Foci: Brazília megverte Brazíliát

Foci: Brazília megverte Brazíliát
Megszületett a győztes a MediaMarkt e-sport bajnokságán, amely minden várakozást túlteljesítve több mint kétezer jelentkezőt vonzott be. A műszaki kereskedők közül a vállalat elsőként rendezett ilyen versenyt hazánkban amatőrök számára. Az 512 kisorsolt játékos közül a legjobb 32 vehetett részt szombaton a budapesti fináléban – ahol a résztvevők hírességekkel is összemérhették tudásukat.

Horváth Bence (gamer tag: TheFifaStar30) nyerte a MediaMarkt e-foci bajnokságát, melynek döntőjében mindkét csapat Brazília színeiben lépett pályára (gamer szabályok szerint a győztes Horváth Bence Portugáliát, míg Ádám Norbert Szerbiát képviseltette.) A finálé küzdelmes mérkőzést hozott, amelyet 3:2-re Bence nyert. A nap folyamán lejátszott 70 mérkőzés, több mint 200 gólt eredményezett.

„Nem volt egyszerű egész nap meccsről meccsre menni, igyekeztem a döntő ütközetre mentálisan friss maradni. Ez a verseny jó volt arra, hogy megméretessem magam amatőr szinten és a jövőben akár magasabb osztályba léphessek.” – mesélt a nyertes. A döntő napján ismert gamerek és zenészek is részt vettek, többek között Molnargabo, Cristijan és Rekál, valamint Ganxsta Zolee és Curtis is megmérette magát.

„Hazánkban is egyre népszerűbbé válik az e-sport, először fordult elő, hogy önálló gamer bajnokságot szervezett egy műszaki kiskereskedelmi márka.” – mesélt a kezdeményezés jelentőségéről Pöhacker Gábor, a MediaMarkt marketingvezetője. „A MediaMarkt bajnoksága a nagyközönségnek szól és kifejezetten pozitív visszajelzés volt számunkra a magas jelentkezői létszám – amelyből arra következtetünk, hogy igény van az ilyen jellegű eseményekre.”

A versenyen több mint 3 millió forint összértékű tárgynyereményt osztottak ki a díjazottak között.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: e-sport