Generációs különbségek az internetezési szokásokban

Generációs különbségek az internetezési szokásokban
Sok esetben már elérhetőek adatok a fogyasztóink, vagy weboldalunk látogatóinak neméről, lakhelyéről vagy éppen életkoráról. Azonban tisztában vagyunk vele, hogy ezek a generációk milyen típusú tartalmakkal találkoznának szívesen, milyen hosszú cikkeket szeretnek olvasni vagy mikor töltik a legtöbb időt internetezéssel? A Fractl és a BuzzStream összeállított egy infografikát épp ezeknek és más hasonló kérdéseknek a megválaszolására.

Az összeállítás 3 generáció internetezési szokásait veszi górcső alá. A Baby Boomers a 40-es és 60-as évek között születettek, a Generation X a 80-as évek előtt, míg a Millenials a 80-as évek után világra jöttek korosztálya. Mint ahogy az infografikából kiderül, meglepő módon éppen a legidősebb korcsoport a legnagyobb internetes fogyasztó az említett három generációból.

Az egyik legfontosabb dolog, amit érdemes kiemelni, hogy a generációk napirendjének különbségei miatt, a Baby Boomers generációt elsősorban a kora délutáni órákban, míg a 60-as évek után születetteket inkább este 7 után lehet elérni egy frissen posztolt tartalommal.

Talán nem meglepő, hogy a legfiatalabbak használják a legnagyobb arányban telefonjaikat az internet böngészésére, így ha kifejezetten nekik célzunk egy adott reklámkampányt vagy terméket, akkor kihagyhatatlan, hogy mobilra is minden tökéletesen optimalizálva legyen. Legyen szó weboldalról, applikációról vagy csak egy egyszerű feltöltött videóról, annak hordozható eszközökről is tökéletesen élvezhetőnek kell lennie.

Meglepő módon az 50-60 évesek élvezik legkevésbé a hosszabb írások olvasását az interneten, azonban abban megegyezett a különböző generációk véleménye, hogy az ideális netes bejegyzés, blog poszt, vagy cikk hossza ideális esetben 300 szó körül van.

Szeretne még többet megtudni a témáról? Akkor tekintse át az alábbi infografikát.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!