A digitális átállással kibővülhet a szabadon fogható csatonák száma a MinDig TV-n

A digitális átállással kibővülhet a szabadon fogható csatonák száma a MinDig TV-n
Kapacitásaink további értékesítéséből és az előfizetéses -TV szolgáltatásunk bővülése miatt akár magasabb bevételt is tudunk realizálni, mint amennyi az analóg lekapcsolás miatt kiesett. Ugyanakkor az infrastruktúra rendkívül beruházásigényes, további milliárdokat kell invesztálni az új hálózatok kiépítésébe. Ezen kívül az Antenna Hungária rendelkezik ma Magyarország talán legkorszerűbb tartalomtovábbító-multimédiás hálózatával is – hangsúlyozza Kárpáti Rudolf, a cég műsorterjesztési és média igazgatója.

- Ön már jó ideje az Antenna Hungária üzleti értékesítését irányítja, mennyiben változott a piac?

- Valóban nem ma kezdtem, 1997-ben csatlakoztam az AH-hoz és a marketing valamint értékesítési részleg- irányításával bíztak meg. Akkoriban a televíziócsatornákat illetően még nem volt igazi piaci verseny, ez idő tájt alakultak a kereskedelmi tévék, rádiók. Jelentős szerepem volt az első kereskedelmi televíziós és rádiós szerződések megkötésében. Így visszatekintve is szép, mondhatni úttörő dolog volt. A piac nagyot változott azóta, hiszen ma már komoly verseny van minden területen, a médiaszolgáltatók piacán jelenleg több mint száz magyar nyelvű csatorna versenyez a nézettségért.

- Most meddig vannak szerződéseik?

- Az AH-nak 2020 szeptemberében jár le a digitális földfelszíni televíziós licensze, az üzleti partnerekkel kötött szerződéseink is addig szólnak. 2008-ban az állam meghirdette a digitális földfelszíni televíziós hálózatok üzemeltetésére vonatkozó jogot, ezen a versenytárgyaláson az Antenna Hungária 12 évre nyerte el a jogokat. 3 országos hálózatot ki is építettünk, ezeken elérhetők a szabadon fogható csatornák, a MinDig TV keretében. Az előfizetéses kiegészítő szolgáltatást nyújtó MinDig TV Extra csatornákat is ezeken a hálózatokon sugározzuk ki, mivel a tender lehetőséget biztosított rá, hogy a szabad kapacitásokat lakossági szolgáltatás keretében értékesíthessük.

- Hogy lett a neve MinDig TV?

- A MinDig TV a „Mindenhol digitális tévé” rövidítése, de önmagában is megállja a helyét, hiszen arra utal, hogy bárhol, bármikor, bárki számára elérhető szinte az egész országban: a szolgáltatás ingyenesen elérhető, lakossági lefedettségünk pedig 99%-os.

- És lesz-e még ingyen tévé a csomagban a mostani közszolgálati csatornákon illetve a TV2 és az RTL Klub-on és euronews-on kívül?

- Természetesen azon dolgozunk, hogy tovább bővítsük a szabadon fogható csatornák körét, erre a digitális átállást követően most minden esélyünk megvan. A szakemberek szerint a reklámpiaci mélyrepülés idén már megállhat, a bővülő reklámtorta pedig ismételten előtérbe helyezheti az alapvetően a reklámbevételeken alapuló üzleti modelleket. Bíztató tárgyalásokat folytatunk arról, hogy újabb csatornákkal bővüljön a kínálat, ezzel tovább növekedhetne a MinDig TV népszerűsége.

- A két nagy országos kereskedelmi tévé viszont műsordíjat kíván szedni a szolgáltatóktól, ha ez bekövetkezne, mennyiben borítja fel a teljes piacot?

-Valóban jelentős átrendeződést hozhat, ha az RTL Klub és a TV2 műsordíjat fog kapni a kábelesektől. Minket azonban a kérdés nem érint, hiszen az AH előfizetési díj nélkül teszi elérhetővé a végfelhasználó felé a két csatornát a MinDig TV szolgáltatás keretében. Információim szerint az érintett kereskedelmi televíziók azon szolgáltatókra nézve kívánják alkalmazni a műsordíj-fizetést, melyek e csatornák elérhetőségét is előfizetési díj megfizetéséhez kötik. Kíváncsian várom a fejleményeket, hiszen amennyiben sikerül fentieket elérniük, ez megteremtheti annak a lehetőségét is, hogy további csatornák megjelenjenek a MinDig TV kínálatában, nem véletlen, hogy a kapacitásainkat illetően az utóbbi időben megélénkült az érdeklődés.

- Külföldön hogy van ez?

- Változóak az üzleti modellek, a nagyobb üzleti potenciállal rendelkező országokban jelentős számú csatorna érhető el ingyenesen, de arra is akad példa, hogy egyes platformokon az adott csatorna ingyenesen érhető el, míg más platformokon hozzájárulást fizet a szolgáltató a csatornatulajdonos felé.

- A tévétársaságoknak miért éri meg több százmilliót fizetni az ingyenes terjesztésért önöknek?

- A 99%-os lefedettséggel rendelkező digitális földfelszíni sugárzás körülbelül a háztartások 20 százalékában van jelen, melyeket nem lehet fizetős tévészolgáltatással elérni. Tehát ha egy partner leszerződik velünk, az AH tud biztosítani egy olyan kritikus tömeget, amitől egy csatorna lefedettsége és elérése ugrásszerűen megnövekedhet, ez pozitívan hat a nézettségére, ezáltaljelentősen növelheti hirdetési bevételeit is.. A legnagyobb tartalomszolgáltatóknak a sugárzási díj az analóg lekapcsolást követően a költségszerkezetükben nem annyira jelentős tétel, ennél sokkal jelentősebb a tartalomgyártás és a programing.

- Miért van ilyen sok kábelcég Magyarországon?

- Nálunk egy olyan rendszer alakult ki, amelyben az adott faluban, községben valaki kiépítette a saját kábelrendszerét, a kábelszolgáltatók területileg felosztották egymás között a piacot., érdemi verseny a műholdas szolgáltatók megjelenéséig nem igazán volt. Az utóbbi években viszont a háztartások csökkenő fizetőképes kereslete, valamint az egyre élesedő verseny miatt – melyben nagy szerepe van a mi platformunknak is – a piaci konszolidáció felgyorsult. Előbb-utóbb minden szolgáltatónak át kell állnia a digitális technológiára, amely jelentős beruházást jelent. Ezt sok operátor már nem fogja felvállalni, ezért inkább eladja az előfizetőit vagy a hálózatát, azt látjuk, hogy a nagy és közepes szolgáltatók többsége jelentős számú ügyfelet és kisebb szolgáltatót akvirál évről évre.

- Az önök fizetős csomagjában, a MinDig TV Extrában lesz csatornakínálat bővülés?

- Ezt is tervezzük. A jelenlegi három frekvenciakészletünk nagyjából betelt, de azzal, hogy az analóg hálózatot lekapcsoltuk, a felszabaduló frekvenciák egy részén a nyáron két új multiplexünk lép be, tehát a kapacitásaink is bővülnek. Mivel a földfelszíni sugárzás kapacitása véges, ezért mi mindig nagyongondosan válogatunk, hogy tényleg a legnézettebb és legjobb tartalmak kerüljenek a csomagjainkba.

- Ezt megtanultuk Rudolf Péter reklámjaiból. Mennyiben változott a tévés piac az utóbbi években?

- Itt tényleg az elejétől látom a piacot. A hirdetési piac csökkenésével két jelentős irányba mozdultak a tévétársaságok annak érdekében, hogy bevételeiket megőrizzék. Egyrészt fizetős tévécsatornákat indítottak, melyek legfőbb bevételi forrása a műsordíj. A legnagyobbak elkezdtek portfóliót kiépíteni és a csatornák hozzáférhetőségét lehetőség szerint egyben értékesíteni, s ugye most az alapcsatornákat is pénzért kívánják adni. A gombamód szaporodó magyar nyelvű csatornaszám miatt azonban a nézettség-fragmentációja felgyorsult, a piac pedig telítetté vált: az előfizetők többsége a szűkülő lehetőségei miatt már nem hajlandó megfizetni az előfizetési díjban 40-60 olyan csatorna elérését, melyek számára nem igazán érdekesek. Ennek is köszönhető a mi sikerünk, hiszen egy meglehetősen korlátos csatornaszámmal, de nagyon jó ár/érték-aránnyal tudtunk három év alatt jelentős sikereket elérni. Az analóg lekapcsolás pedig a földfelszíni sugárzási díjak jelentős csökkenésével járt, e miatt már több médiaszolgáltatónak is érdemes végiggondolnia, hogy leszerződjenek velünk a szabad sugárzásra.

- Ahogy említette, az analóg sugárzás kiesésével jelentősen csökkentek a bevételeik. Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

- Az analóg tévés bevételek kiesését kompenzálják a digitális bevételeink, azzal, ha a szabad kapacitásainkat értékesítjük, illetve az előfizetéses szolgáltatásunk sikeresen szerepel, akkor összességében a digitális bevételeink meg fogják haladni a digitális átállás előtti tévés bevételeinket.

- Mi a helyzet a multimédiás hálózati szolgáltatások értékesítésével?

- Nagyjából két éve született meg a döntés a tartalomtovábbító rendszerünk kiépítéséről, ez az úgynevezett Content Delivery Network(CDN). Ha valaki interneten audiovizuális tartalmakat, lineáris vagy igény szerinti (on-demand) tartalmat akar kínálni a végfelhasználó felé, ehhez szüksége van tartalomtovábbító hálózatra vagy igénybe kell vennie ilyen hálózati szolgáltatást. Nekünk van a hazai piacon a legnagyobb kapacitású ilyen rendszerünk, folyamatban van a szolgáltatás felfuttatása, új szerződések megkötése, később ebből is jelentősebb bevételekre számítunk.

- Szükség lesz a jövőben földfelszíni sugárzásra? Az internet nem versenytársuk?

- A földfelszíni sugárzásnak, a broadcast technológiának az a jelentősége, hogy egy adott műsort nagy területre, bármennyi végfelhasználó felé ugyanabban a minőségben képes eljuttatni. Amennyiben streamelt szolgáltatással, egyidőben akarnánk kiszolgálni több millió nézőt, nagyon jelentős járulékos költsége lenne. Ezért hiszem azt, hogy a földfelszíni sugárzásra sokáig szükség lesz. Európában egyébként a platform továbbra is piacvezető, vannak olyan országok, melyekben a platform részaránya a digitális átállást követően még emelkedik is. Az internet közép- és hosszútávon egyre jelentősebb versenytárs, ugyanakkor az USÁ-ban, ahol egyre jelentősebb az OTT (Over-The-Top) szolgáltatók szerepe, a lineáris, hagyományos tévézés szerepe nem csökken. Jellemzően be van kapcsolva a tévé és mellette a kütyüiket nézegetik az emberek, egyre jellemzőbb a párhuzamos médiafogyasztás.

- Ön is párhuzamos médiafogyasztó?

- Tipikusan. Jellemzően be van kapcsolva a tévé és mellette a notebookomon dolgozom.

- Újságot olvas?

- Alapvetően az interneten tájékozódom. Index, Origo, Portfolio.hu és a Magyar Nemzet Online napi olvasmány. A Figyelőt, Hvg-t, Népszabadságot, Napi Gazdaságot printben elolvasom, de követem az online verziójukat is.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Kamasz Melinda

Kamasz Melinda a növekedés.hu gazdasági és a tudás.hu tudományos oldal alapító főszerkesztője, közgazdász. Pályáját a Magyar Hírlap gazdasági rovatában kezdte, majd a Piac és Profit gazdasági havilap …