Idegen tollakkal: béreljen bloggert

Idegen tollakkal: béreljen bloggert
Amerikában egyre több cég alkalmaz bérbloggert közösségi tartalmai felbővítésére. A szolgáltatás mostanra intézményesedett is a Writtent.com megszületésével bárki igénybe vehet egy kiváló stílusú, célorientált szakírót, havi bérleti díj ellenében.

Szép lassan megtalálja helyét a blog a hagyományos médiaformák között, mondhatnánk, hogy konszolidálódásban van. Az elfogadottsága gyakorlatilag a hagyományos médiával egyenértékű, sőt bizonyos esetekben a véleményvezérek nagyobb hatásúak, mint a hivatalos média vezető újságírói.

Erre a következtésre jutott  Helen Nesterenko is, aki elindított a Writtent nevű szolgáltatását, amelyen keresztül már számos cég bloggerre, számos blogger pedig hivatalos megrendelőre talált. A szolgáltatás mondhatjuk, hogy mindenki örömére működik, hiszen a blogger így már nem ingyen koptatja a tollát, s a megrendelők pedig hasznos tartalomhoz juthatnak.

Az oldalon a tervezők gondosan ki is emelték, hogy mennyire elégedettek a megrendelők, s szokatlan módon ez a szám éppen nem 100 százalék, ami azt mutatja, hogy a hagyományos marketing fogással szemben tényleg valamilyen objektívebb mérési formából ered az aktuális adat.

A pletykák szerint hamarosan itthon is indulhat hasonló szolgáltatás, ami felvállalja majd a közvetítő szerepet a két fél között.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!