15 éve a tanár, asztalos, bérszámfejtő, vágó, sőt még az informatikus megnevezés is elég jó körülírásnak bizonyult. A hierarchia sem volt túl bonyolult; főnök, kisfőnök vagy beosztott – ezekből lehetett választani. Ma már a saját ismeretségi körünk számára sem mindig egyértelmű, hogy mivel keressük a kenyerünket.

A bemutatkozásunk megalkotásához tréningek állnak rendelkezésre. Már az is speciális felkészülést igényel, hogy elmondd ki vagy. Legyen az akár 1, 3 vagy 5 perces kis monológ; saját magadnak is alaposan át kell gondolni a dolgot. Szerencsésnek mondható az, akinek csupán egy szűk szakmai kör számára kell érthetővé tenni a feladatkörét. Hiszen - mint minden kommunikáció kapcsán - itt is figyelembe kell vennünk, hogy kikből is áll a hallgatóságunk. Igen ám, de vannak, akiket nemigen hagyhatunk ki ebből a körből… Akik a legtöbbet küzdöttek értünk, akik taníttattak, dicsértek, szidtak, jól- rosszul, de neveltek minket. Akik lelkükön viselték a boldogulásunkat és akikhez ezer szállal kapcsolódunk.

A szüleinknek el akarjuk mondani, hogy kik vagyunk.

Az a minimum, hogy megmutatjuk nekik, hogy a kitartásuk nem volt hiábavaló. Azt szeretnénk, ha láthatnák, hogy milyen jóravaló, rendes szakember lett belőlünk. Őket nem szeretnénk csak úgy leinteni amikor a munkánk iránt érdeklődnek. Azt akarjuk, hogy ők is értsék a hivatásunk értelmét! Pontosan lássák, hogy mit teszünk le az asztalra! Éljék át ők is, hogy milyen nagyszerű, amit csinálunk!

Azt akarjuk, hogy büszkék legyenek ránk!

- Mit is mondtál Fiam, mi a foglalkozásod?
- …………………….. vagyok Apa.
- Az mi? Mit csinálsz?

És te elkezded mondani... A második mondat felénél jársz és már magyaráznod kell az elhangzott szavakat.

Átalakult minden. A fogalmak is újak. Van, hogy még Neked is, hát még a szüleidnek!

Sokan itt fel is adják a magyarázkodást. A szülők pedig keresik a fogódzókat, mert ők is szeretnék látni, hogy jó munkát végeztek velünk. Nos igen… innen aztán először jön a mindenki által beszélt nyelv… Mennyit keres az az egykor volt kis poronty? Aztán meg, hogy jó állása van-e? Boldog-e vajon? Jók a kapcsolatai? Főnök lett-e belőle (= vannak-e beosztottjai)? Ezek pedig már elvárás szagú mércék. Ráadásul olyan területeken, ahol a mértékegységek szintén megváltoztak.

Másképpen jelenik már meg a jó fizetés, a jó munkahely, a boldogság. A kapcsolatok színterei sem pont ugyanazok, mint anno és persze a vezetői szerep sem jár együtt feltétlenül beosztottakkal.

Hiába érzed úgy, hogy a világ elvárásainak nagyon jól megfelelsz, ha a szüleid ezt nem értik. Rosszabb esetben talán nem is értékelik.

Ez tüskeként maradhat meg az emberben. Nem is beszélve arról, hogy emiatt mélyen legbelül talán nem is hiszel abban, hogy a munkád valóban munka. Hogy megérdemled a sikereket, mert MEGDOLGOZTÁL értük. Ha ez így marad, az nagyon messzire vezet, ezért megéri foglalkozni a dologgal.

MIT LEHET TENNI?
Beszélj az ő nyelvükön! Szedd össze magadban, hogy mit meséltek a szüleid a saját munkájukról! Mik szerettek volna lenni és hogyan alakult a sorsuk? Így kapaszkodókat kapsz arról, hogy mi fontos számukra a munka kapcsán. Amikor beszélgettek, akkor a saját élményeid közül emeld ki azokat, amik ezekhez az értékekhez kapcsolódnak!

Sorold fel és köszönd meg mindazt, amit kaptál tőlük! Ha a sulit (amit fizettek) utáltad is, de a legjobb barátaid onnan vannak… Talán együtt is dolgozol egyikükkel. Vagy kitartást tanultál. Leleményességet. Szorgalmat stb. Ezer dolog lehet közös bennetek, aminek te is hasznát veszed az életedben és a munkádban – akkor is, ha nem pontosan ugyanúgy, mint ők.

Mondd el, hogy mit látsz másként! Ha például nekik a jövedelem volt fontos, neked pedig nem az áll az első helyen, akkor mondd el, hogy mi mást ad neked a munkád! Ne aggódj amiatt, hogy talán nem értik meg! Elsőre talán tényleg nem, de látni fogják a csillogást a szemedben és legbelül beindul a szülői üzemmód...

„Jól van ez a gyerek. Tudja, hogy mit akar és jobban is ért a mai világhoz, mint mi.”

Tudom, hogy nem mindig könnyű odaállni és vállalni önmagad, de ne felejts el valamit: minden viszonylagos.

Sokan talán még mindig azt az utat járják, amit a pályaválasztáskor a szüleik jónak láttak számukra.

Azt a bizonyos jószándékkal kikövezett utat, ami tudjuk hova vezet...

A szerző weboldala itt érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!