Acquisti szerint sokkal több információt osztunk meg magunkról online, mint valaha, és ezzel egyidejűleg sokkal több infót gyűjtenek be rólunk különböző szervezetek. Nagyon sokat lehet nyerni a hatalmas adathalmazokkal, de kompromisszumok sorait kötjük meg azáltal, hogy lemondunk a magánjogainkról.

Acquisti azzal kezdi, hogy a személyi adatok érzékeny adatokká váltak az évek során. 2000-ben 100 milliárd fotó készült a világon, de csak egy kis részük került fel az internetre. Ehhez képest 2010-ben csak a Facebookon egyetlen hónap alatt 2,5 milliárd fotót töltöttek fel a felhasználók, melyek nagy része beazonosított. Ez idő alatt a számítógépek arcfelismerési technikája is nagymértékben fejlődött. Mi történik, ha összeadjuk ezt a két technológiát? Az egyre több adatot, az arcfelismerési technikákat, a felhő alapú számítástechnikát, a telefonunk, amely több ezer arcbemérést tud elvégezni másodpercek alatt? Ez a kombináció radikálisan megváltoztatja azt, hogyan gondolkodunk a magánjogokról és a névtelenségünkről.

Egy kutatást is elvégeztek Acquistiék ennek igazolására: a Carnege Mellon egyetemen lefotóztak hallgatókat és kitölttettek velük egy kérdőívet. Mire a kérdőív végére értek a hallgatók, a készített kép alapján az arcfelismerő megtalálta őket a felhőbe feltöltött Facebook képeik alapján. Tehát alapvetően egy névtelen arcból indulunk ki akár online akár offline, és egy arcfelismerő programmal nevet és adatokat tudunk rendelni a képhez a közösségi oldalaknak köszönhetően. Ha összeadjuk ezeket a technikákat, elképzelhetünk egy olyan jövőt, ahol idegenek „Google szemüvegen” keresztül néznek ránk, vagy egy nap talán olyan kontaklencsén keresztül, ahol hét vagy nyolc adatpontból bármit kitalálnak rólunk, amit csak tudni lehet. Milyen lesz ez a titkok nélküli világ? Érdekel ez egyáltalán minket?

Jobban ismernek téged a robotok, mint te saját magad
A marketingesek szeretnék elhitetni velünk, hogy ez a sok rólunk szóló adat mindig ránk nézve kedvezően lesz felhasználva. De gondoljunk bele. Miért lenne ez mindig igaz? Pár évvel ezelőtt játszották a Különvéleményt, amelyben az egyik híres jelenetben Tom Cruise egy plázában sétál, és személyre szabott hologram hirdetések jelennek meg körülötte. Ez a film 2054-ben játszódik, nagyjából 40 év múlva, s bár izgalmasnak tűnik ez a technológia, máris jóval alulbecsüli azt az adatmennyiséget, amit a szervezetek gyűjtenek rólunk, és hogy azt hogyan használhatják észrevehetetlen befolyásolásra. A gond ezzel csak az, hogy a jelenlegi szabályozás mellett a személyes adatokkal való visszaélés ellen harcolni olyan, mintha egy bicskával mennénk háborúba. Az egyik jobb módszer az átláthatóság és az emberek tájékoztatása arról, hogy mi fog történni az adataikkal. Meg akarnak győzni minket, hogy a tömegadat és a közösségi média nem csak számunkra profitparadicsom, hanem számunkra is Édenkert. Ingyen tartalmakat kapunk, játszhatunk az Angry Birds-sel. Személyre szabott appokhoz jutunk. De ez azt fogja eredményezni (vagy már eredményezte is), hogy a szervezetek annyi információt fognak tudni rólunk, hogy kitalálják a vágyainkat még azelőtt, hogy bennünk tudatosulnának ezek a vágyak.

Volt egy angol író, aki előre látta ezt a fajta jövőt, ahol eladjuk a függetlenségünket és szabadságunkat a kényelemért. Még George Orwellen is túlmutatva - az író, természetesen, Aldous Huxley. A Szép Új Világban egy olyan társadalmat ír le, amelyben a technológiák, melyek eredetileg a szabadságot szolgálták, végül kényszerré válnak. Könyvében azonban egy kiutat is kínál ebből a társadalomból, hasonlóan ahhoz, ahogy Ádám és Éva elhagyta a Kertet. A Vadember szavaival élve, az önállóság és szabadság visszaszerzése lehetséges, de hatalmas ára van. Acquisti szerint korunk nagy és meghatározó csatája az lesz, amelyet a személyiségi jogaink feletti hatalomért vívunk, amely eldönti azt, hogy a tömeges adatok a szabadság vagy a rejtett manipuláció eszközei lesznek.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!