Risztov Éva az egész világgal versenyzik

Risztov Éva az egész világgal versenyzik
Risztov Éva visszavonulása után teljes gőzzel vetette bele magát a civil- és a szakmai életbe. Az olimpiai aranyérmes bajnok nem szakadt el teljesen a sporttól, a TMC Mangementnél a sportdivízióért felel. Nem tud nem önmaga lenni: folyamatosan versenyzik, ám most már a medencén kívül keresi a kihívásokat.

 

Risztov Évával az Internet Hungary 2017 konferencián találkozhatnak!

Fórumbeszélgetésen vesz részt 2017. szeptember 26-án 14:20–15:00 óra közt az Érzelemtech. szekcióban.
A kerekasztal címe: NőComment- Érzelmeink tengerében.

 

 

- Szoktál még úszni?
- Nem.

- Egyáltalán nem?
- Ahogy mondod. Nem úsztam azóta, hogy februárban bejelentettem a visszavonlulásom. Furcsa dolog ez, hiszen sokan azt gondolják, hogy minden nap beugrani a vízbe nekünk “szeretet” kérdése. De ha egy kicsit belegondolsz: naponta leúszni 16-22 kilométereket azért nem annyira jó dolog. S az az érzés, hogy emiatt lemenjek az uszodába, már nincs meg.

- Így érthető a vízből való teljes kivonulás. Viszont nagyon komoly váltást vittél véghez, már nem versenysportolóként, hanem “egyszerű” dolgozó emberként élsz. Készültél erre? Egyáltalán hogyan lehet erre felkészülni?
- Arra, hogy egy sportoló egyszer majd befejezni az addigi életformáját, évekkel korábban fel kell készülni. Szerencsés helyzetben voltam, jól időzített váltások sora jött. Ahogy kiléptem a medencéből, szinte azonnal lett egy állásom, ahol a ranglétra legalján kezdtem meg a munkát. Végignéztük és kitaláltuk, hogy melyik szegmensben tudnám a helyem megtalálni, úgymond “mi állna jól” nekem. Gyakornoki pozícióból indultam, most személyi asszisztensként dolgozom, illetve a TMC sportdiviziójának  - képletesen - én vagyok a vezetője. Képletesen, hiszen a menedzsment vezetője Kende-Hofherr Krisztina, így a döntéseket nem én hozom, ugyanakkor már tehetek javaslatokat. A sportban minden nap a határait feszegeti az ember, s ennek “mintájára” a hétköznapjaimban, a civil életemben is ezt teszem. Ha valaki így cselekszik, gyorsabban tanul és gyorsabban fejlődik. Tehát összességében azt mondom, hogy a váltás jól összehangolt lépések sorozata volt.

- Volt segítséged - esetleg egy coach formájában - önmagad újra kitalálásához?
- Ilyenfajta segítségre nem volt szükségem. A TMC - ahol már két és fél éve ügyfél is vagyok - azzal foglalkozik, hogy az ügyfeleinek életpályamodelleket adjon. Az ügyfelek lehetnek a legjobb riporterek vagy éppen műsorvezetők. A cégnek én voltam az első sportoló ügyfele, azt is mondhatnám, hogy rajtam “tesztelték” a sportközeggel összefüggő döntéseket és azok következményeit. Már a kezdetekkor tisztában voltunk azzal, hogy tudatos építkezésre lesz szükség, hiszen egy műsorvezetőnek számos lehetősége van, ám ha egy élsportoló “kiszáll”, akkor a lehetséges életutak száma is csökken. Én ugyan nagyon gyorsan leúszok tíz kilométert, ám ezt itt - az Arany János utcában, ahol ülünk és a civil életben - nem tudom hasznosítani.

- Alázatos embernek tartod magad? Számos rekorddal és éremmel, díjakkal, olimpiai arany éremmel gyakornokként kezdted az új életed. Miközben sokan elégedetlenkednének, számodra ez nem derogált, vagy ez egy szükséges lépés volt az új életedhez?
- Ez valóban egy új élet kezdte volt. Kicsit olyan volt a helyzet, mint amikor a kisgyerek kilép a nagyvilágba: bár én tudok írni és olvasni, számos készséggel rendelkezem, de mégis, mintha 31 évesen újjászülettem volna. Ahhoz, hogy valaki képes legyen “nagyra nőni”, legyenek céljai és álmai, az alapoknál kell elkezdenie a munkát, innen lehet elindulni fölfelé. Ha csak az történik, hogy kijövök a vízből és kapok egy magas pozíciót,  akkor - úgymond - csak ott “ülök” a székemben, de mindenféle tartalom és tudás nélkül. Onnan indultam, hogy elvittem a sárga csekket a postára, majd ezután ismertem meg a cég működési folyamatait. Hogyan is mondhatnám meg valakinek egy magasabb pozícióból, hogy mit csináljon, ha én sem ismerem a működést? 


- Egy ilyen váltás az identitásod szempontjából mit jelentett neked?
- Lezártam a múltat, azt, hogy uszodába kell járnom. Mindezen segített átlendülni az a tudat, hogy az ország egyik legjobb - számomra viszont a legjobb - menedzsere adott lehetőséget arra, hogy megtanuljam a szakmát. Ezt éppen olyan pozitív lehetőségként éltem és élem meg, mint ahogy anno az úszásban is tettem. Megvan a cél: megtanulom a legjobbtól, hogy hogyan legyünk a legjobbak.

- Pontosan mivel is foglalkozol hétfőtől péntekig? Mit takar a sportdivízió?
- A divíziót a “kiszállásom” után indítottuk el a TMC-nél. A hozzánk érkező sportolókkal - akik kiválasztottak minket a közös munkára - átvettük és megtaláltuk a közös pontokat. Azt hiszem, hogy nagyon szerencsés vagyok. Három hónappal ezelőtt - amikor is Szatmári András, most már világbajnok vívó - felvette velünk a kapcsolatot, nekem volt lehetőségem az első beszélgetésre, majd Kriszta a meglátásaimat elfogadva hozta meg a döntést az együttműködésről. De a fő profilom még mindig a szakma megtanulása, figyelem és tanulom különböző emberek életének folyamát, s igyekszem segíteni.

A bajnok: (Fotó: Risztov Éva hivatalos Facebook-oldala)

- Ugyanakkor motivációs tréningeket is tartasz. Ezt hogyan képzeljük el? Kiállsz egy projektorral és ledarálod a szlájdokat?
- Valóban tartok ilyen tréningeket vállalatoknak és cégeknek, de nem az általad említett formában. Korábban sok felkérést kaptunk kerekasztal beszélgetésekre, de szerettünk volna már túllépni a gyakran ismétlődő kérdéseken. Így jött az ötlet, hogy - mivel van egy történetem, ami egy egyszerű vidéki gyerekről szól, aki a saját döntései által olimpiai bajnok lett - álljak ki és mondjam el a sztorit nagyobb hallgatóság előtt is. Milyen áldozatokat hoznak a szülők? Hogyan dolgozom fel a kudarcokat, hogyan jön a siker? Nagyon sok kérdést kapok ilyenkor, azokra igyekszem válaszolni, majd jönnek a beszélgetések, a visszajelzések a folyosókon. Az a véleményem, hogy bárkiből lehet bajnok, csak hinni kell benne és tenni érte.

- Érdekes szitációban vagy: más embereket építesz, miközben még magad is építened kell.
- Az ügyfeleket a sportszakmai vonatkozásban segítem, hiszen ehhez értek, itt nekem nem igazán lehet újat mondani, azt hiszem, minden helyzetet megtapasztaltam már. Szinte bármilyen helyzetre, sztorira tudok megoldást kínálni, hiszen azokat sportolóként valószínűleg megéltem én is. Az üzleti és a menedzsment folyamatokat Kriszta találja ki, én pedig végrehajtom, amit kér - ez a tanulás legjobb módja. Szerencsés vagyok a váltást illetően: sikerült a sportnál maradnom, de most már egy tárgyalóasztalnál dolgozom és igyekszünk közösen kitalálni, hogy az adott sportolónak mi a legjobb, így érve el a közös sikert.

- A siker fontos dolog, ám a sikerek mögött számos kudarc is meghúzódik az ember életében. Van kapcsolat a siker és a kudarc között? Szerinted mennyire szükséges az, hogy az ember olykor pofonokat is kapjon az élettől?

- A sport megtanítja az embert arra, hogy a kudarcot a lehető leghamarabb feldolgozza, hogy a kudarcot építő jellegűnek, iránymutatónak lássa. A sport- és a civil élet között az az egyik különbség, hogy az előbbiben nagyon gyorsan meg kell találni a kudarc okait, hiszen mindössze féléve van a sportolónak arra, hogy újra bizonyítson. A civil életben lehet napokat, heteket vagy hónapokat is rágódni azon, hogy mit rontottunk el, olyan dolgokon, amik - esetleg csak egy pillanatig - de nem változtatják meg a világ menetét. Úgy gondolom, hogy a kudarc - amellett, hogy olykor nagyon nehéz kijönni belőle - csak építeni tud.

- A civil élet kudarcaira fel vagy készülve?
- Itt másfajta pofonok jöhetnek.

- Amik másfajta megoldásokat is igényelnek.

- Ez igaz. De az is biztos, hogy nagy a különbség a civil élet és a már említett 16-22 kilométeres edzések között: immár soha nem leszek olyan fáradt, soha nem fogom érezni azt a fizikai fájdalmat és az abból fakadó lelki összeomlást, mint az élsport idején.

- Nagyon felszabadultnak tűntél, amikor ezt kimondtad. Ekkora teher volt a versenysport?
- Nagyon élvezem az életet, boldog és kiegyensúlyozott ember vagyok, talán most élvezem ki a sikerem. Nyilván jönnek majd a pofonok, lesz majd olyan is, hogy nem sikerül valami, de megoldásokat kell találni és továbblépni. Most egy új szerelemben élek, ami később egy házassággá “szelidül” majd.

- És persze jelen vagy a nyilánosságban is, megjelentél a vizes vb- szakkomentátoraként is. Hogyan viseled a nyilvánosságot?
- Amikor az ember olimpiai bajnok lesz, tudja, hogy megváltozik az élete, ezt meg kell tanulni kezelni. A felkérés pedig - gondolom - a sportolói vénámnak, a teljesítményemnek volt köszönhető. Egyébként nem hiszem, hogy folyamatosan nagy dolgokat kell a nyilvánosság felé mutatni azért, hogy “jelen legyen” az ember, de nyilván egy olimpiai arany kellett hozzá.



- Oh, hát az semmi…
- Tényleg az, mindennap leakasztunk kettőt a fáról. De a viccet félretéve: a felkérés után úgy döntöttem, hogy a közvetítés alatt magamat adom, hiszen a nézők nagy része nem feltétlenül a statisztikákra és a számokra kíváncsi. A szakmaiság maradjon az uszodában, én pedig, amolyan risztovosan emberi nyelven megpróbáltam a látottakat kommentálni.

- Közel negyvenezer követőd van, eléggé sokat posztolsz is.
- A mai világban már nagyon fontos a közösségi médiában való jelenlét. Én ezt is egyfajta versenyhelyzetnek élem meg: azt a célt tűztem ki, hogy - ugyan nem három nap alatt, mindenféle “trükkel” - hogy el fogom érni a százezres követői számot. S valóban a célközönégemre fókuszálok, e közösség szeme előtt pedig “Risztov Éva olimpiai bajnok” lebeg, így az egyik nagy kihívás számomra az, hogy elmagyarázzam számukra, hogy attól mert már nem csobbanok a vízbe, én még ugyanaz a Risztov Éva vagyok.

- Úgy látszik, hogy nem tudsz elszakadni a versenyhelyzetektől, mindenben megtalálod a verseny lehetőségét. Magaddal versenyzel?
- Nem magammal, hanem a világgal. Ha valaki versenyhelyzetekre szocializálódva nő fel, akkor azt a mentalitást nehezen tudja elhagyni.

- Mi a véleményed arról a hazai mentalitásról, ami csak az aranyérmet ismeri el? Egyik markáns megjelenése ennek a bajnok Gyurta Dániel ekézése. Pedig komoly munka van az ezüst és bronz érmek mögött is, de egy világbajnoki tizedik helyezett is sok lemondással jut el odáig.
- Nagy problémának tartom, hogy Magyarországon csak az aranyérmet értékeljük, de azt is csak egy bizonyos szinten. Ezt a magam bőrén is tapasztaltam, amikor nem fogadtam el az ezüstlány korszakomat, majd jött egy hullámvölgy, aztán pedig olimpiai bajnok lettem. Ekkor már értékeltek, de aztán ugyanúgy elfelejtenek, az élet megy tovább. Tudod, hány olimpiai bajnok mellett megyünk el az utcán? Egy társadalmi problémáról van szó, örök elégedetlenek vagyunk. Hatalmas élmény kijutni az olimpiára. Persze érthető, hogy egy támogatónak az aranyérmes bajnok kell és nem fog lecsapni a tizedik helyezettre, pedig lehet, hogy utóbbi személyisége, kisugárzása okán sokkal jobban “értékesíthető”. Még annyit: Gyurta Daninak senkinek sem kell szabadkoznia.

- Most éppen egy szakmai pezsgés közepén vagy - de mi lesz veled öt év múlva?
- Ezt a tempót kell tartanom a következő időszakban is. Szatmári András sikere is nagy lendületet adott, pontosan látszik, hogy nyitni kell a sport és a fiatalok felé.

Risztov Évával az Internet Hungary konferencián találkozhatnak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Life- és karriercoach, coaching szemléletű tanácsadó, freelancer újságíró/szerkesztő. Coachként – ahogy fogalmaz – „amikor alacsony fordulatszámra esik, vagy akár le is áll az a bizonyos belső motor …