Ez a generáció már a szmájlikból érti meg a világot

Ez a generáció már a szmájlikból érti meg a világot
Új kihívások elé állítja a millenáris generáció a munkaadókat, mivel nagyon úgy néz ki, hogy e korcsoport a szöveges helyett a képi kommunikációt preferálja. Eljött a szmájlik uralma?

A ma emberének 13 milliszekundum is elég ahhoz, hogy megértse, mi van egy képen, viszont 8 másodpercnél tovább nem is nagyon lehet lekötni a figyelmét - legalábbis egy  2013-as felmérés (Potter, 2013) szerint.

A millenáris generáció (1980 és 2000 között születettek) forradalmasítják a munkahelyi kommunikációt: előszeretettel használnak képeket, és az ezek megjelenítését segítő eszközöket gondolataik kifejezésére. Ez a munkaadókat is új kihívás elé állítja.

A vizualitás előtérbe kerülését jelzi az emberek egymás közötti kommunikációjának megváltozása is. Egy tavalyi kutatás (TalkTalk and Bangor University professor) szerint a britek 62 százaléka állította, hogy gyakrabban használja a smiley jeleket az írott kommunikációban, mint akár két évvel ezelőtt, a 18-25 éveseknek pedig a 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy smiley-kkal könnyebben fejezi ki magát.

Azok a munkaadók, amelyek képesek korszerű munkakörnyezetet biztosítani, nagyobb eséllyel kelthetik fel a fiatal munkavállalók érdeklődését, akik – a Deloitte tanulmánya szerint – jóval elégedettebbek és kevésbé váltanak munkahelyet is, mint azok, akik a csapatmunkát és az innovációt háttérbe szorító munkahelyeken dolgoznak.

További részletek a kutatásokról, adatok és képek a Microsoft magyar nyelvű NewsCenterén érhetőek el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!