Miben vagy jó? – (Miért kell neked a LinkedIn 10.)

Miben vagy jó? – (Miért kell neked a LinkedIn 10.)
A szakmai tapasztalatok részletes felsorolásán túljutva érdemes azt is megmutatnunk, mihez értünk. Az erre szolgáló felületen korábban egyszerűen csak fel lehetett sorolni különböző készségeket, néhány évvel ezelőtt azonban a LinkedIn egy kis interaktivitást vitt be ebbe a funkcióba.

A profil szerkesztői felületén (Főmenü >Profile >Edit Profil) találod a „Skills” (készségek) szekciót, ahol megadhatod, milyen területeken tartod magad szakértőnek. Ehhez először kattints a szokásos toll ikonnal is megjelölt „Edit” (szerkeszt) gombra. Innentől egyszerű a dolgod: Gépeld be a beviteli mezőbe a megadni kívánt készséget, jártasságot, szakmai ismeretet, majd kattints az „Add” (hozzáadás) gombra.

A megadott készségek segítenek abban, hogy mások (potenciális partnerek, fejvadászok stb.) a LinkedIn keresője segítségével könnyebben megtaláljanak. Ezért is fontos, hogy az alkalmazott kifejezések egyértelműek és egységesek legyenek. A LinledIn segít ebben, mert amint elkezdesz begépelni egy kifejezést, máris kiegészíti azt az általa „ismert” elnevezésekre. (Általában többféle javaslatot is ad, amik közül szabadon választhatsz.) A leírt módon maximum 50 kifejezést adhatsz meg. Érdemes a lehető legtöbb (releváns) kulcsszót megadnod, hiszen ez segíti profilod  keresőoptimalizálását.

Bár elvi oka nincs, hogy a magyar nyelvű profilodhoz magyar nyelven add meg a készségeket, hatékonyabban működik a profilod, ha ezt angol nyelven teszed meg. (Fel sem merül ez a kérdés, ha a korábban már ismertetett módon, több nyelven is kitöltöd a profilod. Ilyenkor az ugyanahhoz a személyhez tartozó profilok egyes szekciói közösek lesznek – ilyen a „Skills” szekció is - , vagyis azt mindenképpen angol nyelven kell kitölteni.)

A készségek megadásakor feltétlenül gondold el alaposan, mihez is értesz, mik az erősségeid. Nem érdemes túl szerénynek sem lenned, de nem szabad olyasmit sem megadnod, amiben nem vagy igazán jó. Vezéreljen itt is az, hogy mik a céljaid? Szakmai kapcsolatépítés? Álláskeresés? Új munkatárs keresése? Marketing? Értékesítés? Szakmai márkád/ismertséged erősítése?A célok erősen meghatározzák, milyen készségeket érdemes megadni.

Pályafutásom elején évekig komolyzenei CD-felvételek készítésével foglalkoztam. Bár úgy gondolom, hogy a mintegy 200 felvétel elkészítésében való közreműködés után a Music Production, a Sound Recording, vagy a Music Editing jártasságot nyugodtan felvehetném a listámra, nem teszem, hiszen céljaim között egyáltalán nem szerepel, hogy visszatérjek a zeneiparba.

 

Saját készségeiről persze mindenki azt mond, amit akar (és mer). A LinkledIn ezt a szekciót azzal teszi érdekesebbé, hogy közvetlen ismerőseid (hálózatod 1. szintű tagjai) „szavazatukkal” megerősíthetik ezeket a készségeket. Az elv érthető: Ha valakiről 99 ember állítja (eddig az értékig mutatja a szavazatokat a LinkedIn), hogy ért valamihez, az meggyőzőbbnek számít annál, mint ha csak maga állítja azt.

 

Az egyes készségek megjelenési sorrendje szerkeszthető. (A szerkesztő módban a kurzor segítségével ragadhatod meg és húzhatod a kívánt helyre az egyes  elemeket.) Érdemes fontossági sorrendben megadni a készségeket, mert a lista élén álló kifejezések mindig több szavazatot kapnak.

 

Maga a szavazás (megerősítés) kétféle módon történik. A legegyszerűbb, ha egy ismerősöd profilján közvetlenül bejelölöd a szerinted is birtokolt készségeket. Mivel azonban nagy a valószínűsége, hogy több száz ismerősöd profilját nem látogatod rendszeresen végig, a LinkedIn elébe megy a feladatnak: Saját profiloldalad tetején rendszeresen megjelenteti 4, véletlenszerűen (?) kiválasztott ismerősöd képét és alatta egy-egy készséget, majd megkérdezi, hogy valóban ért-e X.Y. Az adott területhez. Jó esetben biztos vagy benne, hogy igen, ezért nyugodt szívvel kattintasz. Az sem baj, ha nem vagy biztos a dologban (nem értesz az adott területhez, vagy az illetőt más oldaláról ismered), mert semmi baj nem származik abból, ha nem erősíted meg ezt a készséget. A gond akkor van, ha az illetőt kedveled, ezért olyasmire is szavazol, amit valójába nem tudsz megítélni. Ennek következtében az egész „szavazós játék” eredménye torzul, a megerősítések száma nem tükrözi pontosan a valódi jártasságot. (Ha az értékek nem is pontosak, azért jó látszik, ha valaki erős egy területen.)

A készségek megerősítésénél (endorsement) is érvényesül a kölcsönösség elve: Ha valakinek többféle készségét is megerősíted, valószínűleg ő is megerősíti majd  a te készségeidet. A „kölcsön kenyér visszajár” elv ugyan nagyon szép, de ez is torzíthatja az eredményeket.

Van persze, aki nem szívesen vesz részt ebben a játékban. Egy nemzetközi nagyvállalat vezérigazgatója  például nehezen viselné el, ha hónapokig csak néhány jelölése lenne a munkáját leginkább jellemző kifejezésekre. Szerencsére a LinkedInnél is felismerték ezt a problémát és egy ideje lehetőség van a funkció egyes elemeinek, vagy egészének kikapcsolására.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!