. Pedig ennek a lényege pont az lenne, hogy azt a terméket vagy márkát vállald, amit hitelesen tudsz képviselni, ami nem csupán felületként használja az embert. Sokszor éreztem ezt én is, emiatt is gondoltam, hogy kezdjünk valamit ezzel, és próbáljunk meg a közös hozzáálláson egy kicsit alakítani, és ebben minden szereplőnek megvan a maga felelőssége. Örülnék, ha sok más, hozzám hasonlóan gondolkodó influencer is csatlakozna az oldalon a kezdeményezéshez, remélhetőleg nem vagyok egyedül azon az állásponton, hogy a mostani helyzeten bőven lenne mit javítani.” – nyilatkozta Istenes Bence. A teljes cikk itt érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!