Media Hungary 1. oldal

Bankfiók a mobilodon - a Monzo Story

Bankfiók a mobilodon - a Monzo Story

2015 februárjában Tom Blomfield, a GoCardless korábbi alapítója azzal az eltökélt szándékkal alapította meg a Monzo-t, hogy a világ legjobb folyószámláját hozzák létre. Idén áprilisban a nagy bankokkal megegyező működési engedélyt kaptak a brit felügyeleti szervektől, októberben pedig megnyitották az első 18 ezer bankszámlát Nagy-Britanniában. Mindezt egyetlen fiók nélkül.
Bear Grylls, a pr és a túlélő üzemmód

Bear Grylls, a pr és a túlélő üzemmód

Ha a vállalat kommunikációját egy tortához hasonlítjuk, akkor a pr lenne a tojás, nélküle nem áll össze és nem marad egyben az egész – véli Lakatos Zsófia, az Emerald PR vezetője, a Magyar Public Relations Szövetség elnöke.
A jövő az álmodozóké – interjú Mérő Lászlóval

A jövő az álmodozóké – interjú Mérő Lászlóval

Amikor becsöngettem Mérő László irodájába, épp egy sakkparti végére toppantam be... Elmosolyodtam, mert kapóra jött, hiszen az idei Media Hungary címe: „Tudsz már sakkozni?”.
A tévé még nem halott, de haldoklik – interjú Juhász Péter Tiborral

A tévé még nem halott, de haldoklik – interjú Juhász Péter Tiborral

Romlott az elmúlt években a tévé hatékonysága: változásokra lenne szükség a reklámidő értékesítésben ahhoz, hogy továbbra is értékes felület maradjon a hirdetőknek. Juhász Péter Tibor, a Magyar Telekom marketingkommunikációs vezetője szerint ma már a digitális reklámokkal is meg lehet közelíteni a tévés hirdetések ismertségét.
Még van jó 10-15 éve a tévés piacnak – interjú Rajki Annamáriával

Még van jó 10-15 éve a tévés piacnak – interjú Rajki Annamáriával

Nem a digitális média, hanem a demográfiai átalakulást jelenti a legnagyobb kihívást. Az egyre inkább atomizálódó piacon, az egyre kisebb létszámú fiatalabb korcsoportok elérése egyre nehezebbé válik – véli Rajki Annamária, a Telekom média és tartalommenedzsment igazgatója.
Városfejlesztés plakátokkal

Városfejlesztés plakátokkal

Teljesen átalakulhat a következő években a köztéri hirdetések piaca. Az óriásplakátok szép lassan eltűnnek, a digitális eszközök pedig hamarosan Magyarországra is megérkezhetnek – mondja Szelei Szilárd, a JCDecaux társ-vezérigazgatója.
Mire kell figyelni a kríziskommunikációban? – interjú Gáspár Bencével

Mire kell figyelni a kríziskommunikációban? – interjú Gáspár Bencével

Folyamatosan aktualizálni kell a vállalatok kríziskommunikációs terveit - véli Gáspár Bence, az OTP Bank kommunikációs vezetője. A közösségi média térnyerésével pedig egyre nagyobb szerepet kap a minél gyorsabb reagálás az internetes csatornákon.
Ég veletek, tolakodó mosópor-reklámok! – interjú Kerti Attilával

Ég veletek, tolakodó mosópor-reklámok! – interjú Kerti Attilával

A világ a reklámelkerülés felé tart, ez pedig komoly kihívást jelent a kreatív iparban dolgozók számára – véli a Maximize Médiaügynökség ügyvezetője, akivel az online világban rejlő megjelenési lehetőségekről, és az iparágat sújtó akut munkaerőhiányról is beszélgettünk.
Az online videós sztároké a jövő - interjú Guld Ádámmal

Az online videós sztároké a jövő - interjú Guld Ádámmal

Továbbra is folytatódni fog az online videók előretörése, mert a fiatalabb generációknál már egyértelműen ez az első számú szórakozási platform. A hagyományos médiacégeknek mindenképp szükséges alkalmazkodniuk, és kreatív módszerekkel nyitniuk kell az új média felé.
Ekkora zajban a hitelesség kulcskérdés – interjú Simon Izabellával

Ekkora zajban a hitelesség kulcskérdés – interjú Simon Izabellával

A legnagyobb kihívást a minőségi tartalom előállítása és a hitelesség megőrzése jelenti – többek között erről is beszélt Simon Izabella a Digital Hungarynak adott interjújában. Az EgészségKalauz.hu főszerkesztője szerint jelentős növekedési potenciállal bír a weboldal, amit erős közösségi média jelenléttel is megtámogatnak majd.
1/14

Videó interjúk

További videók a YouTube csatornánkon
1/22
1/29
1/29