Új elnök és elnökség az IAB Hungary élén

Új elnök és elnökség az IAB Hungary élén
Az IAB Hungary 2016. január 14-én tisztújítással egybekötött évértékelő taggyűlésén megválasztotta új tisztségviselőit és elfogadta az elnökség beszámolóját az elmúlt három éves ciklusról.
A jelen levő ötven tagcég képviselője egybehangzó szavazással Barnóth Zoltánt (GroupM) választotta az IAB Hungary elnökévé, aki a szervezet alapítása óta elnöki tisztségben lévő Novák Pétert váltja a pozícióban.

Az elnök munkáját a kilenctagú elnökségen belül négy médiaoldali – Brindza Gábor (Madhouse), Kardos Gábor (Magyar Jeti), Novák Péter (Hasznaltauto.hu) és Ziegler Gábor (CEMP SH), három ügynökségi – Ihász Ingrid (MEC), Nagy Tamás (PHD Hungary) és Turóczi András (Dentsu Aegis Network) és két további, a digitális reklámpiaci szakember (szolgáltató, kutató, hirdető) – Juhász Péter Tibor (Magyar Telekom) és Szutor Ferenc (Adverticum) - segíti a következő három évben.

Lendület
Barnóth Zoltán megköszönte a tagok bizalmát, valamint a leköszönő tisztségviselők eddigi munkáját és az elért eredményeket. Elmondta, hogy szeretné megtartani az IAB Hungary lendületét, számítva az új elnökség és a tagság további aktív munkájára.
„Aktív nemzetközi kapcsolatok, tapasztalatcsere, többszintű oktatási rendszer, nyitott párbeszédek a reklámpiaci fejlesztések kapcsán, valamint a szolgáltatói szervezet erősítése a következő három év cselekvési programja. Új irányként szeretnénk még elősegíteni a szakma munkaerő utánpótlását és áramlását konkrét eszközökkel, szolgáltatásokkal. Az eddigi értékekre építve egy dinamikusabb, hatékonyabb és hasznosabb szervezetet vízionálunk.” – nyilatkozta Barnóth Zoltán az IAB Hungary újonnan kinevezett elnöke.
Barnóth Zoltán

Novák Péter leköszönő elnök, aki az IAB Hungary 2008-as alakulása óta vezette a szervezetet, megköszönte a tagvállalatok képviselőinek közös munkáját, és büszkén számolt be az elért eredményekről. Fontos mérföldköveknek tekinti a szervezet életében viewability és mobil hirdetési útmutatók, mobil sztenderdek létrehozását, az oktatási programok - Digitális Mesterkurzus, workshopok - sikeres működtetését, valamint az IAB Adex digitális reklámköltési kimutatások rendszeres publikálását. Péter elnöksége alatt keltek életre azok a szakmai fórumok (IAB Hirdetői Klub, IAB Médiaszekció, tematikus munkacsoportok), melyek elősegítik a piaci szereplők együtt közös érdekek mentén történő gondolkozását.

„Megtiszteltetés számomra, hogy alapítóként remek szakemberekkel kitartó, és közös munkával tudtuk az IAB Hungary tagjainak és a digitális reklámpiac egészének érdekeit szolgálni. A szervezet munkájában továbbra is részt vállalok, támogatom az új elnökség munkáját.”– mondta el Novák Péter az IAB Hungary leköszönő elnöke.

Az IAB Hungary új elnöksége:
Elnök: Barnóth Zoltán (GroupM)

Elnökségi tagok:
Brindza Gábor (Madhouse)
Ihász Ingrid (MEC)
Juhász Péter Tibor (Magyar Telekom)
Kardos Gábor (Magyar Jeti)
Nagy Tamás (PHD Hungary)
Novák Péter (Hasznaltauto.hu - Schibsted Media Group)
Szutor Ferenc (Adverticum)
Turóczi András (Dentsu Aegis Network)
Ziegler Gábor (CEMP SH)

Az elnök pályafutása
Barnóth Zoltán 1999-ben kezdte pályafutását a PanMedia Western médiaügynökségnél, ahol 2002 végétől tervezési igazgatóként dolgozott. Később a Universal McCann-nél és az MEC-nél is tevékenykedett csoportvezetőként illetve stratégiai igazgatóként. 2009-től az MEC Interaction ügyvezetőjeként pedig a digitális cég üzleti és szakmai ügyeit irányította.
Ezt követően Düsseldorfban folytatta pályáját, ahol a német MEC-nél nemzetközi és digitális tevékenységgel foglalkozott. Innen hazatért, és digitális vezetőként az Mcsoport Magyarországnál - a GroupM médiaügynökségeit tömörítő nemzetközi cégcsoport hazai vállalatánál - állt munkába, ahol elsődleges feladata a közös kereskedés és az új, innovatív termékek és szolgáltatások fejlesztése.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: IAB Hungary, Reklám