A digitális kor macskája, avagy gondolatok az újságíróképzésről.

A digitális kor macskája, avagy gondolatok az újságíróképzésről.
Mikszáth Kálmán szerint, ahogy a macskát sem kell megtanítani arra, hogyan fogjon egeret, az újságíróval is vele születnek képességei, minek őt tanítani? A mikszáthi kétkedés évszázados dilemmára utal, hiszen a világon mindenütt kétségek közepette indult az újságíró oktatás.

De aztán győztek az egyetemek, a főiskolák, és főként az újságírástól visszavonult idősebb kollégák, akikből tanárok lettek, és a világon mindenütt megindult a felsőfokú képzés. Kivéve Magyarországon, ahol ugyan a századelőn megindult, de 1957-ben, a forradalomban rosszalkodó újságírók elleni bosszúból megszűnt, és csak a rendszerváltás után indult újra. Körülbelül azzal egy időben, ahogy a hagyományos újságírás egyre nehezebb helyzetbe került világszerte, mert megjelent az Internet, beléptünk a digitális korba, ami kikezdte a korábbi szabályokat, idejétmúlttá tett tankönyveket.

2001-ben jelent meg „Televíziós Ismeretek” című könyvem, melyet szinte mindenütt beemeltek a kötelező olvasmányok közé. Ma olvasva azt látom, hogy a háromnegyede elavult, mert a technológiai fejlődés, a verseny, és a reklámvilág alakulása új feltételeket, új gyakorlatot teremtett. Nem arról van szó, hogy a korábbi tankönyvek rosszak, de temérdek olyan új ismeretanyag jelent meg, mely helyet követel magának a mai tanmenetekben.

Az elmúlt évtizedben drasztikus változások mentek végbe a média világában. A korábbi idilli állapot, melyben a kiadói és az újságírói munka szinte teljesen elkülönült, sajnos ma már a múlté. Az újságírónak is kell tudnia a reklámozók lélektanát, a gyorsaság követelménye új normákat és szabályokat teremt, a műsorszolgáltatás tartalomszolgáltatássá válik, és minden átlendül a digitális világba.

Az új helyzetben az oktatásnak is gyökeresen meg kell változnia. Ehhez három fő kérdést kell tisztázni.

  1. Mit tanítsunk? Mely tárgyak szorulnak ki, - szándékosan nem írom, hogy feleslegesek, - és melyek lépnek a helyükbe? Nyilvánvalóan beemelendő a digitális világ, a multimédiás történetmesélésre való képesség, a webszerkesztés, a marketing és reklámismeret, a közösségi média és a közönséggel való kapcsolattartás, az interaktivitás új útjai, valamint a digitális adatkezelés és kutatás szabályainak ismerete.(Van persze még sok egyéb részterület is, de talán a fentiek fedik leginkább az új követelményeket.)
  2. Kik tanítsanak? Az új ismeretek birtokában többnyire nem a korosabb oktatók, hanem a hallgató-korú fiatalok vannak. Viszont a felsőoktatásban az oktatóktól, mindenütt felsőfokú végzettséget és tudományos fokozatot követelnek, amivel ez a fiatalabb korosztály nem rendelkezik. Ez az ellentét már ma is feszítő a főiskolákon, egyetemeken, és több helyütt az órák egy részét már diákok (is) tartják.
  3. Milyen legyen a tanítási forma? Az USA-ban kezd elterjedni az a gyakorlat, hogy az új osztály rögtön szerkesztőséggé alakul, és az első naptól előállít egy digitális lapot, vagy éppen tévéműsort, melyet akár kitehet a netre is. A szerkesztőség naponta szembesül új problémákkal, melyek tanítására alkalmanként a területhez értő új tanárok érkeznek. Ugyancsak elterjedő forma az egyéni oktatás is, hiszen ma már egyre több a kis létszámú, sart-up vállalkozás, vagyis az olyan újság ahol az újságíró egy személyben kiadó és reklámszervező is.

Ha a mai oktató intézmények nem tudják elég gyorsan megreformálni működésüket, akkor lehet, hogy az új kihívások visszavezetik a magyarországi újságíró oktatást a magániskolákhoz. És ha ez sem sikerül, akkor akár jöhet az immár digitális macska is, melyet nem kell megtanítani semmire, hiszen tudja magától is, hogy mi a teendője.


Horvát János

Horvát János televíziós újságíró, szerkesztő, diplomata ...