25 éve igazi társ a főzésben: a Kiskegyed Konyhája

25 éve igazi társ a főzésben: a Kiskegyed Konyhája
Huszonöt évvel ezelőtt, 1993 júniusában egy nyári kiadvánnyal jelent meg először a Kiskegyed Konyhája. Történt ez bő egy évvel azután, hogy anyalapja, a Kiskegyed, berobbant a hazai magazinpiacra. A lapcsalád második tagja gyorsan beköltözött az olvasók konyhájába, igazi társ lett a főzésben, sikere pedig máig kitart: a Nemzeti Olvasottsági Kutatás adatai alapján a Kiskegyed Konyhája a legolvasottabb gasztro-magazin volt az elmúlt évben.

A kilencvenes évek elején a Kiskegyed Konyhája a Magyar Konyha és a Fakanál mellé érkezett a magyar gasztronómiai térbe – bár akkor még jellemzően főzős újságoknak hívtuk ez a lapszegmenst. Első száma 59 forintért debütált. Minden recepthez tartozott fotó, így a lap gyorsan belopta magát a háziasszonyok szívébe és százezer példány fölé tornázta az értékesítést. Fél év elteltével a szezonális kiadásokat felváltották a kéthavi megjelenések, még egy évvel később pedig már havilapként nyomták a magazint, ahogyan ez ma is történik.

Első főszerkesztője, Antje Blum gasztro-újságíró a Hamburgból magával hozott szakmai ismereteivel indította be a lapot. A kezdőcsapat tagja volt a Ringier Axel Springer Magyarország jelenlegi gasztro-főszerkesztője, Ratkai Krisztina is, aki így nyilatkozott a kezdetekről: „Olyan nagyszerű szakemberek bábáskodtak a Kiskegyed Konyhája felett, akik máig tagjai a kiadó törzsgárdájának: Soltész Mihály jelenlegi fejlesztési igazgató a layout-ért felelt, Gráner István vezető szerkesztő a tartalom-összeállításban vállalt nagy szerepet. Dús Ágnes máig kitartó és töretlen munkája teszi teljessé a lapot."

A Kiskegyed Konyhájának sikere olyan kiadványok megjelenését inspirálta, mint a Nők Lapja Konyha vagy a Fanny Konyha, de a Ringier Axel Springer kiadó, illetve elődje, az Axel Springer berkein belül is további termékek sorakoztak mellé. Jelenleg már egy kiterjedt termékpaletta képviseli a sütés-főzés tematikát a kiadóban, olyanok, mint a Blikk Nők Konyha, a Blikk Extra Receptek, a Kiskegyed Recepttár, valamint utóbbi online változata, a recepttar.hu. A térhódítás persze a közösségi médiában is elkezdődött kipróbált receptekkel, saját gyártású tartalommal.

A kulináris termékek szerkesztői feladatai 2017 nyarán kerültek egy kézbe, amikor a kiadóvállalat önálló gasztro-szerkesztőséget hozott létre Ratkai Krisztina főszerkesztő vezetésével. „Azért hoztuk létre ezt a kompetencia-központot, hogy hatékonyabb együttműködést érjünk el a gasztro-kiadványaink között, egyúttal a hirdetőinket is jobban kiszolgálhassuk. Az elmúlt egy év igazolta a döntésünket, hiszen a dedikált csapat minőségi tartalommal, többek között saját gyártású food-videókkal látja el a teljes portfóliónkat" – mondta Tóth-Császár Gergely, a magazin üzletág kiadóigazgatója.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!