Nagy lépést tett a Google Térkép a biztonságunk érdekében

Nagy lépést tett a Google Térkép a biztonságunk érdekében
A Google Térkép frissítése lehetővé teszi mostantól, hogyha megosztjuk ismerősünkkel a tartózkodási helyünket, akkor telefonunk akkumulátorának állapotát is láthatóvá tegyük számára. Az Android Police fejlesztette ki a rendszert az idei év elején Android operációs rendszerre, illetve mostanáig csak az Egyedült Államokban volt elérhető a funkció. Az Amerikában elért sikernek köszönhetően, mára mindenhol használható, valamint iOS-en is elérhető.

A tartózkodási helyünket olyan személyekkel osztjuk meg, akikben megbízunk, így mostantól látják, hogy merülő félben van az akkumulátorunk. Így tudják, hogy miért nem tudnak bennünket elérni, és nem kell aggódniuk, hogy esetleg valami bajunk esett. Másrészt abban az esetben, ha látják, hogy az akkumulátor töltöttségével minden rendbe van, mégsem válaszolunk hosszabb ideig a hívásokra vagy az üzenetekre, óvintézkedéseket tudnak tenni, hogy minden rendben van-e – indokolja a fejlesztés hasznosságát az Engadget közleménye. Ez csak egy kis plusz újdonság az alkalmazáson belül, mégis nagy jelentőséggel bír a biztonság szempontjából.

Ha a felhasználó tudja, hogy olyan helyre kell mennie egyedül, ami idegen számára, így veszélyeket is rejthet, akkor nincs más dolga, mint az alkalmazásban bekapcsolni a helymegosztást, és kiválasztani, kinek szeretné küldeni a tartózkodási helyét.

(via engadget)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Farkas Alexandra

Farkas Alexandra vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem másodéves kommunikáció-és médiatudomány szakos hallgatója. Multimédia szakirányos vagyok, újságírással szeretnék foglalkozni. Érdeklődési …


Címkék: Google Térkép