Ez már a vég: az embernek ahhoz sincs már elég türelme, hogy megpucoljon egy narancsot

Ez már a vég: az embernek ahhoz sincs már elég türelme, hogy megpucoljon egy narancsot
Minden korszaknak megvannak a saját érzésvilágai, így napjainkban is jól kitapinthatóak a különböző pszichológiai sémák. Aczél Petra egyetemi tanár meglepő dolgokat mondott az idei Media Hungary konferencián.

Minden kornak megvannak a maga sajátságos – csak az adott korszakra – jellemző érzelmei, amik nagyban meghatározzák egy közösség vagy társadalom, vagy éppen „csak” egy generáció a világhoz való viszonyulását. A posztmodern korszak emberének érzelmi viszonyulásai egészen a 19-20. századig nyúlnak vissza, s miközben rácsodálkozunk annak aspektusaira is, olykor talán el is képedünk azon, hogy hova jutottunk – ennek mérlegelése persze az olvasó feladata.

Az ember az rossz
Aczél Petra a Media Hungary konferencián a korszak emberét uraló érzelmek három dimenzióját mutatta be. A Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének egyetemi tanára szerint a 19. századtól az ember az úgynevezett taylorizmus elevei szerint rendezi az életét és a működését. Ennek a tudományosnak is nevezett korszellemnek az alapja a legtisztább objektivizmus, ami szerint csak és kizárólag az az igaz, ami objektív, még akkor is, ha az humánusan lehetetlen, hiszen a „humán észlelés alapvetően szubjektív”; ha pedig így van, akkor nem is tud önmagán kívül helyezkedni, hiszen akkor éppen a humanitása kérdőjeleződne meg.

Mint kiderült, ez a felfogás egyáltalán nem tűri meg maga körül az emberi tényezőt, mert minden akadályt jelent számára, ami emberi, az ember ítélete megbízhatatlan. Érvényessége csak annak van, ami mérhető; a szakember a ma már nagyon népszerű okoskarkötőket hozta fel példaként, amik akkor is viselője jóllétét mutatják, ha ő éppen másképpen van a bőrében, de ez a helyzet a lépésszámlálókkal is, hiába érzi úgy az ember, hogy ő bizony még nem sétált eleget. A boldogság adatolható – összegzett az egyetemi tanár.

Majd a robot tudja
A tudományos érzésvilág másik jól megfogható vezérgondolata szerint a „technológia előrébb való, mint az ember”. Így – hallhattuk – az a legjobb, ha az emberi viszonyokat szakértők vagy éppen algoritmusok kezelik. A reklámok, a termék- vagy szolgáltatáshirdetések egyik alaptétele a tudományos érzetvilág, ami szerint „amit te még nem tudsz, az majd mások tudják helyetted”.

S hát tényleg menni „okosság” veszi körül az embert, a „kocsid helyetted parkol, a gyógyszer helyetted adagolja magát, mert minden, ami rólad tudható, azt bizonyos szakértők és bizonyos algoritmusok jobban tudják nálad”.

Így pedig teljesen felesleges azon csodálkozni, hogy a fake news annyira a mindennapok részévé vált. Acél Petra kutatókat idézve úgy fogalmazott, hogy addig bízott az ember abban, hogy az algoritmus jobban el tudja dönteni, hogy mi az igaz és mi a hamis, hogy ma már tele van minden áltudománnyal és álhírrel. Az embernek kellett volna tudnia ezt, az a tudás nem számolható meg – fogalmazott a szakember, aki szerint az emberi kapcsolatok is átkerültek a számok világába. S hogy mire gondolt? „Hány láljkod van?” „Hány követőd van?” A számokat kínáljuk érzelmek, kötődés és lojalitás helyett – tette hozzá a szakértő.

Terápia vs. tudomány
E felfogás azonban köszönő viszonyban sincs az úgynevezett terápiás közérzéssel, ami a „második világháború után kialakult, a pszichológia évszázada által alátámasztott önmagunkban keresett dolgokhoz kapcsolódó érzetek világa”. Az ilyen jellegű érzetek leginkább az önsegítő szolgáltatásokban és könyvekben érhető tetten. Ki ne ismerné az ilyen könyvcímeket, hogy „Hogyan legyek boldog a munkahelyemen?”, „Hogyan tisztítsam ki az agyamat”?. A gyógyulás önmagunkból való elősásának elve pedig erősen szembe megy a tudományos érzettel, de persze a két dimenziónak van közös metszete is: a világban zajló folyamatokra a tudományos, míg a „bent” zajló dolgokra a terápiás érzetmegoldásokat használjuk.

Hedonizmus és türelmetlenség
S ha mindez nem volna elég, akkor a posztmodern embernek van egy harmadik korérzete is, ez pedig a türelmetlenség. Egy nyilvános beszéd már hét perc után fárasztónak tűnik, a Youtube-videók átlagos hossza alig egy perc. Ez még hagyján, de ennek a türelmetlenséget, dühöt és frusztrációt ötvöző korérzetnek erős megnyilvánulása a hedonizmus is. A fogalom Szókratész Arisztipposz nevű tanítványától származik, aki az „erény” helyett a „bűnös élet” mellett döntött mondván, hogy a legfontosabb a „most”, amit az embernek ki kell élveznie a testével-lényével. Manapság immár egyfajta most-sokkban élünk, ami mellett a test a legfontosabb tényező, aminek tökéletessége mindennél értékesebb.

Ugyanakkor megjelent – az inkább szánalmas, mint vicces – wrap-rage jelenség is, amit „csomagolás elleni düh”-ként lehetne megemlíteni. Röviden: az ember dührohamot kap, mert például nem tudja gyorsan kinyitni az előre csomagolt sajtot, az oldal pedig kettő helyett tíz másodperc alatt töltődik be.

De ami igazán félelmetes, hogy az emberiségnek már a naranccsal is baja van, mert utálja, hogy nem lehet elég gyorsan megpucolni, beragad a körme alá és nem eheti meg azonnal. Persze már erre is kitalált valamit. Itt tartunk most.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Hogy ki is vagyok? Újságíró, szerkesztő, blogger. A Figyelő gazdasági hetilap társadalom és sport rovatát szerkesztettem, azt megelőzően közel egy évtizedig a Magyar Nemzet Online újságírójaként, ...