Fizetős Facebook levelek?

Már decemberben megírta a Techcrunch, hogy a Facebook latolgatja a levelezés egy bizonyos részének fizetővé tételét. Egyre több jel utal arra, hogy ez a rendszer már egyes országokban kisérleti fázisba is került.

A Facebook azzal akarja felhasználóit megvédelmezni a spammerek támadásától, hogy pénzt kér az ismerősi körünkön kívül eső felhasználóknak küldött leveleinkért. Legalábbis erre mutatnak azok a tesztek, amelyek már az angol felhasználóknak már így kínálják fel a levélküldést.

Természetesen az ismerőseinknek és a rajtuk keresztül elérhető ismerőseink ismerőseinek küldött levelek ezután is ingyensek lennének, de a harmadik szintet a Facebook már csak pénzért tenné elérhetővé az üzenetküldőknek.


Tulajdonképpen a lépés logikus, kérdés az, hogy téged melyik zavar jobban, ha valaki ismeretlenül küld kéretlen üzenetet, vagy az, hogy a barátaid szemetelik tele a postafiókodat. MIndkettő bosszantó, sőt azt gondolom, hogy a Facebook jelenlegi működése mellett tényleg nem ártna valamit tenni a végtelenül sorjázó értéktelen információ folyam ellen.