Hogyan növelik a tartalomfogyasztást a metaadatok?

Hogyan növelik a tartalomfogyasztást a metaadatok?
Amikor médiatartalom fogyasztásának növeléséről és annak lehetőségeiről beszélünk, egyre népszerűbb metaadatokra, adatokból nyert összefüggésekre hivatkozni. Kézenfekvő a kérdés: hogyan járul hozzá az európai televíziók sikereihez a piac egyik legjelentősebb televíziós és rádiós metaadat gyártója?

Sokunkban él még a kép, hogy az egyetlen magyar tévécsatorna programjainak kezdési időpontjait oda-vissza ismerve ültünk le tévét nézni. Hetekre előre tudtuk, mikor kezdődnek a kedvenc műsoraink. Ma, a televíziós tartalmak hihetetlen kínálatát nézve ez az emlék szinte megmosolyogtató, hiszen a szolgáltatóink által kínált körülbelül 150 hazai adó heti választéka több ezer műsort jelent. Ebből kiindulva jóval nehezebb eldönteni, mikor, mit nézzünk. A mai tartalomdömpingben az előre eltervezettség helyett sokkal inkább spontán ülünk le az eszközeink, képernyőink elé. Az adott pillanatban kapott információkra hagyatkozva választunk műsort úgy, hogy közben minél gyorsabban, minél több részletet gyűjtünk be a tartalomról: például, hogy mikor kezdődik, meddig tart. Mi a címe, mi a műfaja, miről szól. Kik a szereplők, kik az alkotók. Ismerjük-e, kedveljük-e őket. Megnézünk hozzá egy előzetest, esetleg letöltünk pár fotót. Ezeket, és az ehhez hasonló információkat nevezzük metaadatoknak. A metaadatok a tartalom univerzumának részecskéi. Minden egyes tartalom felbontható metaadat darabokra.

Annus Gyöngyvér

Általánosságban elmondható, hogy a jól felszabdalt televíziós metaadatok hasznossága végfelhasználói szempontból a nézői élmény emelésében, míg tartalomszolgáltatói oldalról a lojalitás, megkülönböztethetőség, és az egyediség területén keresendők.

A tartalmat azonban nem elég atomokra bontani. Annak érdekében, hogy megfelelő összefüggéseket tudjunk megállapítani, csoportosítanunk, kategorizálnunk kell őket. A helyes kategorizáláshoz pedig elengedhetetlen egy jól felépített, hatékonyan működő adatbázis.

Rögtön felmerül a kérdés, milyen egy jó adatbázis? Először is, mint egy jó bor, minél régebben érlelődik, azaz épül, annál részletgazdagabb és értékesebb. Emellett felhasználóbarát és könnyen kezelhető. Televíziós társaságok programming sakkjátszmájának része a nézett TV csatornák fő műsoridős tartalmai esetében a valós kezdési időpontok késleltetett kommunikációja. Fontos, hogy melyik pillanatban érhető el az igazi dátum. Meta adatgyártóként elengedhetetlen ezeket a mozzanatokat figyelemmel kísérni: melyik adat, mikor kerül be az adatbázisba a valósághoz leginkább közelítő valószínűséggel. Ebből következik, hogy egy jó adatbázis folyamatosan frissül. És nem elég a műsorok kezdési időpontjait aktualizálni, olyan elemeknek is naprakészen kell állniuk, mint például a filmográfiák, biográfiák, filmes jelölések vagy díjak.

Egy jó adatbázisban komoly logikai felépítés mentén fűződik össze tartalom, tartalommal: címek, alkotók, leírások, szereplők, helyszínek pókháló-szerűen szövik át a rendszert. Egy adott ponton minden, mindennel összefügg. És ha a televíziózást tovább bővítjük kulturális tartalommal, még komplexebb képet kapunk. Például, hogy Tompos Kátya milyen mozi-, és tévéfilmekben szerepel, emellett melyik színházban mikor és mit játszik, és hol ad éppen koncertet. De jól lekövethető akár az is, hogy a Két Pasi meg egy Kicsi kilencedik évadára Charlie Sheen-nek komoly magánéleti gondjai adódtak, így az alkotók kénytelenek voltak kiírni őt a sorozatból. Ha az adatbázisban összehasonlítjuk a nyolcadik és a kilencedik évad epizódjait, a szereplőknél ez a változtatás azonnal, akár több nyelven is kirajzolódik. Nemzetközi tartalomszolgáltatók esetében fontos, hogy ugyanazt a műsoreseményt hasonló megközelítésből feldolgozva, egyforma mélységben mutassák meg az előfizetőknek. Egy jó adatbázis rugalmasan alakítható, platform és operációs rendszer független. Bármilyen médiaeszközzel kiválóan kommunikál.

És hogy ezen kívül mire használható a metaadat? A tartalomgyártásban ma már nem ismeretlen, hogy meta adat részecskék nézettségének elemzésére hagyatkozva fűznek össze komplett metaadat forgatókönyveket, spórolva ezzel a pilotok leforgatásának költségeivel és idejével, valamint a rizikóval, amit egy pilot alapján legyártott sorozat jelent.

Ezek után méltán mondhatjuk, hogy nem csak a tartalomfogyasztás növekedése, de a médiapiac jövője is nagyban függ a meta adatoktól.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!