Ha részegen tolod a szelfit, annak sírás lehet a vége

Ha részegen tolod a szelfit, annak sírás lehet a vége
Sokan posztoltak már ittasan a közösségi oldalakra olyan fotókat, amelyeket később megbántak, a fiatalok mekkora hányada gondolja taszítónak a túlzott alkoholfogyasztást – derült ki a HEINEKEN kutatásából. A Dreher Sörgyárak pedig sikerrel zárta azt a programját, aminek fókuszában a felelős alkoholfogyasztás állt.

A HEINEKEN a közelmúltban végezte el globális kutatását arról, hogy a 21 és 35 év közötti prémium sört fogyasztók miként viszonyulnak az alkoholfogyasztáshoz. A vizsgálatban résztvevő ötezer fő válaszai alapján elmondható, hogy az Y generáció életében hangsúlyos szerepet tölt be az önmagukról kialakított képfenntartása. A válaszadók több mint fele leginkább a kontroll elvesztése miatt kerüli a bulikban a túlzott alkoholfogyasztást, ugyanakkor a megkérdezettek több mint egyharmada vallotta be, hogy posztolt vagy töltött már fel olyan képet a közösségi médiában ittasan, amit később megbánt.

Megnézik, ki mennyit iszik
A kutatás eredménye szerint a vizsgált korosztály a párválasztás során is figyel arra, hogy a másiknál mennyire ürül a pohár. A résztvevők 97 százaléka úgy véli, hogy a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás taszító, és nem szeretne olyan személlyel kapcsolatot kezdeményezi, aki a mértéket nem tartja.

„A kutatás bebizonyította, hogy a felelősségteljes, kulturált alkoholfogyasztás tudatos döntés a mai fiatal felnőttek körében. A mértéktartást elismerik a közösségekben, és vonzó képet tükröz” – mondta Lőrincz Barbara, a Heineken group márkamenedzsere. „A nemzetközi kutatás eredménye is megerősített bennünket abban, hogy a világ vezető globális prémium sörmárkájaként szerepet kell vállalnunk az említett korosztály alkoholfogyasztási szokásainak formálásban. Éppen ezért az Enjoy Heinken Responsibly kezdeményezéssel idén arra bátorítjuk a fiatal nőket és férfiakat, hogy tisztább fejjel bulizzanak, mert így vívhatják ki mások elismerését.”

A Heineken felelős alkoholfogyasztásra ösztönző kampánya január közepén indul. A márka a kezdeményezésével elsősorban a nőket szólítja meg, és velük szeretné a mértéktartásra felhívni a figyelmet. A márka integrált kampányának részét képző reklám itt lesz látható 2015. január 13-tól.

Inni? Csak ésszel!
A túlzott, felelőtlen alkoholfogyasztás negatív mentális, szociális vagy egészségügyi következményekkel járhat, amely probléma sajnos Magyarországon is jelen van. A probléma orvoslásából igyekszik kivenni a szerepét az ország vezető sörgyártója, a Dreher Sörgyárak Ésszel iszom! elnevezésű programjának keretei között, különböző szakmai szervezetekkel együttműködve kampányol a felelős alkoholfogyasztás mellett.

Kik vannak a legnagyobb veszélyben?
A potenciális veszélyeztetettek közül kiemelkednek a kismamák és magzataik. Őket óvandó indította el a Sörgyárak és Dr. Simich Rita, a LÉTRA (Létbiztonság, Életminőség, Tanulás, Rehabilitáció, Alternatíva) Alapítvány egészségfejlesztési szakreferense, a TÉT Platform elnökségi tagja azt a 18 állomásból álló előadás sorozatot, amelynek keretében hazai védőnőket képeztek magzati alkohol szindróma témában. A program célja, hogy a védőnők is széleskörű tájékoztatást tudjanak adni a magzati alkoholszindrómáról a megelőzéshez, felismerjék az esetleges tüneteket és megfelfelően tudják kezelni azokat. Az előadássorozaton 1300 védőnő vett részt és segítségükkel kiderült, hogy a nők terhesség alatti alkoholfogyasztása létező probléma, de egyelőre tabu téma Magyarországon. A magzatvédelem mellett a mostani fiatalok alkoholfogyasztásáról is szó esett, hisz a korai szokások, élmények meghatározóak lehetnek a későbbi családtervezés tekintetében.

Párbeszéd
"Nagyon fontos, hogy elindult egyfajta párbeszéd a kulturált alkoholfogyasztásról, ezen belül is beszélhettünk a magzati alkoholszindrómáról és a fiatalok alkoholfogyasztási szokásairól, hiszen ezek valós, sokakat érintő problémák, amikkel foglalkozni kell. Mivel a megelőzés a leghatékonyabb megoldás, így a program első állomásaként szakértőkkel egyeztettünk” - mondta a téma szakértőjeként Dr. Simich Rita.

Szerepet kaptak a rendőrök is
A túlzott alkoholfogyasztás sok esetben a közlekedési balesetek okozója és az erőszakos cselekmények kiváltó oka is. Az Ésszel iszom! program különös hangsúlyt fektet arra, hogy figyelmeztessen az ittas vezetés veszélyeire is. A mozgalmas nyári fesztivál időszakban a Veszprémi Rendőr-főkapitányság és a Dreher Sörgyárak közös akciót indítottak. Intenzív közúti ellenőrzést tartottak, aminek részeként 250 autóst igazoltattak és szondáztattak. A józan sofőröket a Dreher Sörgyárak munkatársai egy-egy doboz ízesített alkoholmentes Dreher 24 sörrel jutalmazták.

"A Magyar Rendőrség és a Dreher Sörgyárak együttműködése nagyon jó példa arra, hogyan tud igazán hatékonyan együttműködni az állami és a gazdasági szektor. A cél közös, az ittas vezetés az egész társadalmat érintő probléma, ezért különösen örülök annak, hogy az ország egyik vezető sörgyártója a zászlajára tűzte a probléma kezelését” - mondta el Reiter Barnabás rendőr alezredes a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. A Dreher Sörgyárak együttműködik a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal is, akik a Sörgyárak saját fesztiválján, a DreherFeszten beszélgettek a látogatókkal a kulturált alkoholfogyasztásról. 2016-ban folytatódik az együttműködés az ország vezető sörgyártója és a Magyar Rendőrség között, több különleges akcióra lehet számítani.

"Magyarország vezető sörgyártójaként kiemelt figyelmet fordítunk a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítésére. Az Ésszel iszom! program folyamán olyan együttműködő partnerekkel dolgozunk, akik szakértői egy-egy fontos témának. A segítségükkel szeretnénk minél több ember figyelmet felhívni a kulturált alkoholfogyasztás fontosságára.” - mondta el Szederkényi Zita, a Dreher Sörgyárak szenior vállalati kapcsolatok specialistája.

A program 2016-ban folytatódik. A tervek szerint egy országos kutatás keretében térképezik fel a jelenlegi helyzetet és pontosan meg tudják határozni a prevenció legmegfelelőbb módját. A Dreher Sörgyárak nemzetközi hátterének köszönhetően a kapott eredményeket más országok eredményeivel is össze tudják majd vetni, így arról is képet kaphatunk, hogy mennyire tér el az országos helyzet az átlagtól.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!