Bankra kész fiatalok – figyelemfelkeltés mobilon

Bankra kész fiatalok – figyelemfelkeltés mobilon
Nem csak megérzés, valóban szinte minden tizenéves kezében ott lapul egy okostelefon. Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. vezetője tízezer diák megkérdezésén alapuló kutatásukról is beszámol, ami alapján az is látszik, hogy még kevés magyar diák használja tanulásra az internetet. A pénzügyi oktatást a BankVelem programban valósítják meg.

 

A Mobile Hungary konferencián a budapesti Hélia Hotelben 2017. október 18-án a fintech szekcióban az átalakuló pénzügyekről lehet mindent megtudni. A zsebpénz mobilunkba költözik címmel tart előadást a gyerekek és családtagjaik pénzügyi edukációjáról.

- A gyerekek már nagyon korán kezdik az internet használatot a közhiedelem szerint, de valóban ennyire internet-függők?
- Gyakorló szülőként azt mondhatom, hogy nem sokat tudnak a szülők arról, hogy mit is csinálnak a gyerekek az okostelefonjukkal. Van egy Mobidik nevű programunk, ennek a Mobil Digitális Iskolának a keretében egy iroda konténerben rendeztünk be egy tantermet és szereltük fel minden digitális földi jóval. Hétről hétre más-más iskolát látogatunk meg, nyáron az Erzsébet-tárborokban voltunk. Összesen már közel 10 ezer diák és tanár vett részt a képzéseinken, akikkel kérdőívet is töltettünk ki. Ez már egy igen reprezentatív minta, és az látszik, hogy a 10-18 éves gyerekek 89%-a használja az internetet naponta, és az ő 54%-uk gyakorlatilag folyamatosan online, óránként használja. A legtöbben az okostelefonjukat használják az internetezésre, az arányuk eléri a 35%-ot.

- Milyen tartalmakat fogyasztanak a gyerekek?
- A felmérésünkben ezt is megkérdeztük: a legnépszerűbb a filmnézés, aztán a chatelés, a játék majd a közösségi média. A tájékozódás, tanulás csak ezek után következik.

- Hogyan lehet ezen változtatni, mivel lehet a diákok figyelmét hasznosabb tartalmakkal lekötni?
- Mi a gyerekek pénzügyi oktatására kerestünk egy új megközelítési lehetőséget. Ez a BankVelem program, ami a diákok szemléletformálására létrejött PontVelem Okos Program egyik része. Mi egy online bankot hoztunk létre a gyerekeknek, ahol nem pénzzel, hanem pontokkal gazdálkodnak. Ők döntenek arról, hogy a pontjaikat lekötik és kamatoztatják – ezt magas kamatokkal ösztönözzük –. Gyűjthetnek egyénileg vagy csoportosan. A cél, hogy a pontokat beváltsák valós játékokra, élményekre és ajándékokra, illetve fel tudják ajánlani karitatív célokra is. A rendszer lényege, hogy megtanítsa az alapvető pénzügyi fogalmakat, illetve tanuljanak meg a gyerekek gazdálkodni, megtakarítani egy adott célra, mondjuk egy kinézett játékra.

- Hogyan lehet rávenni a diákokat, hogy az akár izgalmasabb és érdekesebb játékok helyett az online bankolással foglalkozzanak?
- Megfelelő motivációt nyújt, hogy valós ajándékokhoz lehet hozzájutni a programban. Pontokhoz kétféleképpen lehet hozzájutni: az első esetben a tudást jutalmazzuk, a tudásukat tesztelő kvízeken lehet részt venni – természetesen online. A másik mód, hogy részt vehetnek a GyűjtsVelem programban, amiben szelektíven kell hulladékot gyűjteni. Használt elemeket, mobiltelefonokat, e-kütyüket lehet az iskolába bevinni, és ezek után járnak a pontok. A programban azt tudjuk megmutatni, hogy mind a szellemi munkával – ez a verseny –, mint a fizikai munkával – ez a hulladékgyűjtés – pontokat lehet szerezni és bankolás, gazdálkodás után valós értékekhez juthatnak hozzá. Ezzel a munka alapú társadalmi modellt tudjuk a gyerek számára is játékosan bemutatni.

- Milyen felületeken lehet elérni a bankrendszert?
- A PontBank alapvetően internetes felületre készült, de van mobil webes változata is, és már dolgozunk az alkalmazás fejlesztésén is. Ma már 1.100 általános iskola és több mint 40.000 diák regisztrált  a PontVelem programban, ők érhetik el ezeket a rendszereket.

- Mennyire aktívak a diákok, hogyan lehet őket ösztönözni a részvételre?
- A szelektív hulladékgyűjtéssel folyamatosan jelen vagyunk az iskolákban, ez is ad egy motivációt a használatra. Másrészt a tudáspróbák is folyamatosan, két-három hetes időközönként zajlanak, az ezen elért eredményekért kapott pontok is az online bankban érhetők el. A versenyek végén országos döntő van, így folyamatosan tudjuk a gyerekeket aktív részvételre ösztönözni. Természetesen mi is használjuk az e-mailt és a Facebook-ot is a tájékoztatásra.

- 14 éves kortól lehet már valós bankszámlát nyitni, használják ezt a gyerekek, kapnak digitálisan zsebpénzt?
- A mi rendszerünk nem alkalmas valós pénz kezelésére, és a bankolási szokásokat nem mértük fel saját kutatásokkal eddig. De azt gondoljuk, hogy ha játékos formában általános iskolás korban meg tudjuk mutatni a bankok működését, el tudjuk magyarázni az alapvető ügyleteket, akkor később tudatosabb pénzügyi felhasználók lehetnek a gyerekek. Ez a nulladik lépés a felnőttek pénzügyi világába, de minél pontosabban próbáltuk modellezni azt, például a tranzakciók után ugyanúgy kapnak a gyerekek SMS visszaigazolást, mint a szüleik.

- Eredményes lehet csak online elérni a gyerekeket, vagy szükség van a személyes kapcsolatra, oktatásra is?
- A BankVelem utazó iskolánk évi száz iskolába jut el, tanévente 31-32 ezer diákot érünk el vele személyesen. Délelőttönként tantermi oktatás van, délután pedig interaktív játszóház. Ez egy más fajta megközelítés, más fajta elérés a gyerekek felé, és azt látjuk, hogy az online és a személyes elérésre is szükség van, mindenkinél más lehet hatékony. Az okostelefonra nyitott, online világot ismerő és érdeklődő gyerekeket el lehet az interneten keresztül is érni. Azonban a gyerekek egy jelentős része – még ha van is okostelefonja –, nem biztos, hogy érdeklődik a pénzügyi kérdések iránt, őket muszáj személyesen is megtalálnunk, oda kell mennünk.

- Mennyire rendelkeznek pénzügyi ismeretekkel a gyerekek?
- A gazdálkodás legalapvetőbb fogalmainál kell kezdenünk, mi is az a kiadás és bevétel, mit jelent az, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Már az is sokszor gondot okoz, hogy megértsék a gyerekek, mit jelent a családi költségvetés. Nagyon alapvető ismereteket kell átadnunk, és ehhez leginkább a játékos forma a legjobb megoldás.

- A digitális játékokban is szerepet kap a pénz, ez nem jelent segítséget? Tisztában vannak a gyerekek, hogy a játékokon belüli fizetések valós kiadásokkal is járhatnak?
- A tanórák tapasztalata alapján sokkal alapvetőbb kérdések megértésével is gondok akadnak. Olyan fogalmakat kell tisztázni, hogy mit is jelent az, hogy a családnak kiadásai és bevételei vannak. Élelmiszer, ruházkodás és szórakozás és hasonló alapvető kategóriákba kell a kiadásokat rendezni, hogy átláthassák őket. A bevételek tisztázása sem mindig könnyű, mert sajnos apa és anya nem mindenhol dolgozik. Voltunk olyan környéken, ahol amikor megkérdeztük, hogy milyen bevételi források vannak, csak a segély merült fel, a munka nem is – ezért is fontos megmutatni, hogy milyen eddig nem ismert lehetőségek vannak. Csak ezek után lehet arról is beszállni, hogy miben tér el az online vásárlás.

- A digitális eszközök és tananyagok bevonása a tantervi oktatásban is jól használható lenne?
- A kormány elfogadta a Digitális Oktatási Stratégiát, ami pontosan ilyen kérdésekre keresi a választ. Mi a saját kereteink között támogatjuk ennek bevezetését, például a Mobidik, Mobil Digitális Iskola programunkkal.

- A kereskedelmi bankokkal együtt lehet működni a pénzügyi oktatásban?
- Mi banksemlegesek vagyunk, de tőlünk függetlenül több banknak is meg van a maga CSR tevékenysége keretében a diákok oktatásáról szóló programja. A BankVelem programunkban a Pénziránytű Alapítvánnyal működünk együtt, ami a Magyar Bakszövetség, a Diákhitel Központ és a Magyar Nemzeti Bank alapítványa. Ez a piac felett álló, és szakmailag a legmeghatározóbb szervezet, a BankVelem programunkat velük együtt dolgoztuk ki.

Bemutatkozás

A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után a General Electricnél kezdett el dolgozni egy kétéves vezetőképző programban. Innen a Pepsi Colához igazolt, ahol logisztikai vezető majd gyárigazgató munkakörökben dolgozott. A Coca-Cola csábítására először Magyarországon, majd később a régióban logisztikai igazgató volt. Innen egy éles váltással a nyomdaiparba igazolt, ahol a Szikra-Atheneum nyomda vezérigazgatójaként dolgozott. Hét éve a PontVelem Nonprofit Kft. vezetője és a PontVelem Okos Program fejlesztője.

Matolcsy Miklós - PontVelem Nonprofit Kft.


Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Bucsky Péter

Bucsky Péter