Direkt tesz függővé a Facebook, majd nyomja az arcodba a reklámokat

Direkt tesz függővé a Facebook, majd nyomja az arcodba a reklámokat
A Szilícium völgyből származó belső információk szerint a Facebookhoz, Twitterhez és a Snapchathez hasonló technológiai cégek szándékosan tervezik addiktívnak a platformjaikat.

„Olyan ez, mintha viselkedéskokainnal hintenék be az oldalakat, amiért újra és újra visszatér a felhasználó” – mondta el a BBC-nek Aza Raskin a „végtelen görgetés” – ez teszi lehetővé, hogy vég nélkül tudjuk lefelé görgetni egy adott honlapot – feltalálója. A brit közszolgálati csatorna Panorama című dokumentumsorozata szerdán sugározza a teljes filmet – derül ki a Business Insider cikkéből.

A Jawbone és a Mozilla korábbi vezetője elmondta, hogy a technológiai cégek folyamatosan tesztelik az embereket és próbálják megkeresni a módját annak, hogy minél könnyebben tegyék őket függőkké, ennek például részét képezi az is, hogy miképpen nézzen ki a Facebook like gombjának színe és formája.

Ezer mérnök dolgozik egy szeren

„Minden telefonon látható felület mögött szó szerint ezer mérnök húzódik meg, akik azért dolgoznak, hogy a termékük minél addiktívabb legyen” – mondta.

A Facebook like gombjának egyik feltalálója, Leah Pearlman a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy ő maga is függő lett. „Amikor megerősítésre van szükségem, felmegyek a Facebookra” – mondta, majd hozzátette, hogy sosem akarta azt, hogy a like funkció függőséget okozzon.

A BBC beszélt továbbá még Sandy Parakilas egykori Facebook fejlesztővel, aki 2012-ben távozott a cégtől és azóta a népszerű közösségi portál egyik komoly kritikusaként tartják számon. Szerinte a Facebooknál pontosan tudtak arról, hogy az addikcióhoz vezető viselkedési mintákat támogatják.

A figyelem kiárúsítói

„Adott egy üzleti modell, ami abból áll, hogy lekössön és minél több szabadidődet szippantsa el, majd ezt a figyelmet kiárusítják a hirdetőknek.”

Nem ez az első eset, hogy egy korábbi vezetője a Facebooknak kifakad a cég viselt dolgai miatt. A vállalat egykori elnöke, Sean Parker tavaly nyilatkozta le, hogy a közösségi portál az emberi lélektan egy sérülékeny pontját igyekszik kihasználni. Azt állította, hogy az alapítók „őt magát és Mark Zuckerberget is beleértve „ tisztában voltak ezzel, ám mégis megcsinálták.

Nézik, hogy ártalmas-e a függőség(!!!)

Ime Archibong, a Facebook termékkapcsolati alelnöke azt mondta a BBC-nek, hogy vizsgálják vajon az addikció kialakító felület ártalmas-e az emberekre nézve.

Tavaly a Facebook már elismerte, hogy a közösségi média túlzásba vitt használata káros hatással lehet a felhasználó mentális egészségére.

A Facebook egyik szóvivője azonban most azt mondta a Business Insidernek, hogy a BBC beharangozójában elhangzott vádak pontatlanok, mivel a Facebookot, az Instagramot arra találták ki, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, illetve, hogy olyan közösségek kialakításában segédkezzenek, melynek tagjai közösen léphetnek fel, olyasmiért, ami mindannyijuk számára fontos. Valamennyi dizájnt érintő döntés középpontjában is ez az elgondolás áll.

A kérdéses műsorban homályosabb utalások elhangzottak a Snapchatet és a Twittert is illetően, a Twitter nem akarta ezeket kommentálni, míg a Snapchat készítője, Snap azzal reagált, hogy a program nem használ vizuális trükköket annak érdekében, hogy növelje az alkalmazással eltöltött idő mennyiségét.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!