A jövő az álmodozóké – interjú Mérő Lászlóval

A jövő az álmodozóké – interjú Mérő Lászlóval
Amikor becsöngettem Mérő László irodájába, épp egy sakkparti végére toppantam be... Elmosolyodtam, mert kapóra jött, hiszen az idei Media Hungary címe: „Tudsz már sakkozni?”.

 

Mérő Lászlóval az idei Internet Hungary konferencián is találkozhatnak. Ezt az interjút Mérő Lászlóval a Media Hungary konferencia előtt készítettük.

– Én,ugyan a lépéseket, szabályokat ismerem, de nem állítanám, hogy tudok sakkozni...
– Én se tudok. Polgár Judit az, aki tud.

– Mihez méred a valódi tudást? Nyilván kevés a szabályok puszta ismerete...
– Gyakorolni, csinálni kell, és tehetség is szükséges hozzá.

– És kreativitás? Azért vetem fel témaként, mert az elmúlt évek konferenciáin egyre gyakrabban szóba került a fontossága.
– A „kreativitás” furcsa fogalom, mert nagyon sok mindent értenek alatta. Meggyőződésem, hogy nem egyféle létezik. Általában azt szokták mondani, hogy a kreativitás azt jelenti, hogy valami újat kitalálni. Olyat, ami még nem volt. Ez a legkönnyebb... Elkezdek neked ilyeneket mondani, hogy „te mostantól hajó, fűzfa, alma, nocsak, hát te mégis mindig, király, sült hal, pálcika” – vagyis véletlenszerűen mondok szavakat, ahogy fölcsapom a szótárat, vagy éppen eszembe jut. Sohasem hallottál még ilyet, két percnél tovább nem is bírnád...

– Miközben az alapdefiníció szerint kreatív megoldás.
– Abszolút az, hiszen eddig még nem volt ilyen. Csakhogy ez a szólánc így – értelmetlen. A kreativitáshoz hozzátartozik és ugyanannyira fontos az is, hogy értelme legyen. Épp ezért bármit mérünk, ami kicsit is kreativitásszerű, az összefügg az intelligenciával. Hiszen az intelligencia nagyjából azt jelenti, hogy meg tudjuk ítélni, van-e értelme valaminek vagy nincsen. Ez utóbbi mérésénél van egy általánosan elfogadott eszköz, de kreativitás-teszt sokféle van. Mindegyik másokat mutat kreatívnak, pontosan azért, mert rengeteg mindent jelenthet. Aki kreatív a sakkban, az lehet, hogy nem kreatív a zenében, a matekban, vagy az újságírásban, a hétköznapi életben, az udvarlásban, más rábeszélésében, és folytathatnám... Bármelyik fajta kreativitás mérhető, de akkor olyan speciális adathoz jutunk, ami nem általánosítható semmire. Tehát, aki kreatív valamiben nem feltétlenül az másban.

– Beszéljünk a mérés lehetőségeiről. Adatokat szerezni érzelmekről, algoritmizálni az ember emocionális működését szintén egyre többeket foglalkoztat. Reklámelérésnél, munkaerő keresésénél.
– Ha munkaadóként egy posztra fel akarok venni valakit, akkor körülbelül tudom, hogy mit várok el tőle. Ha ezt eléggé pontosan meg tudom határozni, akkor a legegyszerűbb, ha megmondom, hogy egy létező és már bevált mérőeszközön körülbelül milyen értékeket érjen el. Mondok egy furcsának tűnőt. Legyen a kreativitás skálán nagyon magas, de a konformizmus skálán szintén. Ezek látszólag ellentmondanak egymásnak, de valójában nem, mert lehet az ember egyszerre konformista és kreatív. Nem kell mindenben újat csinálni és kreatívnak lenni. Tehát az, hogy az ember bizonyos dolgokban újat csinál, annak nem az az ellentéte, hogy semmiben sem kreatív. Ha pedig a hirdetésekről beszélünk, és az azokhoz kapcsolódó mérésekről, azért az érzelmekkel nagyon mellé lehet nyúlni. Van néhány nagyon híres reklám, amit mindenki imádott, mert vidám, pozitív emóciókat keltett, csak éppen amit hirdetett, annak az eladásai csökkentek. Még a neuromarketing sem közvetlenül azt méri, ahol az érzelmek szaladgálnak, hanem összefoglalja. Az érzelmekkel ma divatos foglalkozni – ezt kutatják, mert adnak rá pénzt...

– Szerinted eljuthatunk oda, hogy az érzelmek pontosan értelmezhetők és mérhetők lehetnek?
– Sok okból nem. Az evolúció szerencsére vagy pechünkre tökéletesen összekuszálta az egészen különböző eredetű reakcióinkat, és mindegyiket érzelemnek éljük meg. Nem tudhatjuk előre, hogy egy érzelmet épp mi hozott létre. Sokféle forrásból, eltérő ingerek révén ugyanaz az emóció jöhet létre, vagy legalábbis ugyanaz az impulzus szalad ugyanazon a csatornán - és ezért ugyanannak az érzelemnek érezzük. Aztán rájövünk, hogy egészen más oka volt.

– Vagyis különböző ingerek okozhatnak egyféle érzelmi reakciót?
– Igen. Mert az evolúció akkora kontárságot csinált, hogy egészen eltérő dolgokat ugyanarra a csatornára terelt, ugyanúgy kódolva. A szomorúság hátterében állhat az, hogy ócska az időjárás, vagy zsákutcába jutottunk egy probléma megoldását keresve, esetleg épp eszünkbe jut a hűtlen barátnőnk... Bármi lehet az ok, fiziológiailag mégis egy az egyben ugyanaz a jelenség. Hogyan tudnánk megkülönböztetni? Adatként megragadható, hogy egy neurális pályán egy markerimpulzus szalad, ami általában szomorúságot okoz. De, hogy ennek az érzésnek a hátterében épp mi áll a rengeteg lehetőség közül, az nincs ráírva, nincs csatolva. Egy mérnök biztos több különböző csatornát csinált volna, de az evolúció nem így működik, hanem gányol. Persze arról lehet statisztikát lehet készíteni, hogy az emberek hány százalékánál mi mit okoz, mit vált ki.

– Ezek szerint nem állíthatjuk száz százalékosan, hogy A ingerre B érzelem a válasz. Legalábbis még...
– Ilyen biztosan nincs. Azt megmondhatom, hogy A-ból milyen valószínűséggel következik B, és azt meghatározhatom százalékosan. Egyre több eszközünk lesz arra például, hogy megvizsgáljuk, ki milyen – annak alapján, hogy hogyan viselkedik a neten. Például, ha nekem zongorajátékkal akarnak eladni valamit, akkor az én internetes tevékenységemből egyértelműen meg lehet állapítani, hogy nyolcvan százalékban Valentina Lisitsa az, akit hallgatok.

– Tehát nem lövök félre, ha az ő zongorajátékához kapcsolok egy üzenetet, ha téged akarlak elérni, megszólítani.
– Igen, nagy az esély rá. De mi van akkor, ha épp meguntam Valentina Lisitsát? Nem valószínű, hogy ez meg fog történni, mert zseniális a csaj, Richter óta a legnagyobb számomra – de ha mégis így alakul, akkor viszont nagyon mellélősz... Tehát ebben sem lehet száz százalékra menni.

– De a tendencia mégis csak a személyre szabott elérés – legalábbis úgy tűnik. Alig több, mint egy évtizeddel ezelőtt mindenki a tévét nézte, a rádiót hallgatta, ma a közönség „szökésben van” – sokféle tartalomból és felületből válogat.
– A Coca-Cola például még mindig azt mondja, hogy a legjobbak a nagy populáris tévék, hisz ő mindenkit el akar érni, a kólát nagyjából ugyanazért isszák az emberek. A Csajok című sorozatra ez már nem igaz. Tudható, hogy az emberek hetven százaléka tökéletesen immunis rá, de van harminc százalék, aki nagyon rá tud kapni. Az egyharmad mindig nagyon sok, tehát ez esetben sem fogsz egyéneket keresgélni, de már olyan helyeken érdemes hirdetni, amit az a harminc százalék néz. Ha viszont egy speciális hobbi kellékét akarod eladni, ahol a fogyasztók csak ezrelékben mérhetők, ott már meggondolandó a személyre szabott elérés.

– Ma már őket is meg lehet találni.
– Persze, mert van rá eszköz. Az internetes szokásokat is lehet figyelni, no meg ott van a Facebook, és a különböző csoportok. Amikor mindenkinek célozzuk az üzenetet, akkor olyan nagyot nem lehet tévedni. Amikor neked szól kifejezetten, akkor viszont igen. Azt szokták mondani jó macsósan, hogy „nem kaphatsz meg minden nőt, de legalább törekedni kell rá!”. Ami nem igaz, mert nem kell törekedni rá. Legalábbis szerintem. És ez a reklámra is érvényes. Nem kaphatsz meg mindenkit. És ha törekszel rá, lehet, hogy rosszabbul fogsz járni... Persze hallunk siker-sztorikat, de sosincs alaposan kontrollálva, hogy mi lett volna ha hagyományosabb eszközzel próbálkoznak. Lehet, hogy az se lett volna rosszabb.

– Hiszel abban, hogy létezik egy körforgás - akár történelmi időtávlatot tekintve – hogy van amikor a racionalitás aztán pedig az érzelmek kerülnek előtérbe?
– Ilyen mindig van. Az inga folyamatosan leng, és amikor kicsit túllendül valamilyen irányba, akkor visszalengetjük. Időről-időre előkerül valami, ami éppen – akár azért, mert valamit felfedeztek benne, vele vagy általa, vagy mert rokonszenves és szexi – túlontúl népszerű lesz. Akár érdemtelenül is. Népszerűbb, mint amennyire megérdemli. Aztán persze kiábrándulás következik, ami elkerülhetetlen. Az érzelmekre fókuszálás is ilyen. Talán azért került előtérbe, mert volt egy-két olyan sikeres reklám, marketing, ami tényleg erről szólt, vagy azt hittük, hogy ez van mögötte. Egy tehetséges ember mindig csinál csomó olyasmit, amiről maga sem tudja, hogy miért csinálja, és utána a kevésbé tehetségesek megpróbálják megérteni, követni, de egészen más fogalmakkal, mint amiért valójában ő csinálta. Tehát, ha most azzal a fogalommal sikerült megérteni akárkinek a nagy dobását, hogy jól játszott az érzelmekkel, akkor az érzelmek jönnek divatba. Aztán vagy így marad, vagy nem... De lehet e mögött még egy ok. A nők előtérbe kerülése. Mindig világos volt, hogy a nők érzelmesebbek, fogékonyabbak az érzelmi érvekre, az kényeztetésre, mint a pasik.

– És inkább érzelmileg szeretnek kapcsolódni.
– Igen, jobban szeretnek érzelmileg kapcsolódni, vagy legalábbis erősebben. Kétségtelen tény, hogy egyre több női vezető van – még akkor is, ha még mindig kevés – de egyre több nő van fontos pozícióban és reflektorfényben.

– ...velük együtt pedig az érzelmek is?
– Pontosan. Lehet, hogy ezzel is összefügg. Nem tudom, meg kéne kutatni. Magyarországra általában a nyugat-európai és amerikai trendek jönnek be. Összeszámolhatjuk hány női miniszterelnök van a világban, ugye, Amerikában is majdnem lett egy női elnök... Ha ezt nézzük, akkor előbb-utóbb Magyarországra is megérkezik ez a tendencia. És lehet, hogy az érzelmek előtérbe kerülése ennek az előjele. Egyelőre könnyebb ezt kutatni a tudósoknak, minthogy felbukkanjon egy olyan nő, akit meg lehet választani miniszterelnöknek. Én nagyon szeretnék egy magyar Angela Merkelt, de hát, egyelőre nem látok ilyet...

– Ha már a tendenciákról, változásokról beszélünk – az előadásod címe: „A jövő az álmodozóké”. Mit jelent ez valójában?
– Sokféle változást tapasztalunk. A mesterséges intelligencia fejlődése nagyon át fogja rendezni a munkaerőpiacot. Rengeteg foglalkozás feleslegessé fog válni. Ezt sokan ijesztőnek találják – pedig nem az, csak ránk, emberekre jellemző, hogy szeretünk borzongani. Pedig eféle átalakulás volt már a történelemben. Most néztem meg az adatokat, miszerint 1870-ben az Egyesült Államok lakosságának majdnem fele szó szerint a földből élt, tehát mezőgazdasági munkát végzett. 1933-ra már csak negyede, most meg alig két százaléka. És ebben már az erdő- és halgazdálkodás is benne van. A lakosság feléről van szó, száz év alatt. Aztán találtak maguknak más munkát.

– Biztos vagy abban, hogy most is így alakul csak még nem látjuk pontosan, és ettől is elbizonytalanodunk?
– Egy részét már látjuk, mert maga a mesterséges intelligencia is sok újfajta munkát ad. Például programozni kell. Ha más szempontból nézzük, most az emberiség fele – 3,5 milliárd fő – mindent, ami az élethez kell, képes megtermelni tízmilliárd számára is. Az ételt, a lakást, sőt, idesorolom a gyógyítást, a tervezést és a tanítást is. Az egyik fele előállítja, ami nélkül nem lehet élni, de ez nem jelenti azt, hogy a másik fele majd szomorúan támasztja a romkocsmák pultjait. Nem. Ők valami olyasmit fognak termelni, ami nélkül lehet élni, de vele jobb. Játékot, színházat, táncot, misét, riportot – bármit. Ezért van bajom azzal, hogy ne álmodozókat képezzünk, hanem szakembereket. Nagyon is szükség lesz álmodozókra! Ehhez kell a kreativitás is, persze, de kellenek olyanok, akik nem kreatívak, hanem követni tudják azt, aki újat talál ki, és képesek megalkotni. Például Steve Jobs kreativitása kellett az iPhone-hoz, de szükség volt olyan műszaki szakikra, akik hajlandóak voltak azt a hülye ötletet megvalósítani, hogy az ujjunkkal irányítsuk a képernyőt. Micsoda baromság, gondolj bele! Az ujjunk hol túl száraz, hol túl zsíros, eleve nem olyan hegyes – nézd meg, az enyém például egyáltalán nem az – de mégis pillanatokon belül elterjedt ez a megoldás a világban. Mert voltak, akik ezt az álmot magukévá tudták tenni. Nem ők találták ki, de ők valósították meg. Tehát olyan embereket kell képeznünk, akik egy-egy álomra fogékonyak...

BEMUTATKOZÁS – Mérő László

Eredeti szakmám matematikus. Az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora vagyok. A Darwin’s Marketing Evolution cég társalapítójaként 2003 óta foglalkozom a memetikai marketingkutatás módszertanának fejlesztésével. A szélesebb intellektuális közönség számára írt könyveim (Észjárások, Mindenki másképp egyforma, A pénz evolúciója, Az érzelmek logikája, A csodák logikája) eddig összesen 8 nyelven jelentek meg.

Mérő László

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!