Evolution 2017: kukkold a konkurenciád és legyél jobb nála

Evolution 2017: kukkold a konkurenciád és legyél jobb nála
A cégek jó része nem foglalkozik azzal, hogy a versenytársai mit és hogyan tesznek az online közösségi térben. Pedig nem ártana ezzel foglalkozni, emellett a ″leselkedés″ legális történet. Ha mi nem is figyelünk, könnyen lehet, hogy miket viszont figyelnek. Kisokos az Evolution konferenciáról.

El kellene gondolkodni azon, hogy nem vagyunk egyedül, a digitális térben a konkurenciánk is ott van - indította előadását az Evolution konferencia szerdai napján Joannelli Tamás, a Be Social ügyvezetője (a konferenciáról bővebben). Teljesen jogos a megállapítás és a felhívás, hiszen adott vállalkozásnak számos "ellenfele", szebben fogalmazva, konkurenciája van a piacon, akik megjelennek a digitális térben. Nem hátrány, ha tudjuk, hogy mit és hogyan tesznek az online világban, tehát foglalkozni kell velük.

Közösségi média: nem érdekli őket a konkurencia

S hogy a kkv-k foglalkoznak-e a konkurenciával? - tette fel a szimbolikus kérdést a közösségi marketing szakember s azt meg is válaszolva azt mondta, e cégek jelentős része figyelmen kívül hagyja ezt a kérdést. Pedig szakmai izgalmat jelenthet mások "kifürkészése", ami persze hozhat irigykedést, vagy akár a másolás ingerét is, "de ne másoljunk". De még egy erős érv a konkurenciafigyelés mellett: már csak azért is érdemes vigyázó szemeinket az ő megoldásaik és aktivitásuk felé fordítani, mert ha a saját cégünk szekere jól meg, ők biztos, hogy megfigyelik és elemzik az online tevékenységeinket.


Nem, nem, nem mindig a Facebook a legmegfelelőbb platform

Minderre számos elérhető, legális eszköz lehetőséget is ad, első lépésként pedig abban kell dűlőre jutni, hogy melyik platformon kezdjük a "leskelődést", ugyanis bármilyen meglepő, egyáltalán nem biztos, hogy azonnal a Facebook-ot kell feltúrni adatok és egyéb információk után kutatva.

Joanelli Tamás megemlítette az Instagramot, a YouTube-ot, de a Tumblr-ről sem szabad elfeledkezni. A szakember szerint nagyon sok olyan vállalkozás működik, amelyeknek az elsődleges célcsoportja nem a Facebook-on érhető el. Tehát érdemes megszabadulni attól az automatizmustól, ami a Face felé tolja a kíváncsiságot, hiszen a versenytárs más csatornákon is jelen lehet, méghozzá magas hatásfokkal és jó eredményekkel.

A következő lépés a csatorna kiválasztása után az eszköz és annak eldöntése, hogy milyen adatokra van szükség. Itt sem kell a sötét oldalra tévedni, mivel ingyenes eszközök állnak rendelkezése, amelyekkel adatokhoz juthatunk például a kommunikációval kapcsolatban, amelyeket aztán össze lehet hasonlítani a saját adatokkal.

Lájk, poszt, komment, kommunikáció

Ugyanakkor, aki nem akar bűvészkedni a különböző megoldásokkal, annak a Facebook - és a többi platform is - segítséget tud nyújtani a saját funkciókkal. A lájk/lájk-arány, vagy a rating nagyon sok információval szolgálhat, de a posztok és kommentek, vagy akár a fogyasztók számára nyújtott válaszadás ideje és minősége is árulkodó, emellett hangsúlyt kell fektetni a véleményvezérek felkutatására is. Ismerjük a mondást: a stílus maga az ember. Nos, egy így van az online térben is, komoly problémája lehet annak, aki nem a megfelelő stílusban válaszol egy-egy fogyasztói megkeresésre. "Láttam én magam is olyan lelkes vállalkozót, aki mindenkit elküldött melegebb éghajlatra, aki rosszat mert mondani a szolgáltatására" - hozza a mindennapi élet ízét Joannelli Tamás.

Viszont nagyon sokat lehet tanulni - tehát nem másolni, hanem inspirációt szerezni - a konkurencia poszt- és komment reakcióiból is. Mindezt azért, hogy "mi is jobbak legyünk".

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Life- és karriercoach, coaching szemléletű tanácsadó, freelancer újságíró/szerkesztő. Coachként – ahogy fogalmaz – „amikor alacsony fordulatszámra esik, vagy akár le is áll az a bizonyos belső motor …