A modern szerzetes - Sárvári György a jelentésadás hatalmáról

A modern szerzetes - Sárvári György a jelentésadás hatalmáról
A fiatal felsővezető összeszorított foggal magasra jut, mert megtanult előretörni fájdalom és panasz nélkül, csak önmagára számítva. Mindenki kidől mellőle, de ő észre sem veszi, hiszen „ilyen az élet, és ez a természetes” gondolja.

Fiatal felsővezető férfi, céltudatos, látszólag magabiztos és tudja, hogy mit akar. Öltözéke pontos és gazdaságos, akár egy modern szerzetes. Szürke öltöny, jellegtelen, elegáns ing, rövid haj. Beszélgetés közben megjegyzem, hogy mennyire szenvtelenül fogad minden visszajelzést.

- Pedig belülről érzékelem a dolgokat, csak nem fejezem ki látványosan.

- Szerintem sehogyan sem fejezed ki, sőt szerintem nem is érzel. Sikerült elgépiesítened magad, és úgy ülsz itt, akár egy robot.

- (Összefonja a karját és hallgat kicsit, majd szenvtelen hangon folytatja) Mit kéne tennem, ordítsak? Utálom azokat az embereket, akik elveszítik az önuralmukat.

- Szerintem csak azt lehet elveszíteni, ami a miénk. Amit te csinálsz az nem önuralom, hanem szétégettség. Elszakadt a fejed a testedtől. A fejedben zajlik az életed, a tested szinte lóg a tökéletesen működő, zseniálisan analizáló fejeden.

- Lehetséges…

- Miért nem bízol bennem, és magadban? Miért vágtad le magadról az érzéseid, az érzékenységed?

- Én senkiben sem tudok megbízni. Apámtól azt tanultam, ha megbízom valakiben, akkor úgyis csalódni fogok. Nem volt még olyan ember az életemben, akit ne kaptam volna rajta, hogy átvág…

- Miért nem bízol magadban?

- Azt gondolom, hogy amit eddig elértem, azt a szerencsének köszönhetem… A nehéz apai örökség, a belénk égett anyai minta sokunkat tudattalan módon egy életen át elkísér. Nehéz ebből az örökségből kitörni, nehéz a saját érzékeinkre támaszkodva, a saját életünket élni. Nehéz megszületnünk lelki, érzelmi módon, és belelépni a saját egyéni érzékelésünk világába, letenni a szülői örökséget.

A jelentésadás hatalma
Az átlagemberrel a dolgok megtörténnek, elviseli őket, esetleg a körülményeket okolja, és sodródik tovább az életében. Előreírt forgatókönyv szerint él, és szürke sablonok szerint ad jelentést az élete eseményeinek. A valódi jelentésadás hatalma csak azoknak adatik meg, akik kitörnek a rutinból, a begyakorolt sémákból. Csak az tud méltó nevet adni az élete fontos eseményeinek, aki visszahelyezi önmaga fejére a koronát, aki visszaül a kis sámliról a trónszékre. A felnőtté válás nem testi, hanem lelki fejlődés eredménye. Aki a szülei mintaadó életútját folytatja, kicsit módosítgatva, foltozgatva, az a belévésődött emlékképeket követi, látszólag előre halad, de valójában egy helyben jár. A kitörés lehetősége elszakadást is jelent. A gondolkodás egyirányú, mások (szüleink) által lefektetett és meghatározott pályájától való eltérés a felnőtté válás feltétele. Megtalálni a saját nevünket, élni a saját életünket egyrészt önismereti szembenézést, másrészt elengedést igényel. Elengedés nélkül az értékek sem válnak a sajátunkká, csupán másolatként cipeljük őket magunkkal.  

Minden, ami megtörténik velünk jelentős és jelentéssel teli, de csak az adhat a saját történetének valódi, eredeti nevet, aki visszatalált önmagához, és nem a kitaposott szülői tradíció útján halad. Az indulás pillanatában a szülői minta nélkül elveszettek vagyunk, de később épp ez a minta foszt meg minket az önállóságunktól. Ami kezdetben biztonságot ad, később olyan ólomnehezékké válik, amely megfoszt a szabadságtól. Csak az képes önálló jelentéssel felruházni a saját élete eseményeit, csak az képes önálló döntéseket hozni, aki szembenézett az ősök árnyaival. Ami az induláshoz nélkülözhetetlen forrás, az később fullasztó beszűkültséget okoz.  

A fiatal felsővezető összeszorított foggal magasra jut, mert megtanult előretörni fájdalom és panasz nélkül, csak önmagára számítva. Mindenki kidől mellőle, de ő észre sem veszi, hiszen „ilyen az élet, és ez a természetes” gondolja. Nem érzi, hanem gondolja, mert gondolkodni az apjától tanult, de érezni senkitől. Magába zárult kisfiú, aki reménytelenül keresi az elismerést, koldulja a megerősítést, amiből sohasem lehet elég. Ha megdicsérik, elszégyelli magát, hisz ő semmi különlegeset nem tett, csak végzi a dolgát és szerencséje volt. Ha elfárad, összeszorított foggal még pontosabban osztja be az idejét, hiszen profi, a rossz érzéseket pedig már egészen megszokta, fel sem tűnik a fájdalom. Egyedül a gyomor makacs görcsei nem akarnak szűnni…  

A jelentésadás hatalma ott kezdődik, amikor az érzések felerősödnek és élessé válnak. Amikor a szív élettel telítődik, és a félelem valódivá válik. Amikor rájössz, hogy nem vagy egyedül, amikor az egység érzés nem csak a gyermeked által élhető át, hanem a társaid révén is a részese leszel. Amikor valódivá válik az ablakod előtt lélegző virágod szomja a figyelmed iránt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Sárvári György

Sárvári György Ph.D. (pszichológus, coach) (www.bardoconsulting.hu) – hazánk egyik legmeghatározóbb coacha, az ELTE pszichológia szakán szerzett diplomát, majd pszichológiai tudományokból ...