Sorra érkeznek az összerakós telefonok

Sorra érkeznek az összerakós telefonok
A felhasználók igényei rendkívül változatosak, legyen szó filmekről, vagy technológiai kütyükről. Oly sokszor hallani az ismerősöktől barátoktól, hogy ilyen-olyan szuper funkciókat tud a telefonjuk, de igazából csak telefonálásra használják. Mások pedig inkább csak fotózgatnak vele, vagy esetleg főleg játékokat játszanak mobiljaikon. Az ilyen egyéni igények kielégítésére indultak különböző projektek, hogy a vásárlók saját személyiségüknek és igényeiknek megfelelően tudják személyre szabni készülékeiket.

Ahogy a számítógép guruk évről évre cserélgetik a különböző részeket a masináikban, az elképzelések szerint hasonló módon frissíthetjük majd az alkatrészeket a telefonjainkban is az elkövetkezendő években. Akármennyire is igyekeznek a gyártók, nem tudják megújítani a teljes mobil ipart minden esztendőben, így apró fejlesztéseket mutatnak csak be, pl. egy jobb kamera, gyorsabb processzor vagy hatékonyabb akkumulátor formájában. Így ha szeretnénk megkapni az újításokat, akkor az egész telefonunkat le kellett cserélnünk. Eddig.

A Google és a PuzzlePhone is olyan projekteken dolgozik, melyek lehetővé teszik, hogy a telefonunk különböző komponenseit LEGO módjára cserélgessük. A telefonok magja elvileg 6-10 évig is kitarthat, mely időszak alatt szabadon fejlesztgethetjük készülékeinket. A konkrét modelleket mindkét cég jövő év legelején ígéri bemutatni, így csak akkor derül fény a pontos részletekre. A PuzzlePhone csupán három összetevőből fog állni, míg az ambiciózusabb Google ARA projekt nyolc kisebb komponens gyors és egyszerű cseréjét ígéri.

Amint a Google egyre nyit a variálható telefonok irányába, úgy zárkózik el az ilyen lehetősektől az Apple, folyamatosan megkötve felhasználóit, és a régebbi modelleket korlátozva a frissítésektől, újításoktól. Az hogy melyik út lesz a helyes és nyereséges hamarosan kiderülhet. Addig is izgalmasan várjuk, hogy milyen lehetőségeket és népszerűséget hoz az összerakható és variálható mobilok világa.