Pálferi atya és a többiek – a Digitális Akadémián jártunk

Pálferi atya és a többiek – a Digitális Akadémián jártunk
Hogyan tarthat emlékezetes előadást? Melyek a nyilvános szereplés szakmai fogásai? Profi előadók, mint Pál Ferenc atya, Sas István, Kaszás György vagy Erdélyi Zsolt keresték a választ e kérdésekre a Digitális Akadémia minapi konferenciáján.

(A Digitális Akadémia „Cicerók és Cicerinák: Hogyan készüljünk fel a prezentációkra, előadásokra, nyilvános beszédekre?” című konferenciájának széksoraiban sokan jelen voltak azok közül, akik az Evolution – Az online evolúció két napja című konferencián is elő fognak adni március 2-3-án a budapesti Hotel Heliában.)

Leírt, vagy akár elmondott szavakkal nagyon-nagyon nehéz, szinte már lehetetlen kifejezni Pálferi, azaz Pál Ferenc atya előadásának személyes varázsát. A legjobban talán az mutatja a hallgatóságra gyakorolt igen nagy hatását, hogy mondandója közt tartott pár másodpercnyi hatásszünetben még a légy zümmögését is meg lehetett hallani… A Digitális Akadémia prezentálási és előadói művészeteket csiszolni hivatott, egy hosszú délutánt igénylő konferenciáján persze a jelenlévő több száz fő közül ezúttal senki, de tényleg senki sem nyomkodta a telefonját! Sőt, ezúttal a bőszen jegyzetelők kezében sem nagyon mozdult a toll. Mert hát a jegyzetfüzetbe kanyarított okosságok csak halvány tükörképei lehetnek annak a kézzelfogható varázsnak, amelyet az atya a színpadon teremtett meg. (És még le is mert feküdni a színpadon, mert a mondanivalójához kapcsolódott, helye volt ennek.)

Persze mielőtt megpróbáljuk a (szinte) lehetetlent - visszaadni valamit Pálferi mondandójából -, ki kell emelnünk azt az embert, akinek a konferencián a legnehezebb dolga volt, a Pálferi után közvetlenül következő előadót. Erdélyi Zsolt prezentációs tanácsadó kiült egy székre, diákat sem hozott, mégis frappánsan birkózott meg a nem kis kihívással, amikor „előadói kompetencia és impotencia” címmel tartott előadása során negyedórát igen tartalmasan végigbeszélt. Pedig Csermely Ákos fő szervező komoly házifeladatot adott Erdélyi Zsoltnak azzal, hogy az atya után tette be a programba... 

Tévé-prédikátorok vs. őszinteség
Visszatérve Pálferire, az egyik legfontosabb téma a Digitális Akadémia délutánján az volt, hogy azt a bizonyos varázst – vagy egyszerűbben kifejezve: a hitelességet – hogyan lehet létrehozni, meg lehet-e egyáltalán teremteni? Az atya válasza egyszerű volt: nem lehet a hitelességet elérni. De nem azért nem, mert kevés lenne a hiteles ember, hanem azért, mert kevesen merik felvállalni a nyilvános szereplés során önmagukat, hogy ők márpedig ilyenek, ha tetszik a hallgatóságnak, ha nem.

Megmondom őszintén: én először találkoztam élőben az első sorból Pálferi előadásával, ám személy szerint elsőre egyáltalán nem tetszett a túl sok mozgással, dinamizmussal kísért színpadi karaktere. Messziről kicsit az amerikai stílusú tévé-prédikátorokra emlékeztetett; na jó, a visszafogottabbakra. Pár perc után azonban rájöttem: ő ilyen, valóban azt adja a színpadon ami ő maga, ami neki belülről jön; és pontosan ugyanazt mondja, amit gondol a világról. Ezt Pálferi úgy mondta, hogy hitelesség helyett "ön-azonosságra" van szükség. Mert a színpadon csak az a hiteles, ami ön-azonos.

Hogy jobban megértsük, egy saját életéből vett példát is elmesélt, és most én is igyekszek őszinte lenni: szó szerint idézni nem tudom, de megpróbálom a lényeget visszaadni. Amikor kezdő papnövendékként tizenkét öreg néninek kellett a szószékről beszélnie, akkor meghozta élete egyik legfontosabb "stratégiai döntését". Elhatározta, nem úgy fog beszélni, ahogyan elvárnák tanárai, elképzelik hallgatói. Tehát nem arra törekszik, hogy nehogy megzavarja az ott bóbiskoló, néha el is szunyókáló néhány idős néni lelki békéjét, hanem úgy és arról fog beszélni, amit ő el szeretne mondani. Vagy ők, vagy én? Tette fel a kérdést az atya magának. „Igen, a tizenkettőből körülbelül öt néni el is ment végül más templomba, de egy idő után jöttek mások, egyre többen, fiatalok is, akiknek tetszett amit, és ahogyan mondok” – mesélte Pál Ferenc.

Alázatát példázza, hogy meg sem említette, hogy olyannyira helyes „stratégiai döntést” hozott, hogy keddi előadásait ma már rendszeresen ezer körüli ember hallgatja, nem is szólva a média kiemelt figyelméről, egyfajta – jó értelemben vett – sztárságról.

Az atya nem maradt adós gyakorlatias tanácsokkal sem, úgy, mint egy kis szertartás kialakítása, hogy az amúgy nála is meglévő, természetes lámpalázat csillapítsa. Ő például évekig minden fellépése előtt újra megkötötte cipőfűzőjét, hogy se túl szoros, se túl laza ne legyen. Mindegy volt, hogy éppen milyen a fűző állapota, a lényeg a kis szertartás, ami biztonságérzetet, magabiztosságot adott minden pódiumra lépése előtt. Egyszerű légzési és akupresszúrás tanácsok is elhangzottak, csakúgy, ahogyan további, saját életéből vett tapasztalatok.

Mitől félünk a legjobban?
A délután több előadást is tartó Kaszás György prezentációtréner és coach remekül megkomponált prezentációkat tartott éppen a prezik és az előadók teendőiről a felkészülés különböző fázisait is alaposan kitárgyalva. Az egyik legérdekesebb megjegyzése azt volt, hogy az emberek többsége legjobban a nyilvános szereplésektől fél. Egy angolszász felmérést idézett, mely szerint egy temetésen a többség inkább feküdne a koporsóban, minthogy neki magának kelljen megtartani a gyászbeszédet…

A szerepléstől való félelem, sőt, rettegés és annak leküzdése a délután folyamán sokszor visszatért. E témában a legemlékezetesebb a marketingszakma igazi nagy öregjének, Sas Istvánnak az igen tanulságos és humoros előadása volt. A számos filmrészlettel tarkított performance egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy nem csak az unalmas, félszeg, monoton és követhetetlen előadás a rossz. Az is baj, sőt sokszor nagyobb baj, ha valaki túlzottan jópofizó, bizalmaskodó, harsány és hatásvadász próbál lenni; azaz, ha túlzottan előtérbe helyezi önmagát. Ennek ellenére kulcskérdés a történetek, sztorik jelenléte is. Még jobb, ha ezek az ősi, párbeszédes formában hangzanak el, akár ahogyan az óvódás gyerekek mesélik: és akkor Marci ezt és ezt mondta, majd Klári erre így válaszolt, és hasonlók. Ez már késő délután, Győrffy Kinga (tanácsadó-tréner, PBI) szájából hangzott el, aki szintén számos érdekes, egyedi megközelítéssel gazdagította ezt a nem csak tartalmas előadásokat, de nagy „előadóművészeket” is felvonultató Digitális Akadémia délutánt.
Sok fontos és tartalmas előadásról lehetne még részletesebben is szólni, de a legjobb, ha a következő Digitális Akadémiára minél többen eljönnek és saját maguk győződnek meg arról, hogy a mások előtti szereplést igen is lehet, sőt érdemes is tanulni!