Keresett szöveg: "facebook"

Kiderült a Starbucks Kávéköltők pályázatának nyertese

A Starbucks Magyarország hatodik versíró pályázatának döntőjét ismét a magyar költészet napján tartották, április 11-én. A 2024-es Starbucks Kávéköltők pályázatra beküldött lírai művek a „Generációk egymás közt” témáját dolgozták fel. A költemények közül a szakmai zsűri tagjai, Pion István, Seres Lili Hanna és Csalár Bence választották ki azt az öt döntőst, akik szélesebb közönség előtt is előadhatták alkotásaikat a The Workshopban megrendezett rendezvényen. Az idei versenyt Ősi Anna nyerte, aki a szakmai elismerésen és az értékes ajándékcsomagon túl, részt vehet a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) 2024-es irodalmi nyári táborában is.

„Az online teret ma már nem lehet kihagyni az üzleti stratégiából” – interjú Tomán Szabinával

Immár egy éve annak, hogy a Toman Diet termékek nem csupán szalonokban, és néhány üzlet polcán érhetők el, de a teljes portfólió online értékesítés is elkezdődött a Toman Diet saját webshopján. Óriási mérföldkő ez a Toman Lifestyle vállalat, valamint alapító-tulajdonosa, Tomán Szabina számára is. Az életmódváltást segítő termékek forgalmazásával foglalkozó üzletasszonyt egyebek között arról kérdeztük, miért tette le a voksát az e-kereskedelem mellett és milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt egy évben. Mindemellett Szabina elmondta azt is, mi az oka annak, hogy az országban egyedüliként a Toman Diet webshopban - az online értékesítésben elért sikerek ellenére - a termékek magasabb áron érhetőek el, mint az offline értékesítési csatornákon.

HAPPY PERIODS: a menstruációs szegénység ellen küzd a Mammut és az Artemis

Áprilisban a nőké a főszerep Budapest új kedvenc „nappalijában”, a Mammut I. Bevásárlóközpont 3. emeletén található Kollab by Mammut közösségi térben. A programsorozat nyitányaként HAPPY PERIODS címmel a szervező ARTEMIS női tech startup és a Mammut Bevásárlóközpont további partnerekkel együttműködésben adománygyűjtő kampányt hirdet április 4. és 30. között, mellyel a menstruációs szegénységben élő nők segítését tűzi célul. Emellett kerekasztal-beszélgetések, workshopok és kiállítások várják az érdeklődőket a nőket érintő innovációk, a női wellbeing, az „övön aluli” testrészek és a sokszor tabunak számító menstruáció témáiban.

A kultúra mindig főnyeremény

A múlt és a jelen magyar lírájának értékeire, örökérvényűségére, emellett a hagyománytisztelet és -megújítás szimbiózisára hívja fel a figyelmet a nemzeti lottótársaság költészet napi kampánya. A hazai kultúra támogatásában élen járó Szerencsejáték Zrt. idén április 11-én is egy exkluzív, ingyenesen látogatható programmal készült a magyar líra legfontosabb ünnepére azzal a céllal, hogy ismertebbé tegye a hazai fiatal szerzőket és alkotásaikat.

Az MI kordában tartása szükséges, de nem lehetséges

A mesterséges intelligencia az emberiség utolsó, végzetes találmánya lesz, vagy egy új korszak hajnala? Kell-e tartanunk az olyan új technológiáktól mint a szintetikus biológia, a robotika és a kvantumszámítógép, amik az MI-vel kiegészülve egy új civilizációs hullámot indítanak el? Hogyan lehet minimalizálni ezek káros hatásait, miközben kiaknázzuk a bennük rejlő hatalmas lehetőségeket? Mustafa Suleyman és Michael Bhaskar könyve többek között ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a választ.

Még van pár napod, hogy te is tervezője lehess a legmenőbb bulihelyeken használt RevoCupok dizájnjának

Április 12-ig adhatják le grafikai pályázatukat, azok, akik részt szeretnének venni a Cup Revolution, a víz világnapja alkalmából indított VÍZió elnevezésű versenyén. A pályázat iránt nagy az érdeklődés, hiszen a nyertes alkotások rákerülhetnek a klubokban és rendezvényeken széles körben elérhető félliteres RevoCupokra. Magyarország elsőszámú újrahasználható pohár rendszere a pályázattal környezettudatosságra, a tudatos vízhasználatra és a tartós műanyagpoharak újrahasználatára szeretné ösztönözni a fiatalokat.

A MOL Nagyon Balaton idén is a legizgalmasabb kulturális programok védjegye

Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek vissza a Balatonhoz. Gregory Porter Veszprémben, a Morcheeba Paloznakon, Jan Blomqvist Tihanyban, a Purple Disco Machine és Elderbrook Zamárdiban, a hazai művészek százai – Azahriah-tól Zoránig - pedig Kapolcstól Balatonfüreden és Keszthelyen át egészen Siófokig lesznek láthatók.

Elindult a nevezés a 2024-es Hégető Honorka-díjra

2024-ben is pályázati lehetőség indul azon szerkesztőségek és újságírók számára, akik olyan fontos társadalmi témákat hoznak napvilágra, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani. A 2003-ban indult díjat idén 20. alkalommal adják majd át, és ezúttal is olyan alkotásokkal lehet nevezni, amelyek videó, fotó vagy fotósorozat formájában mutatnak be társadalmi problémákat, valamint az azokra adott válaszokat, lehetséges megoldásokat. Idén egy új kategória szerint is ítél díjat a zsűri: a legjobb első pályázó díját olyan alkotó kapja, aki korábban még nem nevezett Hégető-díjra.

Retail Media Munkacsoportot indított az IAB Hungary

Újabb munkacsoport alakult az IAB Hungary kötelékében, amelynek célja, hogy az online kiskereskedelmi médiában érdekelt piaci szereplők között egységes, produktív kommunikáció indulhasson a területhez köthető információgyűjtéssel, kutatással, edukációval, sztenderdizálással és ajánlásokkal kapcsolatban.

„Az influenszer nem egy eszköz, hanem kommunikációs partner” – interjú Hajagos Ritával

Töretlen az érdeklődés az influenszerek iránt a kommunikációban, egyre több márka tervez velük olyan szektorokból is, ahol korábban nem volt jellemző, hogy a közösségi médiában hírnevet szerzett tartalomgyártókkal működjenek együtt. A képlet egyszerű, mindenki gyors és látványos eredményt, nagyobb láthatóságot, növekedést vár el az influenszerek bevonásától. Az elmúlt másfél-két évben azonban megváltoztak azok a kritériumok, amelyek az influenszer marketing sikerét jelentik. Arról, hogy pontosan mik a legújabb trendek ezen a területen, Hajagos Ritát, a Red Lemon Media ügyvezető partnerét kérdeztük.

1/331