A Google robotja több országok gazdaságának tehet be

A Google robotja több országok gazdaságának tehet be
A telemarketiges munkát gyakorlatilag kiválthatja a Duplex.

Májusban mutatta be a Google a mesterséges intelligencia (MI) által hajtott asszisztensét, a Duplexet, ami képes helyettünk telefonhívásokat elintézni. Az Information értesülései szerint a cég következő lépése az lesz, hogy értékesíti a technológiát olyan vállalatok számára, melyek ügyfélszolgálati, illetve telemarketinges feladatokra használnák fel.

A portál forrásai szerint legalább egy nagy biztosítócég már lecsapott az ajánlatra, bár a program tesztelése még igen korai fázisban van és még több hónapba telik mire élesben is bevethető lesz.

Nincs itt semmi látnivaló

A Google azonban cáfol: „Jelenleg a Duplex fogyasztói felhasználásán belül arra a részre összpontosítunk, ami segít az embereknek elintézni ezt-azt és nem arra, hogy üzleti szolgálatba állítsuk. Jelenleg nem teszteljük a Duplexet semmiféle vállalati ügyféllel” – jelezte a cég egy szóvivője a Gizmodonak.

Amikor a Google bemutatta a Duplexet egyből felmerültek bizonyos kérdések vele kapcsolatban. Egyesek azért ütötték a céget, mert a program elhallgatta, hogy nem ember a nyilvános tesztelés során, de voltak olyan hangok is melyek egyenesen azt pedzegették, hogy kamu az egész, illetve akadtak, akik eleve nem értették, hogy miért volna szükségünk a duplexre egyáltalán.

Ahol a telemarketing az ország GDP-jének 8 százalékát adja

A Duplex üzleti szolgálatba állítása talán még nagyobb visszhangot fog kiváltani. Az ügyfélszolgálatos lét kemény és hálátlan, de legalább munka. Ráadásul olyan, amiből világszerte több millió ember él. Ez különösen a fejlődő országokra igaz, pl. a Fülöp-szigeteki GDP 8 százalékát adják a call centerek.

Amennyiben a cégek a Duplexet választják az élő munkaerő ellenében az katasztrofális hatással lehet több ország gazdaságára. Persze az igazsághoz hozzátartozik, mielőtt még virtuális kaszára-kapára kapva elátkoznánk a Google-t, hogy nem a Duplex az egyetlen emberhangú MI, a Microsoft és az Apple is komolyan dolgoznak a maguk hasonló fejlesztésein. Szóval amennyiben a Google mégsem áll bele a Duplex üzleti vonalra való ráállításába, afelől nyugodtak lehetünk, hogy egy ehhez hasonló váltás bekövetkezése pusztán idő kérdése. Aztán persze majd gondolkodhatunk, hogy az imént melegebb éghajlatra elküldött telemarketinges vajon tényleg rosszul érzi-e magát akár csak egy pillanatra is, vagy nem számít az egész, hiszen csak egy gép volt.

(via Futurism)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!