Új elnökségi taggal bővült az IAB Hungary

Új elnökségi taggal bővült az IAB Hungary
Többek között új elnökségi tagot is választott az IAB Hungary. Jelentés az éves rendes taggyűlésről.

Január 29-én tartotta éves rendes taggyűlését az IAB Hungary - írja az IAB blogja.
Sopov István elnök 2017-es beszámolójával indult a taggyűlés (Sopov Istvánnal magazinunk készített interjút - a szerk.). Ahogy elmondta, az elején nagyon nagy munkatervet állított fel magának, de az elmúlt 10 év legnagyobb céges és személyi változás-hulláma az IAB-t sem hagyta érintetlenül. Számos cégben voltak vezetőcserék és ezzel együtt a szakértői kör is folyamatosan változott. Ennek az is a következménye lett, hogy egyes témákban a korábban aktív önkéntesek száma megcsappant.

Így is számos területen volt azonban előrelépés, így a Programmatic, Ad Block, Médiaszekció, Oktatás mind olyan terület, ahol sok eredmény született. A korábbi sikeres projektek folytatódtak, így a negyedéves Adex, illetve az évente elkészülő Adexpect kutatás már 2018-ra is meghatározza a feladatokat. Voltak újraindított kezdeményezések, ilyen a Hirdetői Klub is. Emellett az IAB felelősségteljesen, pozitív szaldóval gazdálkodott, éves szinten nem lépte túl a bevételeit. A fentiek fényében a szakmai és pénzügyi beszámolót a taggyűlés elfogadta.

Új elnökségi tagot is választott az IAB. Három jelölt volt Gazsó Gábor (Evomédia-NWMG), Németh Iván (Ads Interactive) és Rusvai Richárd (Central Médiacsoport) személyében. A szavazatok alapján a befutó Rusvai Richárd lett, akinek a mandátuma 2018 végéig, az általános tisztújításig tart.

Az idei tervekről szólva elhangzott, hogy a korábbi keretek biztosan megváltoznak, mert az MRSZ-IAB 10 éven át működött megállapodását mindkét fél át kívánja alakítani. Ezt a folyamatot 2018 első felében kell lezárni, így a terv is csupán 2018 első félévére vonatkozik. A legfontosabb feladat ebben az évben a biztonságos működés, míg a tartalmi kérdésekben a tervek a tagság igényei alapján fognak alakulni, ezért biztosan lehet majd számítani az első félévben adatvédelemmel (GDPR), utánpótlás-fejlesztéssel (HR), méréssel (viewability, brand safety, 3rd party data), videóhirdetéssel és tartalommal (natív) foglalkozó projektekre. A beszámolót és a 2018 első félévére vonatkozó pénzügyi tervet a taggyűlés elfogadta.

Szintén szó esett az új alapszabályról, mivel régebb óta téma, hogy az IAB szervezeti keretei, intézményei és ezek szabályzatai nem követték le az évek alatt bekövetkezett változásokat. Éppen ezért a taggyűlés felkérte az elnökséget, hogy a következő időszakban gondolja újra a működési rendet, és dolgozzon ki egy olyan szervezeti/szabályzati keretet, amely illeszkedik a jelenlegi, de méginkább a jövőbeli tervezett tagsághoz és igényekhez. A javaslat elkészítését követően az IAB tagi konzultációkat fog szervezni.

Végül terítékre került az MRSZ-IAB együttműködés részleteiben is, ezzel kapcsolatban több észrevétel, javaslat is érkezett a taggyűlés részéről. Az IAB elnökét felkérték arra, hogy olyan megállapodást készítsen elő, amely az IAB hármas célját valósítja meg: legitimáció, autonómia, finanszírozás. A vita során kialakult összhang szerint az IAB vezetésének a feladata, hogy 2018 második negyedévében egy következő taggyűlésen számoljon be a tárgyalások végeredményéről, illetve az év második felének programjáról. Az IAB elnökét a taggyűlés felhatalmazta a tárgyalások lefolytatására 2018. március 31-ig.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Címkék: IAB