Közösségi média – a kampányok szolgálatában

A közösségi média véleményformáló erejét – Ferenc Pápa @pontifex Twitter azonosítója mellett – számos nemzetközi példa erősíti. Mindez ráadásul az okostelefon forradalom révén a legfontosabb fogyasztói cégcsoportok zsebébe is beköltözött.

Ingyen, gyorsan és nagy tömegeket érjen el, lehetőleg mobilkészülékeiken is – minden bizonnyal ez a négy dolog szerepelne első helyen miden marketinges kívánságlistájának élén. A Facebook, Twitter, Instagram, valamint társai olyan idilli médiumot kínálnak, amely egy új, izgalmas, kétoldali kapcsolatot biztosíthat a közszereplők és követőik között. Különösen, hogy a fejlett világ aktív korú lakosainak jellemzően felének okoskészülékei révén állandóan keze ügyében van az internet. Ezt felismerve többek közt már Ferenc pápa is aktív Twitter használóként (@Pontifex) buzdítja a híveket, ami jól mutatja, hogy a politikusok sem hagyhatják figyelmen kívül a közösségi média mozgósító hatását.

Hihetetlen érzékkel

Az ismert, „Facebook választásként” is emlegetett 2008-as amerikai elnökválasztás világított rá először a közösségi oldalak elképesztő erejére, és indított el egy olyan trendet, ami mellett egy valamirevaló párt sem mehet el szó nélkül. Az Obama-kampány elsőként, hihetetlen érzékkel látta meg az évtizedet meghatározó Facebook-őrületet, melyet meglovagolva sikerült is győztesként kikerülniük a választási harcokból. Az újfajta online jelenlét volt a kulcsa annak, hogy a demokraták újabb és újabb önkénteseket tudtak toborozni programjuk hirdetésére a választási harcok kibontakozásakor. Arról nem is beszélve, hogy ezáltal bővült a kampányt anyagiakkal támogatók száma. Ráadásul olyan mértékeben, hogy végül kétszer annyi pénzt tudtak gyűjteni a kampányfinanszírozásra, mint a republikánusok. Az Obama-kampány legátütőbb közösségi média eredménye – nem meglepő módon – a legfiatalabb szavazóképes korosztály maguk mellé állításában mutatkozott meg. A huszonéveseket éppen saját közegükben sikerült elérni, mely az ifjú generáció soha nem látott arányú részvételéhez vezetett.

A 2008-as Obama-féle iskolapéldából tanulva azután világszerte megszaporodtak a politikai tartalmú, Facebookot és Twittert felhasználó kampányok, illetve a kampányvezérek eszköztárában is egyre fontosabb szerepet kapott a napi szintű aktív posztolgatás. Ez nem csupán alkalmi trend a fiatalok elcsábítására, hanem sokkal több annál. A közösségi média egy teljesen újfajta kapcsolatot biztosíthat a politikus és a társadalom, valamint a támogatók között. Azonnal emberközelibb és személyesebb viszony alakulhat ki, ha az ilyen oldalakon kétoldali párbeszéd indul, emellett sokkalta személyesebb írások és tartalmak jelennek meg. Arról a befolyásoló erőről nem is beszélve, amikor az ismerőseink által kiposztolt fényképek között jelenik meg a politikai tartalom a közösségi hírek (News Feed) között.

A sajtó új szerepe

Az új eszköz révén a hivatalos sajtótájékoztatók helyett közvetlen diskurzus jöhet létre a lakossággal. Az újságírók interpretálását, kommentárját és torzítását megkerülve közvetlenül tudnak így megszólalni az államférfiak és nők, rögvest eljuttatva üzenetüket a célközönséghez. A visszacsatolás is azonnali, hisz a kommentelők pillanatok alatt nemtetszésüket fejezhetik ki, vagy biztosíthatnak támogatásukról, kiváló lehetőséget adva a szélsebes közvélemény-kutatásra. Egy-egy kezdeményezés pikk-pakk szárnyra kaphat és futótűzként terjedhet el a megosztások révén az egész világhálón, mely korábban csak szörnyű pénz és energia befektetés révén lett volna lehetséges.

Obama tucatnyi oldalra posztol

A különböző közösségi oldalak felépítésük és szerkezetük alapján más-más megközelítést és célt szolgálnak a politikusok számára. Idehaza egyelőre még gyerekcipőben jár a dolog, és a legtöbb politikai erő csupán Facebook-on és legfeljebb Twitter-en képviselteti magát. A tengerentúlon ugyanis sokkal nagyobb hagyománya van az ilyen jellegű online jelenlétnek, melyben kiemelt szerepet kap a választók minél szélesebb körének elérése. Obama elnök több, mint egy tucat oldalon van aktívan jelen, beleértve a tipikusan afro-amerikaiakat (BlackPlanet.com) és latin-ameriakat (MiGente.com) tömörítő oldalakat is.

A legfőbb fegyver az USA-ban is, idehaza is a Facebook, ahol minden párt kínosan figyel arra, hogy ünnepnaptól vagy hétvégétől függetlenül napi legalább egy új poszt kikerüljön, ezzel folyamatosan kapcsolatot tartva a szavazókkal. A statisztikákból tanulva, majd minden kiíráshoz képet is csatolnak, hisz az adatok tanulsága szerint 180 (!) százalékkal nagyobb érdeklődést keltenek a fotóval illusztrált posztok. Pártja válogatja, hogy az acsarkodó kommenteket mennyire moderálják és engedélyezik-e a Falra való szabad „írogatást”, de megfigyeléseink szerint általában viszonylag lazán kezelik ezt a kérdést, és ügyelnek arra, hogy a kommentekben felmerülő minden releváns felvetésre reagáljanak.

A választókkal való folyamatos párbeszéd, illetve vita mégis inkább Twitter-en csúcsosodik ki, ahol jellegéből fakadóan is sokkal több a személyes hangvételű írás. A 140 karakter elegendő ahhoz, hogy a politikusok reagáljanak felröppenő hírekre, eseményekre, de kevés ahhoz, hogy megszerkesztett sajtóválaszokat közöljenek. Az elmúlt időben vált nagy divattá a tengerentúlon, hogy egyes bátor közéleti szereplők kérdés-felelek beszélgetésre hívják követőiket, akik potikai kérdéseken túl még olyan személyes kérdésekre is választ kaphatnak, mint a politikus kedvenc étele vagy cicájának neve. Üdítő példa Boris Johnson, London főpolgármestere, aki örömmel használja ki ezt a fajta kommunikációt a szavazóihoz való közelebb kerülésre.

Az Instagram képviseli az emberközeli, személyes kampány csúcsát, hisz már nem csupán a tévében vagy pártrendezvényen a színpadon láthatjuk politikusainkat, hanem mindennapi életükbe is be-be pillanthatunk. A műfajt legjobban kiaknázó politikusok tökéletesen lavíroznak a pusztán politikai tartalmú poszterek és a hétköznapi életképek között. Tökéletesen példázzák ezt az Obama-pár képei, melyek közt előkerülnek gyerekkori fotók, kutyusok és romantikus pillanatok is, amitől sok esetben még a legvérmesebb republikánusoknak is meglágyul a szíve.

Már nem csupán törvényhozó, adónövelő és gazdasági adatok zsonglőrei a politikusok, hanem a közösségi oldalak révén hús-vér emberek, akik bekerülve Facebook és Twitter kedvenceink közé a mindennapjaink részévé is válnak. A szavazókkal való kapcsolat ezáltal szorosabb lehet, mint valaha, lehetőséget adva a mozgósításra és vélemények gyors szondáztatására. Természetesen a közösségi média még közel sem elég egy választás megnyeréséhez, hisz eredményessége komoly korlátokba ütközik. A legnagyobb akadály az új, potenciális szavazók elcsábítása, hiszen egy Facebook like vagy Twitter követés már önmagában egy többé-kevésbé magabiztos támogatót feltételez. Ettől függetlenül a közösségi média tengernyi erőt hordoz magában tömegek mozgatására, kétoldali kommunikációra és felhívásra, és épp ez teszi korunk egyik legnagyobb kampányfegyverévé.

M. Szabó Dániel