Biztosan sokan ismerik azt a tudományos alaposságú brit jóslatot a XIX. század végéről, miszerint a népesség feltételezett növekedésével Londonban bokáig fog érni a lócitrom. A lóvasutak robbanásszerű elterjedése helyett azonban jöttek a modern diesel és villanymotorok, így a lócitrom helyett a szmog volt a XX. századi nagyvárosok egyik fő gondja. Ha kifacsarjuk a történetet, akkor a mai média döntéshozói éppen azt érzik, hogy nem bokáig, hanem éppen a nyakukig ér a lócitrom…
Félretéve a cinikus vargabetűt, és visszatérve az eredeti gondolatra: sokszor és sokan eltemették már a nyomtatott médiát és borús jövőt jósoltak a hagyományos kereskedelmi televízióknak. Ám meggyőződésem, hogy a tegnapi és mai váteszek hasonló csapdába esnek majd, mint a brit közlekedéskutatók bő egy évszázaddal ezelőtt. Nem, nem pont ugyanúgy zajlik a történet, hiszen az online és az azonnal elérhető kábeles videotékák (Video On Demand azaz a VOD) valamint a letöltögető szolgáltatások már jó ideje itt vannak; ám a "lóvasút", azaz a hagyományos írott és elektronikus média mégsem tűnt el. Igaz persze, hogy erőteljesen a helyét keresi és átalakul, formát vált, de véleményem szerint pár éven belül megnyugszanak a kedélyek, és új helyükre kerülnek ezek a médiák. Akár ahogyan mondjuk a rádió vagy a mozi is él és virul, dacára annak, hogy a televízió megjelenésekor szintén eltemették ezeket az önjelölt jövőkutató szakértők. A mozi sem tűnt el, legfeljebb nem járnak oda az emberek mindennap, mint a hatvanas években, amikor a hírműsorokat a filmhíradók, az esti amerikai sorozatot pedig a megfizethető fekete-fehér Marlon Brando és Gina Lolobrigida jelentette. A médiafogyasztást alakító jelenségek ugyanis sokkalta komplexebbek annál, mint anno a lóvasút versus diesel és villanymotor egyenlőtlen küzdelme volt.
Az egyik legfontosabb különbség, hogy a tartalom, különösen a minőségi tartalom előállítása az alapja a médiatermékek imidzsének. Hiába a legjobb brandépítő, PR-os és marktingguru, egy B kategóriás, híreit-cikkeit más forrásoktól kölcsönvevő termék olvasóit, nézőit nem fogja tudni egy-egy évtizedes, a tartalom minőségére is odafigyelő tévécsatornától vagy nyomtatott laptól könnyen átvenni. Persze, természetesen ott vannak a professzionális online tartalomgyárak vagy a felhasználók által generált tartalmak, amelyek jelentős változást hoztak. De ne feledjük: a fontos print brandek lapszemléje 2013-ben még a nagy nyugati tévécsatornáknál is bevett gyakorlat. Azaz az igazán érzékeny és értékes tartalmakat jó ideig még zömmel a New York Times, a Washington Post, a Times, vagy a CNN és a BBC fogja szolgáltatni. Persze, erős online brandek épülnek ki a fentiek köré is, de ez csak olyan folyamat, mint amikor az említett régi mozik filmhíradói helyébe a tévéhíradók, majd az online hír-videók léptek. Emiatt sem a mozik nem szűntek meg, sem a hírtelevíziók nem húzták le a rolót. Csupán fájdalmasan át kellett alakítsák üzleti modelljüket és meg kellett találják új helyüket a média ökoszisztémában.Persze a nyakig érő lócitrom érzése éppen e folyamatok folyománya, no meg a gazdasági visszaesésé. A kisebb tortán egyre több szereplőnek kell osztoznia, ilyen körülmények közt pedig a méregdrága hagyományos tartalomgyártás a copy-paste online oldalak százaival (világszinten több tízezerrel) nehéz, szinte reménytelen harcot folytat. Az erős márkanevek ugyanakkor itt is a túlélés zálogai. Persze csak akkor, ha sikerül ezt az erőt a mostani viharokban is stabilan megtartani, a hatalmas és ódivatú médiahajókat is szélirányba fordítani. Felismerni például, hogy a szabad online világ is erősen determinált, márpedig a márkák által. Hiába a legjobb tartalmi oldal, ha az ismeretlen, akkor tizedannyi, vagy századannyi találata, hitelessége lesz, mint mondjuk a Reuters vagy a Bloomberg konglomerátumoknak. No persze a keresőoptimalizálás, az online hirdetések, a hírgyűjtő oldalakon elhelyezett vad címek, vagy épp a vírusszerűen terjedő videók mind-mind ez ellen hatnak. Igaz persze, hogy a klasszikus , politikai-gazdasági napilapok vagy hetilapok és a nagynevű csatoránák olvasottsága és nézettsége világszerte zuhan, ám amennyiben ezen brandek online megjelenéseit is beleszámoljuk, már közel sem ilyen rossz a helyzet. (Más kérdés, hogy az online nyereségtermelő képesség nyomába sem ér a hagyományos nyomtatott vagy televíziós reklámokból kicsavarható profitnak.)
Ne legyenek illúzióink. Igen, le fogja húzni a rolót még jó néhány nagy és neves lap, valamint pár tévétársaság, ahogyan a brit autógyártás nagy ikonjainak többsége is eltűnt a süllyesztőben. De a Rollce-Royce vagy az Aston Martin ma is él, igaz nem az eredeti tulajdonosnál és nem az egykori dicsfényben tündököl, de működik. Az évtizedeken át épített nimbusz, a minőség és a megbízhatóság csak lassan erodálódik, és igaz ez a médiamárkákra is. Még egy-egy olyan botrány sem tudja teljesen lenullázni a e márkákat, mint a Rupert Murdoch érdekkörébe tartozó egyik lap, a News of the World kapcsán 2011 júliusában kirobbant telefon-lehallgatási ügy. A lapot július 10-én a médiamogul ugyan bezárta, részben az ismert angolszász becsületességi hozzáállás miatt, de persze azért is, mert a nagy hirdetők szinte mindegyike bojkottot jelentett be, ami miatt fenntarthatatlanná vált a működés. El kellett ugyan küldeni 200 embert, de részben a régi újságírókkal indult újra a The Sun on Sunday című lap, alig fél évvel később, 2012 februárjában. Az a bizonyos 7,5 millió olvasó tehát nem tűnt el, sőt pár hónapos távon akár még jót is tehetett a nagy botrány a pletykalapnak. Túl rosszat bizonyosan nem, hiszen 2012 első félévében (a botrány tetőzésének idején) napi átlagban 7,3 millió olvasója volt, akiket lényegében sikerült mind megtartani, hiszen az előfizetők és vásárlók száma 2013-ban sem csökkent. Így a The Sun című brit szeriőz-pletykalap ma a lap a világ kilencedik legjobban fogyó nyomtatott sajtóterméke.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
