Keresett szöveg: "vlogger"

Fenntarthatósági kihívások teljesítésére ösztönöz a HUMDA

Zöld Életre Valók néven indít fenntarthatósági kampányt március 21-én a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amelyben az Ügynökség napi rendszerességgel edukál a környezettudatossággal, a hidrogéntechnológiával és a jövő közlekedésével kapcsolatos tartalmakkal. A zoldeletrevalok.hu címen elérhető webapplikációban izgalmas feladatokat lehet teljesíteni és többek között elektromos kerékpárokat, rollereket, valamint fél éves elektromos autóhasználatot lehet nyerni. Az értékes nyereményekért folyó versenyben az esélyek a Zöld Életre Valók roadshow-n is növelhetők.

Beteg gyerekek gyógyulására adományozott egymillió forintot a Direct One

Egymillió forintot adományozott daganatos betegségekkel küzdő gyerekek gyógyulására a Direct One tartalomszolgáltató a Csodás Ajándék című karácsonyi kampánya keretében. A háromhetes kampány célja az volt, hogy a résztvevő véleményvezérek, márkanagykövetek és a kampány által elért közönség egy-egy Direct One ajándékcsomag virtuális kibontásával közösen járuljon hozzá a nemes célhoz.

A SPAR automata boltot nyitott a Z-generációnak: egyszerre valós és virtuális

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S″ koncepció később országszerte megjelenhet majd egy-egy különleges eseményen, fesztiválon.

Játékosan próbálhatjuk ki a vállalkozásépítést

Megjelent az első magyar tervezésű, vállalkozásépítő, tehát kifejezetten üzleti jellegű stratégiai társasjáték a MiniCRM jóvoltából. A Cégépítők azoknak készült, akik szeretnék játékosan kipróbálni azt, milyen is lehet egy vállalkozást irányítani.

Tüzes esték jönnek, némi oltogatással!

2023. október 2-től hétköznap esténként újabb nyolc híresség bizonyíthatja, mekkora párjával az összhang, és ki az, akinek a szerelme mindent túlél és méltó a Nyerő Páros trófeára.

Podcast, TikTok, újmédia – kire milyen jogszabályok vonatkoznak?

Az új Európai Uniós jogszabályok a közösségi média platformjait is szigorúan szabályozzák. Ennek is szerepe lehet abban, hogy már a Google is magára nézve kötelezőnek fogadta el - a nemrégiben nyolc év után megújult - Magyar Reklámetikai Kódexet, amit leginkább az új digitális technikák miatt kellett felülvizsgálni – mondta el Kapi Anikó ügyvéd, a Kapi Legal (Kapi Ügyvédi Iroda) alapítója.

HONOR 90: Alkotókra hangolva!

A HONOR termékeivel a felhasználók széles körét célozza meg, a költségtudatosaktól a teljesítményt preferálókig. A HONOR 90 most az alkotóknak, művészeknek, fotósoknak, vloggereknek szeretne kedvezni: azoknak, akik komolyan veszik a kreativitást.

Megérkezett Európába a HONOR 90

A HONOR Párizsban jelentette be, hogy megérkezett Európába a HONOR 90 széria. A HONOR 90 lenyűgöző, 200MP-es fő kamerája és szemkímélő technológiával felszerelt, csúcskategóriás, négyszeresen ívelt lebegő kijelzője úttörő hardverrel és szoftverrel ad lehetőséget a felhasználóknak arra, hogy páratlan részletességgel rögzítsék és osszák meg másokkal hétköznapi kalandjaikat.

A vodcast a jövő?

Újság, rádió, televízió: a hagyományos médiumok közül mára szinte mindegyiknek korlátozott szerepe maradt, míg teret nyert magának az online és social média.

Aqua Challenge: az OGYÉI NETA Programirodája féléves kampányt indít a vízfogyasztás népszerűsítéséért VÍZ! Tiszta egészség üzenettel

A megfelelő hidratáltság és az egészséges életmód támogatására az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) NETA* Programirodája márciustól ismét meghirdeti vízfogyasztást népszerűsítő kampányát. Az Aqua Challenge keretében a résztvevők vállalják, hogy a kihívás hat hónapos időintervalluma alatt a lehető legtöbb napon át csak vízzel oltják szomjukat.

1/8