A közösségi média tényleg tönkre tudja tenni az ember életét

A közösségi média tényleg tönkre tudja tenni az ember életét
Észre sem veszik a felhasználók, hogy a közösségi média milyen módon károsíthatja az egészségüket.

Miközben a közösségi média felületek még a korábbiaknál is jobban terjednek és egyúttal komplexebbé válnak, addig egyre több egészségügyi szakember hívja fel a figyelmet arra, miként hatnak azok negatívan az egészségünkre - írja a markwtingmorzsak.hu. Egy átlagos brit polgár például 28-szor ellenőrzi naponta a telefonját, ami akár súlyos függőségre is utalhat. További hátrányt jelenthet a közösségi média rajongói számára, hogy az teljesen bezárhatja őket egy magányos és virtuális világba.

A közösségi média túlzott használata tehát anélkül is károsíthatja a felhasználók egészségét, hogy azt egyáltalán észrevennék.

Az alábbi hat területre érdemes kiemelten odafigyelni


1. Önbecsülés:
Egy a Koppenhágai Egyetem által végzett kutatás rávilágított, hogy az ún. “Facebook irigység” igenis létezik, ráadásul erős bizonytalansághoz és az önbecsülés csorbulásához vezethet. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy minél kevesebbet használta valaki a közösségi médiát, annál elégedettebb volt az életével.

2. Emberi kapcsolatok: Az ember egy társas lény, akinek szüksége van arra, hogy személyes kapcsolatot ápoljon és napi szinten kommunikáljon. Ezt azonban a képernyőre ragadva csak nagyon nehezen lehet megtenni. A digitális kapcsolatok pedig sohasem lesznek egyenértékűek a személyes kapcsolattartással. Ez a már említett elszigetelődéshez vezethet, ami extrém esetben akár öngyilkossági hajlamig is fajulhat.

3. Emlékek torzítása:
A közösségi média kiváló lehetőség arra, hogy visszanézzük a korábban megtörtént eseményeket. Ezek az élmények azonban torzak és nem fedik a valóságot, hiszen a megalkotásuknál általában vizuális eszközökkel, pózolással vagy éppen előre megrendezett jelenetekkel befolyásolták a felhasználók a valóságot.

4. Alváshiány:
A hajnalig tartó mobilozás és közösségi média használat óriási egészségügyi rizikót hordoz magában: egyrészt megtöri az alvás ritmusát, másrészt a lefekvés előtti fénytől kevésbé lesz képes elaludni a felhasználó, mivel az elnyomja a melatonin hormon elszabadulását, ami az elalvásért lenne felelős.

5. Figyelem csökkenése:
A közösségi média a tudatos és tudat alatti figyelmet is elvonhatja a fontos feladatokról, hiszen – főleg függőség esetén – óriási kísértést jelent az azonnali és könnyen elérhető szórakozás. Ez a munkában, a tanulásban és számos egyéb helyen is óriási hátrányt jelenthet a felhasználóknak.

6. Mentális egészség: A túlzott közösségi média használat bizonyítottan mentális problémák kialakulásához vezet, ez mára bizonyított tény. A platformok rajongói folyamatosan izgalmas, szomorú, extázisszerű vagy depresszív tartalmakat élnek meg felváltva, mely tudat alatt nagyon zavaró lehet az elmének.

A social média mára az életünk részévé vált és egy jó ideig ez biztosan így is marad. Némi tudatossággal azonban odafigyelhetünk arra, hogy ne okozzon függőséget és hosszútávon is képesek legyünk megőrizni mentális egészségünket.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!