Hétfőtől György Bence az Origo élén

Hétfőtől György Bence az Origo élén
Március 21-étől György Bence irányítja az Origo–New Wave Media csoportot tartalomért felelős igazgatóként, egyben ő lesz az Origo főszerkesztője. Gábor László, a TV2 Tények című hírműsorának korábbi főszerkesztője pedig tartalmi igazgatóhelyettes lesz az Origo NWM-nél.

Pálmai L. Ákos főszerkesztő 2014 nyara óta látta el az Origo főszerkesztői feladatait, most közös megegyezéssel távozik a cégcsoporttól.

Száraz István vezérigazgató csütörtökön azt is bejelentette, hogy hétfőn mutatja be a szerkesztőségnek György Bencét, aki március 21-étől betölti majd az Origo-NWM új, tartalomért felelős igazgatói és az Origo.hu főszerkesztői pozícióját is. A szakember legfontosabb feladatai közé tartozik majd az Origo online hírportál vezető szerepének megerősítése és a cégcsoport átalakuló szervezetében a tartalomfejlesztés portfólió szintű vezetése – derül ki az MTI OTS Üzleti Sajtószolgálatához eljuttatott közleményből.

György Bence 2001 és 2004 között az Origo szerkesztője, ezt követően 11 éven át a TV2-nél felelős szerkesztő, majd a hírműsorok vezetője, végül program- és hírigazgató. Mostani kinevezéséig a Faktor online hírportál ügyvezetői pozícióját töltötte be.

György Bencével együtt csatlakozik az Origo-NWM csoporthoz Gábor László, a TV2 Tények című hírműsorának korábbi főszerkesztője is, aki tartalmi igazgatóhelyettesként dolgozik majd.

Pár hete, februárban zárult le az a tranzakció, amelynek eredményeként összeolvadt a New Wave Média és az Origo csoport. Ezzel az Origo mellett a Vs.hu hírportál, a Welove tematikus oldalak és a Köpönyeg.hu is egy csoport kezelésében van.

Egyébként a New Wave Média Kft. december közepén vásárolta meg az Origo Média Zrt.-t a Magyar Telekomtól. Az Origo Média öleli fel a Telekom által az origo.hu portál mellett felépített médiabirodalmat: része a freemail.hu levelezőszolgáltatás, a videa.hu videómegosztó, több tematikus kisebb honlap, továbbá az Ozone és a Life Network televíziós csatornák is.

Az origo.hu és a mellette működő lapcsalád a legnagyobb eléréssel bíró online hálózat lett Magyarországon. A teljes cégcsoportért összesen 13,2 millió eurót – több mint 4 milliárd forintot – fizetett a New Wave Média, amelynek testvércége, a New Wave Productions adja ki a vs.hu hírportált. A céget a We Love Budapestet alapító Száraz István vezeti.

A New Wave Média a cseh Bawaco médiabefektető tulajdona, amely a 444.hu portál szerint Szemerey Tamáshoz sorolható.

A hírek szerint a New Wave Media a vs.hu és az origo.hu portálok, esetleg nem is a márkák, hanem a szerkesztőségek összeolvasztását tervezi, de ezt egyelőre nem erősítették meg. Jelenleg az origo.hu összesen több mint 50, a vs.hu pedig csaknem 30 szerkesztőt és újságírót foglalkoztat.

Pálmai L. Ákos egyébként az Origo Zrt. Televíziós és Webvideó üzletágát vezette, de korábban dolgozott az RTL Klub Fókusz műsorának szerkesztőjeként, majd a TV2-nél is, ahol az Aktív és a Magellán című műsorok felelős szerkesztője, majd főszerkesztője volt. A 444.hu szerint jó esély van rá, hogy a leköszönő főszerkesztő most visszatér a TV2-höz.