Békén kellene hagyni a gyerekeket! Kemény osztást kap a Facebook és Zuckerberg

Békén kellene hagyni a gyerekeket! Kemény osztást kap a Facebook és Zuckerberg
Össztűz alatt a Messenger Kids, mert attól tartanak az ellenzők, hogy a 13 év alatti gyerekeket beszippantja a virtuális világ.

Tavaly decemberben a Facebook elindította legújabb szolgáltatását, a Messenger Kidset, ami lényegében egy reklámoktól megtisztított, szülői felügyelet alá rendelt Messengert jelent 13 évesnél fiatalabb gyerekek számára. Az emberek vegyesen reagáltak, voltak a New York Times-nak nyilatkozó szülők között volt olyan, aki üdvözölte a fejlesztést, mondván, a technológiai fejlődésnek hülyeség is keresztbe feküdni, így legalább hamar megtanulja a gyerek, milyen is az a Messenger. Mások viszont felháborodtak a dolgon, és azzal vádolták a Facebookot, hogy a legfiatalabb, legsebezhetőbb felhasználói csoporton is keresni akar, meg hogy felelőtlenül kiteszi a gyerekeket a közösségi média ártalmainak is - írja a 444.hu. A Messenger Kids-re még politikusok is reagáltak, a brit egészségügyi miniszter például azt üzente a Facebooknak, hogy a cég csak maradjon távol az ő gyerekeitől.

Most azonban több mint 110, gyerekvédelemmel foglalkozó szervezet és szakértő fordult nyílt levélben Mark Zuckerberghez, a Facebook vezetőjéhez, kérve, hogy a cég állítsa le a Messenger Kidset. A levélben leírják, hogy számos kutatás szerint a közösségi médiában eltöltött idő negatívan befolyásolja a gyerekek és tinédzserek hangulatát, a 13 év alatti korosztály pedig különösen veszélyeztetett helyzetben van, mert a szakemberek szerint ezek a fiatalok egyszerűen nem állnak még készen arra, hogy a közösségi médiát használják. Ennek oka, hogy nem értik megfelelően a magánszféra fogalmát, és nem tudnak eligazodni az online kapcsolatok bonyolult világában sem.

Ezen kívül a Messenger Kids várhatóan növelné azt az időt is, amit a gyerekek a telefont nyomkodva töltenek, ez pedig az egészséges fejlődésüket hátráltatná. A helyzetet súlyosbítja, hogy ennek a korosztálynak különösen nagy nehézséget okoz az, hogy önállóan szabályozni tudják a közösségi média használatával eltöltött időt, és ne váljanak függővé. Ez érthető is: felnőttek is küzdenek a közösségimédia-függőséggel, már csak azért is, mert a Facebook eleve úgy lett megtervezve, hogy függővé tegye az embereket.

A Facebook azt mondja, hogy a Messenger Kids tényleg gyerekeknek lett tervezve, és hogy a használata veszélytelen, hiszen az alkalmazásban a gyerek eleve a szülő profiljával csetelhetne csak, és a szülő engedélyezne minden családtagot és barátot, akivel a gyereke kapcsolatba léphet. A függőség azonban így is kialakulhat a gyerekekben, sőt a Messenger Kids egyik legfontosabb hatása is az lenne, hogy a gyerekek szüleit még inkább a Facebookhoz kösse.

Követsd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Facebook, messenger