Ekkora zajban a hitelesség kulcskérdés – interjú Simon Izabellával

Ekkora zajban a hitelesség kulcskérdés – interjú Simon Izabellával
A legnagyobb kihívást a minőségi tartalom előállítása és a hitelesség megőrzése jelenti – többek között erről is beszélt Simon Izabella a Digital Hungarynak adott interjújában. Az EgészségKalauz.hu főszerkesztője szerint jelentős növekedési potenciállal bír a weboldal, amit erős közösségi média jelenléttel is megtámogatnak majd.

 

- Az egeszsegkalauz.hu áprilistól a Ringier Axel Springer Magyarország (RAS) portfólióját erősíti. Milyen megfontolások állnak az ügylet mögött? Elég nagy a portfólió így is, nem?
- Az ügyletről a kiadó vezetése tud érdemben nyilatkozni. A saját meglátásaim alapján azt gondolom, hogy ma egy olyan eléréssel és olvasottsággal rendelkező kiadói portfólióból, amivel a RAS büszkélkedhet, nem hiányozhat az egészségügyi tematika. Ilyen tartalom eddig is megjelent a portfólió print és online termékeiben, hiszen az egészség minden olvasót érint és érdekel. Azzal, hogy megvásárolt egy kifejezetten az egészségügyi és életmód tartalomnak dedikált oldalt, ezt az olvasói igényt még szakmaibban, még hitelesebben tudja kielégíteni. Azt sem nehéz belátni, hogy az egészség és az életmód témák iránti töretlen olvasói érdeklődést eredményesebben tudja kiszolgálni egy olyan szájttal, amely korrekt, ellenőrzött tartalmaival és szolgáltatásaival már kivívta a szakma és az olvasók elismerését is – ezért eshetett a választás az EgészségKalauz.hu oldalra.

- Felsorolni sem lehet a különböző tematikájú weboldalakat, amelyek minden bizonnyal kapva kapnának az alkalmon, ha egy nagy médiavállalat „kinézné őket magának”. Az EgésszégKalauznak - mint márkának - melyek azok az értékei, amelyek fontossá tették a RAS számára? Mitől izgalmas ez a sztori?
- A kiadó számára a hiteles, mégis fogyasztható tartalom és a továbbfejleszthetőség vélhetően egyaránt fontos szempont volt, amikor az egeszsegkalauz.hu mellett döntött. Ezt az oldalt 2002-ben alapította az egészségügyi kommunikációs szakmában is jelentős, a Pharmindex termékeit és szolgáltatásait is jegyző Vidal-csoport, amelynek csak egyik tevékenysége a gyógyszeradatbázis karban tartása. Velük a továbbiakban is fennmarad a szoros szakmai kapcsolat.

- Kiknek szól az oldal? Laikusoknak, szakembereknek, orvosoknak?
- Mondhatnám: mindenkinek, aki egészség témában érdeklődik, a megelőzéstől a különböző terápiákig. Ezen a téren nincs új a nap alatt, hiszen az életmóddal és egészségügyi témával foglalkozó oldalak elsősorban a laikus, női célcsoportot igyekeznek megszólítani – mi is –, nem véletlenül, hiszen a 25-65+-os nők a család egészségének őrei. Az az egészségügyi edukáció, amit a cikkeinkkel végzünk, elsősorban náluk konvertálódik. Ugyanakkor vannak olyan visszajelzések is, amelyek alátámasztják, hogy az oldalt szakmabeliek is olvassák, nemcsak a Gyógyszerkereső, vagy az Orvosi rövidítések rovatot, hanem az Orvos válaszolt és a friss cikkeket is. A Facebookon betegegyesületek, gyógyszertárak, háziorvosok is megosztják a posztjainkat, úgy vélem, ez is azt jelenti, hogy az oldalunk szakmai szemmel is helytálló.

- A „Kalauz” a különböző témák ügyében rendkívüli részletességgel fordul az olvasók felé: orvosi szótár, betegség- és tünetkereső modul érhető el, a tanácsadó rovatuk közel hatezer válasszal bír. Adódik a kérdés, hogy mik lehetnek a további célok, merre tart a portál?
- Az olvasók egészségügyi témában is először az interneten keresnek, elsősorban betegségekre, gyógyszerekre, bevált tippekre - ezt a forgalmi forrásokból is látjuk. Szerencsére a Google-be beágyazott „organikus lábunk” az erős kulcsszavakra és a long tailre kínált tartalmak esetében is erős, persze az izmosítás ezen a téren is elengedhetetlen. A tartalom és a szolgáltatások bővítése, az oldal fejlesztése, letisztítása, a felhasználói élmény fokozása bőven ad feladatokat az elkövetkező hónapokra.

- Havonta átlagosan 220-250 ezer látogatót érnek el, talán nem eretnek feltételezés, hogy ezt mindenképpen növelni akarják. Ha így van, ennek merre indulnak, milyen eszközeik vannak erre?
- Az oldal átvétele óta alig egy hónap telt el, de máris látszik, hogy mennyi potenciál van benne: gyakorlatilag minden adatot megdupláztunk és ez még csak a kezdet! Mindenképpen támaszkodunk az online marketing eszköztárára, valamint a kiadóban rejlő óriási húzóerőt és szakmai tudást is igyekszünk minél eredményesebben kihasználni.

- Ön elég jól ismeri a konkurenciát és a médiapiacot, így adódik a kérdés, hogy főszerkesztőként mit tekint a legnagyobb kihívásnak? Hol kell jobbnak lenniük a konkurenciánál?
- A legnagyobb kihívásnak az online tartalomgyártásnak való megfelelést tartom, a „minél többet, minél gyorsabban” elvárást nagyon nehéz minőségi tartalommal teljesíteni. A másik pedig – különösen az egészség és életmód – témában a hitelesség megőrzése. Amikor naponta olvashatjuk, hogy épp mi gyógyítja a rákot, ráadásul nem is a trash, lájkvadász oldalakra gondolok, amelyek egyébként óriási károkat tudnak okozni, hanem azokra az elismert, nemzetközi orvosi szájtokra, amelyek ontják magukból a tudományos-kutatói híreket, akkor szerkesztő legyen a talpán, aki átlátja, melyik hír igazán fontos, közlésre érdemes. Például az a hír, hogy 12 patkányon sikerült megállítani az emlőrák terjedését megéri-e a publikációt? Azt látom, hogy ennek a trendnek folyományaként sok más site elvesztette a kapcsolatát az olvasókkal és a külvilággal. Mázsaszám jelentetik meg a hangzatos című cikkeket, de épp azok maradnak ki az oldalról, akikhez elvileg szólnak. Mi továbbra is megteszünk mindent azért, hogy hazai orvosok, gyógyszerészek, betegegyesületek, kutatóközpontok, sőt a betegek is formálják a tartalmat.

- Szinte minden platformon jelen vannak: az internet mellett tévéműsorral jelentkeznek és terveik szerint az Egészség Kalauz printben is megjelenik. Utóbbira mi szükség van annak fényében, hogy a hozzáértők szerint az online a jövő? Más, új célcsoport, újabb hirdetési lehetőségek?
- A RAS print kiadványaiban már most is megjelenik az EgészségKalauz rovat és/vagy melléklet, és erre a jövőben még nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni, egyrészt a brandépítés, másrészt a még mindig jelentős, nyomtatott sajtót fogyasztó olvasóközönség elérésére. Természetesen a hirdetési lehetőségek kihasználása is szempont, így a piacon szinte egyedülálló módon 360 fokban ki tudjuk szolgálni partnereinket: print, online, TV és közösségi csatornákon.

- Egyébként hogyan állnak a közösségi médiával? Melyik felületeket használják s hogyan? Ez azért érdekes, mert itt lehet a legjobban elérni a fiatalokat, egészségügyi szempontból nézve ők pedig nagyon fontosak, hiszen jobb a betegségeket megelőzni, mint kialakulásuk után kezelni.
- A közösségi médiával is jól állunk, itt is elindult egy növekedés, elsősorban a Facebook rajongóink számát és aktivitását illetően. Mivel a mozgókép online és social felületeken is tarol, ezért a videós tartalmak előállítására sokkal nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni, legyen az live stream videórendelő, videóinterjú vagy animált infografika. A Z-generációt gyakran kárhoztatják amiatt, hogy ki se dugja a fejét az okostelefonjából és csak videózik, meg mémeket néz, ugyanakkor az ő érveik is megfontolandók: miért töltenének hosszú perceket olvasással, ha egy másfél perces videóban ugyanazt az információt megkaphatják? Ezt az igényt kiszolgálva a tartalomszolgáltatás is nagyot fog változni illetve változik már most is. A mai tizenévesek eléréséhez más csatornákon és máshogyan kell kommunikálnunk, de ez inkább izgalmas, mint nyomasztó kihívás, s mivel az idő a mi javunkra dolgozik – minél idősebb valaki, annál többet foglalkozik az egészségével –, ezért az ő edukálásuk, hiteles és szakmai, fogyasztható információkkal való ellátásuk továbbra is a mi feladatunk lesz.


Simon Izabella - EgészségKalauz.hu


Simon Izabella

Simon Izabella egész gyerekkorában orvosnak és újságírónak készült, a pályaválasztásnál végül az írott szó és a bölcseletek diadalmaskodtak: a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-politológia szakon diplomát. Az újságírás gyerekkora óta foglalkoztatja. Első médiatermékét 1996-ban két osztálytársával együtt adta ki - tintasugaras nyomtatással, 30 példányban. A Tini-infót az egyetemi hetilap, majd az Élelmiszer Szaklap követte. Ahogy a print újságírás kibővült az online felületekkel, úgy tanult bele az online újságírásba, később az online marketingbe. Egészségügyi érdeklődését a médiával a HáziPatika.com újságíró-szerkesztőjeként sikerült összekötnie. A gyógynövények felé egyik szerelme fordította: a szerelem eltűnt, a gyógynövények imádata megmaradt. Olyannyira, hogy idén készül letenni a hivatalos fitoterapeuta vizsgát. Elvei szerint nincs alternatív és tudományos gyógyászat, csak olyan, amelyik hatásos és olyan, ami nem.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Life- és karriercoach, coaching szemléletű tanácsadó, freelancer újságíró/szerkesztő. Coachként – ahogy fogalmaz – „amikor alacsony fordulatszámra esik, vagy akár le is áll az a bizonyos belső motor …