Székely Leventétől a Media Hungary konferencián két előadást is hallhatnak május 9-én Siófokon:

- Fake news és bizalom – e címmel tartasz előadást az idei Media Hungary Konferencián. Ha az álhírekről, dezinformációs tartalmakról beszélünk, mekkora volumenű problémáról van szó?

- Jelentős problémáról van szó, hiszen a komolyan vehető hírportálok, az online- és közösségi média legnagyobb szereplői is elkezdtek foglalkozni az üggyel s valamilyen szűrés- vagy megjelölési rendszer kialakításával igyekeznek megküzdeni a jelenséggel. De nem csak erről van szó: érdemes figyelni a jelenség léptékére is, tehát hogy mennyi olyan weboldal, hírforrás létezik, amelyek elképesztő mennyiségben állítják elő a különböző álhíreket, amiket átvesznek egymástól, különbözőképpen transzformálva azokat. Olyasmiről is hallani, hogy kvázi iparágak épültek az ilyen tartalmak gyártására. S persze látjuk mindennek a hatását is, tehát hogy mindez az egyén és összességében a társadalom gondolkodását hogyan befolyásolja.

- Igen, ez fontos: milyen társadalmi következményei lehetnek annak, hogy a kamuhírek átveszik a tények feletti uralmat?

- Akár a legrosszabb következményekkel is szembe kell néznünk. Persze a dezinformálás, a félrevezetés, a hamis hírek terjesztése mindig is egy olyan stratégia volt, amitől a különböző hatalmi szereplők sosem riadtak vissza. Ebben semmi újdonság nincsen.

- Oké, de a hatásfok mégis csak eltérő, nem? Hiszen háromszáz évvel ezelőtt postagalambbal küldték egyik pontból a másikba a dezinformációt, míg napjainkban egyetlen klikkeléssel milliókat lehet elérni a félrevezető tartalmakkal. Így a hatása is sokszoros a korábbi korokkal szemben.

- Ez igaz. De nézzük máshonnan. Ha a magyar társadalmat vesszük, akkor tudjuk, hogy negyven-ötven évvel ezelőtt a „központból” irányítva erősen szűrték a híreket s a hatalom szándékai szerint tálalták azokat. Viszont, ha egy kicsit jobban megnézzük, azt látjuk, hogy még ebben a környezetben is előfordultak kritikák, bár azok nem lehettek olyan élesen megfogalmazottak. Sajátos írástudásra volt szükség, amivel lehetett a sorok közti mondanivalót értelmezni, persze ez hozzáállás kérdése is volt. A tömegmédia korában a médiapluralizmus különböző értékek és érdekek mentén ugyan, de kellően színes a médiapaletta és a tartalom tekintetében is. A médiumok működése alapvetően professzionális, szerkesztőségek felelnek a tartalomért, mondhatni komoly emberek dolgoznak komoly anyagokon. Viszont a közösségi média elterjedésével az a kapuőr szerep, amelyet korábban az újságíró és a szerkesztőség látott el, olyannyira kiszélesedett, hogy mi mindannyian, akár akaratlanul is ellátjuk ezt, azzal hogy híreket osztunk meg. Mindez odáig vezetett, hogy ma már a kapuőr szerep kényszerként hárul a közösségi média szerkesztői rendszerére, illetve üzemeltetőjére is. A közösségi média szélesre tárta kaput és ezen tudnak betörni a kamuhírek. Az internet kiváló felület, ahol sokféle tartalom kap helyet, de ez a szabadság táptalajt biztosít a különböző konspirációs teóriáknak és mindenféle áltudományoknak is. Ha megnézünk egy hard core blog vagy fórum tartalmait, a kommenteket, akkor hihetetlen módon összesűrűsödött véleményekkel találkozhatunk. S ebben az alacsonyköszöbű, kevéssé kontrollált, információs zajtól hangos világban a tudatos megtévesztésre épülő stratégia elképesztően sikeres tud lenni. Az információs írástudás szintje – ami nem egyenlő az eszközhasználattal – nagyon különböző egy társadalmon belül, így a „kapuőrök” is különböző képességűek, a kamutartalom pedig elképesztő módon tud terjedni. Mindemellett nagyon kényelmesek vagyunk; sokszor nem végzünk forráskritikát, így az álhírek sokszor igen nagy karriert futnak be.

- Akkor az információs írástudás elégtelen szintje az oka annak, hogy a legnagyobb blődségek is képesek „igazsággá” válni a konkrét tények ellenére is?

- Ismerjük a szólást: nem zörög a haraszt, ha nem fújj a szél. A kamuhírek felépítése sokszor megtévesztő, hiszen a keretben általánosan ismert igazságok és tények vannak jelen egyfajta kapaszkodót adva az olvasónak, nézőnek. A hamis információ pedig ebben a keretben ügyesen tálalva nem mutat logikai bukfencet. A kevésbé tájékozott „kisemberben” mindig is volt egy olyan gyanú, hogy őt be akarják csapni, félre akarják vezetni. Így azoknak, akik az ösztönös félelmekre építve nagy leleplezéseket ígérnek a „lerántjuk a leplet” valamiről jelmondata alatt, gyakorlatilag félsikerük van. A tájékozottság szintjének általános emelkedése ellenére manapság is sokszor futnak be nagy sikert olyan szolgáltatások és termékek, amelyek mögött semmilyen tartalom nincs. A gazdagság ígérete a piramisjátékokkal éppen olyan fake, mint az, hogy például fogyasztóövvel testmozgás és diéta nélkül is egykettőre le lehet dolgozni a pocakot.

- Hogyan párosul a fake news és a bizalom? E témakörben a bizalomnak mi a szerepe?

- Ha arról kérdezzük az embereket, hogy milyen információforrást tartanak megbízhatónak, rendre megjelennek a közvetlen kapcsolatok. A magyar 15-29 éves fiatalokat kérdezve például azt látjuk, hogy a család, a barátok, ismerősök jelentik a megbízhatóság alappilléreit. Tehát a bizalom kérdésköre itt jön a képbe s elgondolkodtató, hogy ha a közvetlen emberi kapcsolatok alkotják a bizalmi kört – amely végül is a közösségi oldalak kapcsolati hálóját is jelenti – akkor egyértelmű az összefüggés a fake news és a bizalom között. Azt nem hiszem, hogy az átlagemberek bármilyen rossz vagy ártó szándékkal osztanak meg kamuhíreket az ismerőseik, családtagjaik körében; az adott pillanatban valószínűleg igaznak vélnek egy-egy tartalmat és azt gondolják, hogy annak megosztásával tájékoztatnak. Ha a volt középiskolai tanárom olyan dolgokat oszt meg a közösségi oldalon, amiről süt, hogy kamu, nem gondolhatom, hogy ezt rossz szándákkal teszi. Inkább csalódást kelt, de félrevezetni nem tud. A veszély azoknál jelenik meg, akik kevésbé tájékozottak, akik elhiszik a blődségeket vagy lustaságból nem ellenőrzik és már nyomják is a „megosztás” gombot.

- Miközben az érintett nagyvállalatok harcot hirdettek a kamutartalmak ellen algoritmusokkal és digitális eszközökkel, mi lehetne még ellenszere e problémának? A tartalomfogyasztók edukációja, a kritikai gondolkodás kialakítás járható út lenne?

- Ezzel egyetértek, hiszen minden, ami a tájékozottságot és a forráskritikát javítja, egyben csökkenti a fake news szerepét is.

- Ezt hogy érted? Hol kellene kezdeni?

- Ha egy kicsit jobban odafigyeltünk volna fizika és kémia órán, akkor ma kevesebben lennénk azok, akik egyértelműen hisznek a szódabikarbóna, a citromlé vagy a fokhagyma minden betegséget gyógyító és legyőző erejében. Miközben persze ezeknek tényleg vannak jótékony tulajdonságai is, de az, hogy mindent gyógyító csodaszerek lennének, természetesen nem igaz. Talán a fokhagyma kivételével, amely mint tudjuk kiváló a vámpírok ellen is.


- A Magyar Ifjúság 2016 kutatásban többek között azt látjuk, hogy míg az ezredfordulón a magyar fiatalok huszonkilenc százaléka rendelkezett számítógéppel és kilenc százalékuk interneteléréssel, a legfrissebb mérés nyolcvanöt és nyolcvanhét százalékot mutat. Szemünk előtt nőtt fel egy digitális bennszülött generáció?

- Valóban meghatározó szereppel bír, hogy ez a generáció egy olyan korszakba születik bele, vagy legalábbis szocializációja során még gyerekként találkozik vele, ahol a különböző digitális eszközök elérhetősége teljesen természetes. Ezek az eszközök a túlnyomó többség otthonában ott vannak s „együtt élnek” velük. Ha megnézzük az okostelefon-tulajdonlás alakulását, jelentős bővülést találunk: négy év alatt megsokszorozódott a tulajdonosok száma, hiszen míg 2012-ben a 15-29 évesek harmincegy, addig 2016-ban már nyolcvanöt százalékuknak volt okostelefonja. De nem csak erről a növekedésről van szó: jelen van egyfajta érzelmi kötődés az eszközökhöz. A kutatás során feltettük azt a divatos kérdést is, hogy vajon mennyi időt bírnak ki okostelefon vagy a közösségi oldalra való belépés nélkül. 


- Meg sem merem kérdezni, hogy mi volt a válasz.

- A megkérdezett fiatalok fele legfeljebb egy napot bírna ki telefon van közösségi média nélkül, s ez is az eszközök fontosságára utal, amelyekre – nagyon úgy tűnik – rá vagyunk utalva. De nem csak a kommunikáció miatt, gyakorlatilag az egész életünket ott szervezzük, emlékeinket ott tároljuk, közösségi életünk jó részét ott éljük.

- A minap egy informatikus mérnökkel beszélgettem s szóba került a téma kommunikációs vetülete. Szerinte azzal semmi gond, hogy a kommunikáció átkerül a digitális platformokra, mert a változás csak itt figyelhető meg. Én viszont felvetettem, hogy vannak olyan készségek – akár a személyközi kommunikáció eszközei, az empátia, a szolidaritás – amelyek például a csetelés folyamán nem használatosak, tompuknak, ellustulnak. Arról nem is beszélve, hogy milyen fontos a másik fél valóságos érzékelése és a metakommunikció. Tehát, ha a létezés számos aspektusa átkerül az online térbe, ha egyáltalán, de miképpen hat az emberi mivoltra? A két vélemény között hol az igazság? Vagy ez a világ rendje s erre kell mennünk?

- Abban biztos vagyok, ha nem szeretnénk ezt a kommunikációs formát, akkor nem csinálnánk. De az is igaz, hogy ennek a kommunikáción túlmenően van hatása a személyes viszonyokra is. S tényleg többről van szó annál, minthogy egy másik platformon kommunikálunk, hiszen megvannak a szabályszerűségei is, amelyek eltérnek a face to face kommunikációtól; a rendszer, a nyelvezet, a stílus, vagy hogy milyen gyorsan kell válaszolni. S ez a szabályszerűség – de legalábbis egy része – visszahat az „élő” kommunikációra is. Elkezdünk egy személyes beszélgetést, majd az egyszer csak csetelésbe fordul át. Extrém esetben az is megtörténhet, hogy egy irodában nem élőszóban, hanem valamilyen csevegő programon „beszélgetnek” a kollégák.

- Ez nem is olyan extrém, Mark Zuckerberg és a haverjai is így kommunikáltak már a Facebook születésének idején is, tilos volt megszólalni a szobában, de napjaink munkahelyein is kezd megszokottá válni.

- Ez tényleg így volt. Egyénként neves kutatók azt mondták, hogy a mobiltechnológia és az internet letővé teszi számunkra, hogy mindig máshol legyünk. Míg egy face to face helyzetből nem, addig egy online kommunikációból bármikor „ki lehet menekülni”, vagy éppen tetszőleges számú partnerrel csevegni. De még visszatérve az előző kérdéshez: egyszerűen és egyértelműen nem lehet megmondani, hogy ez a nagy átalakulás mit jelent az emberiség számára, ahogy az sem egyételmű, hogy az élet egyre nagyobb területeinek kötődése a digitális eszközökhöz jó-e vagy sem.

- A tartalomfogyasztás átalakulása – tehát, hogy minden folyamat az online felé mutat – milyen jövőt fest a hagyományos média, a televízió és a rádió számára? Eltűnnek csendesen, vagy beállhat valamilyen egyensúly? E hármas felosztásban hogyan néz ki a fiatalok tartalomfogyasztási szokása?

- Az egyértelmű, hogy a fiatalok online tartalom iránti fogékonysága egyben azt is jeleni, hogy a hagyományos elektromos média és a nyomtatott sajtó körükben kevésbé kap helyet, kevésbé népszerű. Eltűnnek-e? Nem hiszem, hogy így lenne sem rövid, sem középtávon, sokkal inkább azt gondolom, hogy találnak új szerepet és funkciókat, amelyek mentén megtalálják a helyüket a jövőben is. A fiatalok számára az internet a legfontosabb, de még a televízió is hangsúlyos, míg az idősebbek számára utóbbi továbbra is vezető információforrás. A rádió és a nyomtatott sajtó viszont nem áll ilyen jól, legalábbis a fiatalok körében, akik inkább az online tartalmat fogyasztják.


Bemutatkozás - Székely Levente Ph.D

- 1979-ben született, Kolozsváron.

- Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, valamint a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte.

- A Kutatópont kutatási igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet tudományos munkatársa.

- 2012-től a nagymintás ifjúságkutatás (Magyar Ifjúság 2012; Magyar Ifjúság Kutatás 2016) kutatásvezetője.

- Mintegy félszáz tudományos publikáció (folyóiratcikkek, könyvfejezetek, jelentések) és kb. ugyanennyi, főként online cikk önálló, vagy társszerzője.

- Kutatási területei: médiafogyasztás, új média, ifjúságügy, oktatásügy, információs társadalom, pénzügyi kultúra, stb.

- Legutóbbi szerkesztett munkái a Negyedszázad és a Fókuszpontok című tanulmánykötetek (2016).

Székely Levente

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!