Vágtatnak az unikornisok, mert a Pinterest és az Instagram ezt diktálja

Vágtatnak az unikornisok, mert a Pinterest és az Instagram ezt diktálja
Magától értetődő, hogy mivel a szupertrendi újdonságok a közösségi médiából érkeznek, ezért a saját beszerzésre is a neten indul a keresés. Most éppen az unikornis a menő, de egyszer talán eljön az az idő is, amikor a kecske lesz a szupersztár.

10 évvel ezelőtt bármelyik kisgyereket megkérdeztük volna, hogy mi a kedvenc állata, kapásból azt felelte volna, hogy a cica vagy a kutya. Ez mára elmúlt. Körülbelül 2016- ra tehető, hogy majdnem minden kislány kedvenc állata az unikornis lett. Igaz, hogy az nem szaladgál az udvarban, és nem is lehet boci szemekkel kérni a szülőket, hogy szeretnénk egy igazit. A legfontosabb szerepe ebben az internetnek van, pontosabban a közösségi médiának, ahol olyan elképesztő gyorsasággal terjed el egy újabb őrület, hogy csak kapkodjuk a fejünket utána.

Az internet használata mára egyáltalán nem korhoz kötött, így teljesen hétköznapi, hogy a gyerekek akár 3 éves koruktól megtalálnak bármit, amit szeretnének, vagy amit nem szabadna, hogy megtaláljanak. Esélytelen, hogy kikerüljék őket az aktuális divatok és a trendek a játékok és a karakterek terén is. Jogosan adódhat a kényszer bennük, hogy ciki nem szeretni az egyszarvú, szivárványszínű pónit. Hatalmas piacot lehetett felépíteni, hisz egy unikornis színes, cuki és vidám. Legalábbis ahogy azt a kitalálója megalkotta. Mindenesetre jó húzás volt, mert jól mutat kulcstartó, párna, powerbank, vagy standmatrac formájában is.

Az unikorniksok vágtatnak előre
Látványos eredmény, hogy Magyarország egyik legnagyobb egyedi ajándék és kütyü webshopjának, a Best Stuff-nak, top 50-es listáján 20 unikornis témájú termék található.

Az unikornisok nagyon vágtatnak előre, de minden csoda három napig tart. Kicsit kilépve a fantáziavilágból idén olyan állatok kerülnek előtérbe a Pinterest trenddiktáló világában, mint a lajhár vagy a láma. Tavaly hasonló utat járt be a flamingó, vagy a panda. Ezekben az állatokban közös vonás, hogy természetes környezetében szinte lehetetlen felkutatni őket, főleg Magyarországon. Várom a pillanatot, hogy a gyártók mikor rukkolnak elő kecskés, vagy éticsigás dísztárgyakkal.

Ezek a hirtelen változások nem kis nyomással bírnak a hazai kereskedelemre. Pár évvel ezelőtt elég nagy volt az a felzárkózási idő, mire hozzánk is megérkezett egy-egy újabb őrület, de mára a neten történő nemzetközileg is nyitott világ ezt teljesen megszüntette.

Ki kell szűrni a gagyit
A Best Stuff online webshop társtulajdonosa, Dudinszky Mihály, így fogalmazott a jelenségről: „A legtöbb időt abba fektetjük, hogy lépést tartsunk az aktuális trendekkel, megtaláljuk a megfelelő termékeket, és meggyőződjünk róla, hogy elég jó a minőségük. El kell menni külföldre személyesen megbizonyosodni, ugyanis a gagyi utánzatok sajnos mindenhova beférkőznek. Minden évnek megvan a saját divatja, trendje. Az egyediséghez elengedhetetlen, hogy nem maradhatunk le a Pinterest, az Instagram, vagy a Facebook újdonságairól. Az unikornis termékeink töretlen sikert aratnak. Az idei év eredményesnek ígérkező szereplői a lajhár és a láma, azonban ez még kísérleti szakaszban jár. Illetve vannak olyan hosszú távon népszerű termékek, amik nem mennek ki a divatból, ilyen például Batman, vagy a Star Wars.”

Magától értetődő, hogy mivel a szupertrendi újdonságok a közösségi médiából érkeznek, ezért a saját beszerzésre is a neten indul a keresés. A Best Stuff webshop mutatói is igazolják, hogy a közösségi média felületeken történő hirdetéseknek van a legnagyobb jelentősége a siker eléréséhez. Ők is a kattintás alapú PPC hirdetéssel élnek. Igaz, hogy idén fizikailag megfogható plakátokon is hirdetnek a Balatonnál, de ezek sikere nem igazán mérhető. Szemléletes mutató azonban, hogy már a webshopon kívül üzletük is nyílt, ahol minden termék elérhető, megfogható és kipróbálható, de a vásárlások 70% így is online történik.

Természetes az online vásárlás
„A célközönségünk már annak a generációnak a része, akik sokkal bátrabban vásárolnak online, rutinosabban kezelik az online felületeket. Egyre többen okostelefonról, tabletről adnak le rendelést, nekik már a számítógép használata is nélkülözhető a vásárláshoz. Az online leadott rendelések száma nem csökken, azonban a személyes átvétel kissé megemelkedett azáltal, hogy üzletünkkel a belvárosba költözünk. Természetesen a vidéki vásárlókat ez a tényező nem befolyásolja”- mondta Belényesi Tamás, társtulajdonos.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Farkas Alexandra

Farkas Alexandra vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem másodéves kommunikáció-és médiatudomány szakos hallgatója. Multimédia szakirányos vagyok, újságírással szeretnék foglalkozni. ...





Címkék: Facebook, Instagram